/ / /

· írta

Rém hangosan és irtó gejlül

Radu Mihăileanu: The History of Love / A szerelem története

Kritika

A szerelem története pont annyira szentimentális, mint amennyire azt a címe is sejteti, de inkább a Hallmark csatorna délutáni sávjába illene, mintsem a mozikba.

Amikor egy nem angolszász rendező megcsinálja első angol nyelvű filmjét, körülbelül kétféleképp sülhet el a dolog. Vagy valami nagyon izgalmas és különleges kerekedik ki, ahol a kívülről érkezett szerző egyéni látásmódja keveredik a piaci igények által diktált (vagy azokat diktáló) tömegfilmes fogalmazásmóddal (pár ilyen izgalmas találkozásról írtam már a Filmtett hasábjain, mint a Hétköznapi titkaink vagy A homár), vagy valami egészen lelketlen bérmunka lesz az eredmény, amiből a stúdiókontroll már csírájában kioltott minden életet. Radu Mihăileanu angol nyelvű nyitánya valahol a kettő között található: van benne annyi szív, hogy ne vádolhassuk a román származású francia rendezőt azzal, hogy aprópénzre váltotta a tehetségét, de a végtermék mégis egy túlcukrozott, hullámzó színvonalú, egyenetlen, és gyakran hatásvadász mű lett.

Radu Mihăileanu: The History of Love / A szerelem története

A szerelem története Nicole Krauss 2005-ös, azonos című regényének adaptációja. Krauss a könyv születésekor az egyazon évben megjelent Rém hangosan és irtó közel írójának, Jonathan Safran Foernek volt a felesége, és valószínűleg ennek a kapcsolatnak is a hatása, hogy a két regény kísértetiesen hasonló témájú és stílusú lett. Az utóbbiból Stephen Daldry rendezett 2011-ben egy könnyfakasztó adaptációt – Radu Mihaileanu talán ennek a filmnek a mérsékelt közönségsikerét akarta reprodukálni, és mindent bevetett a nézőből való érzelmek kicsalogatása érdekében a rém hangosan bömböltetett filmzenétől kezdve az irtó szirupos színészi játékig. Mintha a rendező nem bízott volna az egyébként erős alapanyagban és kénytelen volt túltolt szentimentalizmussal hangsúlyozni, hogy márpedig ezen a filmen sírni kell.

Radu Mihăileanu: The History of Love / A szerelem története (2)

A történet egy lengyel kisfaluban indul egy mágikus realista hangulatot idéző, népmesei nyitánnyal: egyszer volt, hol nem volt – helikopterfelvétel, eltűnő házak – volt egyszer egy fiú, aki szeretett egy lányt. Ugrunk pár ezer kilométert és vagy hatvan évet: az egyik főhősünk Leo Gursky, egy New Yorkban élő, vén zsidó, aki a második világháború után valamivel emigrált Amerikába, abban a reményben, hogy újraegyesülhet régi szerelmével, Almával, aki még a nácik elől menekült oda. A kettejük idilli szerelme a múltban, valamint a félbolond öregember kalandjai a jelenben párhuzamosan bomlanak ki, amint Leo megpróbálja felvenni a kapcsolatot a róla nem tudó fiával és ádáz keresést folytat a helyi könyvesboltokban A szerelem története című könyvért. A másik főhősünk Alma, egy tinédzser lány, akit a szülei az említett regény női alakjáról, Leo szerelméről neveztek el, és akinek az anyja egy nap rejtélyes megkeresést kap, hogy fordítsa le a könyvet busás áron angolra. Alma küldetésre indul, hogy felkutassa a titokzatos megrendelőt, miközben szerelmi intrikák részese lesz egy osztálytársával.

Radu Mihăileanu: The History of Love / A szerelem története (3)

A cselekményszálak természetesen egy idő után összeérnek, ám az elbeszélés koránt sem egy szép, fonott mintába rendeződik, ahol egyenletesen bújnak át egymás alatt és felett az összekapaszkodó szálak, sokkal inkább hasonlít egy kabátzsebben összegabalyodott fülhallgatóra: logikája ellenére kaotikusnak és véletlenszerűnek hat. A filmben éles hangsúlyváltások jelzik, hogy nem sikerült kellően összefésülni az eltérő hangulatú epizódokat, Alma és Leo játékidőért folytatott harca pedig nem egy kiegyenlített küzdelem. A bárgyú tinédzserszerelemnél sokkal súlyosabb drámákat hordozó öregember története néha úgy lenyomja az előbbit, hogy hosszú ideig nem is találkozunk a lánnyal, mintha maguk a készítők is megfeledkeznének róla, hogy alapvetően két főhősük van. De szürreális is lenne, ha a film a nácik által elszakított szerelmespár történetére párhuzamosan rávágná a Facebookon kicsinyes kamaszjátszmákba keveredő fiatalok szenvelgését.

Radu Mihăileanu: The History of Love / A szerelem története (4)

Mihăileanu filmje tehát nem tudja megugrani a bonyolult, több síkon játszódó regény harmonikus adaptációját a vászonra, amitől a történetvégi nagy találkozás is épp annyira súlytalan lesz, mint az elérzékenyült öregember szeméből a kezében szorongatott papírra hulló könnycsepp (amit szuperközeliben mutatnak, csak hogy tisztában legyünk, hogyan kéne éreznünk magunkat a jelenettől, ha lenne szívünk). A dramaturgiai egyenetlenségnél azonban fájóbb, hogy a rendező nem bízott az alapanyag erejében, és agresszív zenehasználattal próbálta belesulykolni a drámaiságot még az olyan jelenetekbe is, ahol keresnivalója nem volt az epikus csatajelenetekhez illő hangerővel üvöltetett dallamoknak. Pedig vannak valóban erős jelenetek a filmben – ám sokkal hatásosabb lett volna az egész, ha a felvezetőben említett, szerkezetében is hasonló Hétköznapi titkaink visszafogottságával, finomságával tálalja Mihăileanu a történetet, és nem szalad meg a keze a cukorszóróval.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A szerelem története (The History of Love)

A szerelem története (The History of Love)

Amerikai–francia–kanadai–román filmdráma, fantasy, romantikus, 2016. Rendező: Radu Mihăileanu. Szereplők: Gemma Arterton, Jamie Bloch, Elliott Gould, Sophie Nélisse, Derek Jacobi, Torri Higginson.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    6 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film