Székely Bíborka

/ / /

· írta

Szerelem elmebaj idején

Călin Peter Netzer: Ana, mon amour

Kritika

Az Aranymedve-díjas Anyai szív (Poziția copilului) rendezőjének legújabb filmje ezúttal egy szerelmi történetet boncolgat. Román újhullám pszeudo-intellektuálisoknak, Nietzsche- és pszichoanalízis-rajongóknak. Csak kár, hogy az a fránya történet sehogy sem akar összeállni.

Netzer rosszul tette, hogy eltért díjnyertes formulájától. Ami ugyanis nagyszerűen bevált a Poziția copiluluiban (ami Magyarországon az Anyai szív melodramatikus és téves elvárásokat keltő címmel futott), tudniillik egyetlen hétköznapi, bárkivel elképzelhető esemény ürügye alatt a román (és egyéb posztkommunista közép-kelet-európai országokra jellemző) társadalom keresztmetszetét mutatni be mindenfajta ítélkezés nélkül, mondhatni realista-objektíven – az itt bántóan hiányzik. Az Ana, mon amour ugyanis szinte a felismerhetetlenségig nélkülözi az előbbi szerzői jegyeket: témája ugyan egyetemes (a szerelem), de egy nagyon specifikus szempontból világítja meg azt (az egyik főszereplő elmezavarral küszködik); noha reflektál a környezet reakcióira, és ezek a megszokott módon őrjítően önzőek meg nyomasztóak, de nem pár nap drámai feszültségét osztja meg velünk, hanem egy évtized gyötrelmeit és kiútkeresési kísérleteit.

Călin Peter Netzer: Ana, mon amour

Ana és Toma egyetemista korukban kezdenek el járni, teljes tudatában annak, hogy a lány kamaszkora óta komoly gyógyszereket szed nem mindig kordában tartható pánikbetegségére. Már a nyitójelenet előrejelzi, miből áll majd a film nagy része: intellektuális párbeszédekből, egészen explicit szerelmi jelenetekből és a pár kapcsolatának minél aprólékosabb elemzéséből. Toma (Mircea Postelnicu) az egyetlen, aki meg képes nyugtatni a lányt egy-egy mentális epizód esetén, s kétségbeesetten kutatja a gyógyulási módszereket kedvese számára. De a film nem Ana potenciális gyógyulásának történetére éleződik ki, s minden olyan izgalmasabb szálat, amely kidolgozásra érdemes lenne, pár jelenet után elhagy. Még azt sem tudjuk, pontosan miben is szenved a Diana Cavallioti által nagyszerűen életre keltett női főszereplő. Úgyszintén többször is szó esik az esetleges kiváltó okról, melyet a mostohaapa perverz hajlamaira lehetne visszavezetni, de ez az érdekfeszítő, ámbár visszataszító nyomozási vonal is kimunkálatlan marad. Kapunk ellenben két különböző társadalmi osztályú családi ebédet (Mungiu 4, 3, 2-je óta, úgy tűnik, elmaradhatatlan kelléke lett a műfajnak), melyben a szülők eltérő okokból ugyan, de hasonlóan korlátolt és féltékenyen kicsinyes módon viszonyulnak a fiatalokhoz és úgy általában mindenkihez, aki más, mint ők; kórházi jelenetet (amelytől, ha máshonnan nem, hát Lăzărescu úr halálából tudjuk, semmi jót nem várhatunk), gyónást egy viszonylag modern felfogású papnak, valamint sok-sok időbeli ugrást.

Călin Peter Netzer: Ana, mon amour (2)

Amint ugyanis később kiderül, a történetet Toma szemszögéből ismerjük meg, aki mindezt elmeséli a pszichológusának. Sokkal jobban működött volna, ha a korábbi eseményekről nem flashbackekből szerzünk tudomást, hanem a szereplők közti interakciók világítottak volna rá a múltra, az összefüggésekre. Így, noha értékeljük, hogy a narráció a szabad asszociációt, az emlékezés nem-lineáris, hanem tematikus voltát követi, tény, hogy a kronológia megbontása még egy plusz talányt hoz a képbe, melyet a néző kell megfejtsen a ruházat és a frizurák változása alapján. Ez annyiban frusztráló, hogy növeli a magyarázatra váró rejtvényeket, olyannyira, hogy egy adott pontban már az sem egyértelmű, hőseinknek mit kell tenniük, kinek a tanácsát kéne kövessék, mi pedig, a közönség, semmi támpontot nem kapunk abban a kérdésben, hogy kinek higgyünk, miért drukkoljunk, hova is akar mindez kilyukadni. Sajnos a történetvezetés ezen hiányosságai szükségtelenül bonyolulttá és nehezen fogyaszthatóvá teszik a művet.

Călin Peter Netzer: Ana, mon amour (3)

Netzer ebben a filmjében, attól tartok, túl ambiciózus tervet akart megvalósítani, s a súlyos témát indokolatlanul nehezítette még egy körülményes narratív eszközzel, valamint zavaróan hagyta el lépten-nyomon a korábban hangsúlyosnak tűnő cselekményszálakat. Értékelendő lenne, hogy nem a már befutott képlettel mesél el új történetet, s nem él vissza a külföldi nézőknek oly egzotikus, számunkra pedig pontosan eltalált társadalmi kórkép bemutatásával sem — pedig egyértelműen ez a publikumvonzó tényező. Sajnos viszont így egyrészt nem sokkal maradunk, másrészt meg túl sokat kell megemésszünk. Pedig a pszichológusok attól a szerelemtől, amelyiket ezzel lehet jellemezni, mindenkit óva intenek.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Ana, mon amour

Ana, mon amour

Román–német–francia filmdráma, 2017. Rendező: Călin Peter Netzer. Szereplők: Mircea Postelnicu, Diana Cavallioti, Carmen Tanase, Vasile Muraru, Adrian Titieni, Tania Popa, Igor Caras-Romanov, Ionut Caras, Ioana Flora, Vlad Ivanov, Răzvan Vasilescu.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    6 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film