/ / /

· írta

Érzéki képek

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről

Kritika

Hogy Enyedi Ildikó miért nem rendezett nagyjátékfilmet az elmúlt tizennyolc évben, arra nem tudom a választ. Csak annyit tudok, hogy a Testről és lélekről kétségkívül az egyik legjobb kortárs magyar rendező „hallgatását” törte meg. Nem is akárhogy.

2016 nem volt erős éve a magyar filmnek. A 2015-ös fellendüléshez képest darabszámban is kevés új hazai alkotás került a magyarországi mozikba (most hirtelen tizenegy nagyjátékfilmet számolok), igazán azonban nem a művek kvantitása, hanem kvalitása adott okot a fanyalgásra. A Hurok, A martfűi rém és a Cop mortem megmutatták, hogy a magyar alkotók még mindig bukdácsolnak, ha műfaji filmezésről van szó; a Gondolj rám elfuseráltsága a filmalap forgatókönyvfejlesztési praktikáinak hátulütőire világított rá; a Liliom ösvény értékes gondolati világa a szerzői film zsákutcáiban veszett el; és még az olyan tehetséges alkotók, mint Gigor Attila, is kiegyeztek a szórakoztató középszerrel (Kút). Pár reménysugár azért akadt: Till Attila Tiszta szívvel készült – és egyben című – alkotása műfaji részről, valamint Hajdu Szabolcs függetlenfilmje, az Ernelláék Farkaséknál szerzői oldalról. Ám e két film vajmi kevés ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren megszilárdítsák a magyar filmgyártás hírnevét a Saul fia sikere nyomán.

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről

Bár 2017-ről még korai lenne állításokat tenni, az már bizonyos, hogy ez az év erősebben indult magyar filmes szempontból. Deák Kristóf méltán ünnepelt rövidfilmje, a Mindenki egészen az Oscar-jelölésig masírozott; végre Magyarországon is bemutatták Vranik Roland – a menekültek európai hányattatásait bemutató – pontos és fontos művét, Az állampolgárt; Enyedi Ildikó pedig tizenhét év után jelentkezett újra nagyjátékfilmmel, egyenesen a Berlinale versenyprogramjában. Enyedi annak a generációnak a tagja, amely a rendszerváltás környékén lépett színre, rögtön egy kaotikusan átalakuló filmiparba csöppenve. Talán ennek köszönhető, hogy ez a nemzedék – Enyedi mellett például Kamondi Zoltánnal, Salamon Andrással vagy Janisch Attilával – tagjainak tehetsége ellenére nehezebben érvényesült, mint az azt megelőző vagy az azt követő. Ha ugyanis végignézzük a rendszerváltás környékén indult rendezők filmográfiáit, gyakran tapasztalunk 5-10-15 éves szüneteket két nagyjátékfilm között (Fekete Ibolya is tizennégy év után tért vissza tavalyelőtt az Anyám és más futóbolondokkal).

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről (2)

Enyedi Ildikó új filmje, a Testről és lélekről a Noah Baumbach neve által fémjelzett, az amerikai függetlenfilmben utóbbi időben elég népszerűvé vált „quirky” (furcsaságában vonzó) vígjáték távoli rokona. Ezt a tömeg- és populáris kultúra között lavírozó stílust a realista – gyakran kifejezetten puritán – ábrázolás mellett alapvetően a szokatlan szituációk, fura karakterek, bizarr helyzetek és a fanyar humor jellemzi. Részben a VAN, részben az Utóélet által, az irányzat pár éve már nálunk is felütötte fejét, a Testről és lélekről pedig bizonyos szintig szintén ezen a vonalon mozog. A történet ugyanis egy kiváló ésszel, de annál rosszabb szociális képességekkel megáldott, autisztikus, érintésfób lány, illetve egy fél karjára béna, kiöregedett és kiüresedett fickó különös szerelmi táncát meséli el, egy cseppnyi misztikummal megfűszerezve. Ha az ő párosuk nem szülne elég vicces szituációt (de szül), a film – akárcsak egy jó Baumbach-mozi – tele van jobbnál jobb epizódszereplőkkel: a szexepilt oktató vén takarítónő, a felszarvazástól tartó HR-es, a nőket hajkurászó macsó vagy a komfortzónájából kitaszított gyerekpszichológus egytől egyig remek figurák, mindegy, milyen kevés képernyőidőt kapnak.

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről (3)

A Testről és lélekről tehát kétségkívül egy jól megírt és jól eljátszott mű, de nem az teszi igazán kiválóvá, ami a papíron van, illetve a színészek arcán megjelenik. Enyedi Ildikó alkotása ugyanis nem csak egy amerikai függetlenfilmes tradícióba illeszkedik, hanem egy olyan tágabb, művészfilmes hagyományba, amelynek az utóbbi idők legjobb magyar filmjeit köszönhetjük. A 2000 utáni hazai alkotásokban felerősödő test tematikára gondolok, amely megnyilvánul egyrészről maguknak a testeknek az ábrázolásában, másrészről a néző testének a cselekménybe való bevonásában. Pálfi György Hukkléje vagy Taxidermiája, valamint Kocsis Ágnes Friss levegője és Pál Adriennje mint „tapintható” filmek, nem egyszerűen audiovizuális élményt nyújtanak, hanem – a képek és hangok által a szagló, ízlelő és érintő szerveinket is aktivizálva a befogadásnál – valódi zsigeri hatást idéznek elő. Ez a fokozott érzékiség jellemzi Enyedi Ildikó filmjét is, amely (például az extrém közelik és hangkulisszák intenzív használata által) valódi haptikus élménnyel szolgál.

Vagyis a Testről és lélekről igazán beszédes cím. Mária és Endre transzcendentálist súroló lelki kapcsolatának komoly testi akadályai vannak, mivel a lány irtózik bármiféle taktilis kontaktustól, és hogy legyőzze a fóbiáját, végig kell járnia a haptikus érzékelés különböző szintjeit. Ezen az utazáson pedig a néző is végigkíséri, a saját bőrén érezve mindazt, amin a hősnő keresztülmegy. A testeknek persze nem csak befogadói szempontból van központi szerepe, hanem vizuálisan is. A film egy vágóhídon játszódik (fontos előképek: Huszárik Elégiája, illetve Kézdi-Kovács Zsolt Kiáltás és kiáltása, utóbbi konkrétan is többször megidéződik), és a hússá redukált tehenek feldolgozása nyers, naturalista ábrázolásban tárul elénk. Öncélú sokkolásról kevésbé, sokkal inkább tudatosan végigvitt szimbólumról beszélhetünk, amely nem puszta intertextualitásként, esetleg kizsákmányolásként próbálja legitimálni magát.

Enyedi Ildikó: Testről és lélekről (4)

A Testről és lélekről így bár elemeiben felidézi az amerikai függetlenfilm egy könnyedebb, vígjátéki vonalát, közel sem laza, intellektuális kikapcsolódás. Számtalan humoros pillanata ellenére Enyedi Ildikó alkotása nem egy vígjáték, de nem is egy tipikus romantikus dráma – felforgató explicitása gyenge idegzetűek számára például különösen megterhelő lehet. Mégis, az alkotás kárpótol a moziszékben való feszengésért. Ilyen mélyreható, egyszerre zsigeri, ugyanakkor gondolatilag is gazdag magyar filmet a Taxidermia óta nem láttunk. Ennyire „filmszerű filmet” is legutóbb csak a Saul fiánál. A Testről és lélekről esetében a hibákat nagyítóval kereső kritikus nem tud fanyalogni se a papírízű dialógusokon, se a vizualitás elhanyagolásán, de a történet háttérbe szorulásán sem. A végén pedig a nézőre van bízva, hogy mit olvas bele: a kiüresedett táj vajon a beteljesült szerelem, vagyis a happy end jele, esetleg pont ellenkezőleg, a lélek kiüresedése, vagyis az ösztönök győzelme az értelem és az érzelmek felett?

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Testről és lélekről

Testről és lélekről

Magyar játékfilm, 2017. Rendező: Enyedi Ildikó. Szereplők: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Tenki Réka, Bata Éva, Jordán Tamás, Békés Itala, Járó Zsuzsa, Mácsai Pál, Zrínyi Gál Vince, Nyakó Júlia.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film