Veres Szilárd

/ / /

· írta

A szegény ember Transformerse

Dean Israelite: Power Rangers

Kritika

Az újgenerációs Power Rangers megpróbálja a lehetetlent és sikerrel jár: képes teljesen érdektelen és unalmas lenni úgy, hogy az egyik jelenetében szó szerint kipofoznak valakit a világűrbe. Ha valami, hát akkor ez teljesítmény.

Valljuk be, a Power Rangers egy rémes brand. Nem, nem azért, mert olcsó és tarka, és ezért mai szemmel rettenetesen viccesen néz ki – hisz ugyanez elmondható szórakoztató japán szörnyfilmekről is. Nem, azért rémes brand, mert csak ennyi maradt meg a legtöbb embernek belőle, és nem feltétlenül azért, mert nagyon felületesek lennének. A vicces ruhában verekedést és a robotos-szörnyes mókát egy-az-egyben Japánból importálták, minden borzasztóan generikus ami saját benne, a karakterek nem túl izgalmasak, és ha egy epizódot látott valaki, akkor látta valószínűleg az összeset. Átlagos tinédzserproblémák, harc szürke sztreccsruhás lényekkel, óriásszörny, támadás az állatrobotokkal, nem jön be, állatrobotokból óriásrobottá alakulás, óriásszörny legyőzése, átlagos tiniproblémák megoldása.

Ráadásul mintha fénymásolták volna a jeleneteket, a szürke sztreccsruhásokkal folytatott bunyók olyannak érződtek, mintha az előző epizód ugyanilyen jelenetét vágták volna be mégegyszer. Cinikus termék volt kétségtelenül: csak eszköz, hogy játékokat adjanak el gyerekeknek, de valójában ez nem lehet kifogás. A Transformersnek is ugyanez volt a célja, aztán rajzfilmekben és képregényekben mégis sikerült olyan történeteket elmesélni, ami miatt rajongók könnyes szemmel tekintenek a Michael Bay-filmekre, amiért újra és újra csalódást okoznak nekik, miközben mondjuk a brandben sokkal több potenciál rejlene. A Power Rangersnek viszont kreatív szempontból sosem sikerült igazán megindokolnia a létjogosultságát.

Dean Israelite: Power Rangers

Olyannyira igaz ez, hogy még az alkotói, meg a stúdió is cikinek érezték az alapanyagot – így hát kaptunk egy nyári blockbustert, amit valami olyasmivel akarnak eladni, amire valójában még ők sem büszkék, ezért pedig vért izzadva próbálják meggyőzni a közönséget, hogy ez márpedig nem olyan. Nagyon furcsa helyzet ez, és mondjuk az eredetileg szerződtetett Max Landis állítólag ki is találta, hogyan lehet ezt szórakoztatóan önazonossá, izgalmassá, és önreflexívvé tenni, de szembesülnie kellett azzal, hogy a stúdió valójában csak azt szerette volna, ha lemásolja saját előző forgatókönyvét, Az erő krónikáját. Sebaj, megváltak tőle, és szerződtettek olyanokat, akik hajlandóak voltak rá. Nagyon nyilvánvalóan próbál valami olyasmi lenni: problémás tinik rábukkannak valami különlegesre, ami megváltoztatja az életüket, sötét szűrők, realizmusra törekvés. Mert valaki a döntéshozó asztalnál úgy döntött: egy sötét és realista, az iskolai lövöldözések allegóriájaként funkcionáló anti-szuperhőstörténet esztétikája fog a legjobban állni egy színes bukóban bunyózós, állatrobotokkal szörnyek ellen harcoló frencsájznak. Ez pedig egész pontosan jellemzi azt a fajta koncepciótlanságot, ami az egész filmet szülte. Nyilvánvalóan fogalma sem volt senkinek (a kirúgott Max Landisen kívül), hogy mit is lehetne ezzel kezdeni, szóval fogtak egy halom piackutatást és mozgóképpé változtatták.

Dean Israelite: Power Rangers (2)

Ebből sajnos az lett, hogy a film szimplán unalmas. És rossz, de nem elég rossz ahhoz, hogy akár egy pillanatra is szórakoztatóan rossz tudjon lenni. Mivel szűkös volt a büdzsé, ezért csak a végére kapunk robotos mókát, a sztori nagy része arról szól, hogyan kovácsolódik össze ez az öt figura, akiknek a karaktere legfeljebb két vonásból áll. Van a magányos fura srác, a sportkarrierjét tönkrevágó balhés arc, a magabiztos, vagány csávó, aki nagyon krézi, mert nem fél átugrani dolgokat, a csaj, aki talán meleg, de éppen csak annyira, hogy a fejesek megveregethessék a saját vállukat, hogy mennyire progresszívek, de azért annyira ne, hogy ne csak célozzanak rá, vagy valamit kezdjenek is ezzel. Meg van a csaj, akinek bűntudata van, mert bosszúpornót terjesztett egy lányról, ami egészen bizarr. Mintha az írók kutatásként beírták volna a Google-be, hogy „Mit csinálnak ma a fiatalok?”, és a forgatókönyvbe ömlesztettek volna mindent, ami a találatok közt volt. Ráadásul mindent úgy tudunk meg rólunk, hogy ők mondják el magukról, sőt, egy ponton még egy tábortűzhöz is leülnek elmondani magukról dolgokat, amiket még senkinek nem mondtak el. Így hát leginkább külső alapján lehet megkülönböztetni egymástól őket. És nagyjából másfél órát szán arra a film, hogy bemutassa, hogyan lesznek barátok – kevés sikerrel, mert mintha átugrana fontos mozzanatokat. Pont azt nem sikerül igazán megindokolnia ürességtől kongó stockjeleneteiben, hogy miért is lettek végül barátok.

Dean Israelite: Power Rangers (3)

A nagy fináléra viszont felsejlik némi ambíció is, és egy csapásra értelmet nyer mindaz, amit eddig láttunk: ez valójában csak egy drága és költséges Krispy Kreme-reklám (fontos eleme ugyanis a történetnek ez a keresztpromóció). Viszont kapunk állatrobotokat, legyőzendő óriásvalamit, amit mintha a Thor végéről rendereltek volna át aranyemberré, meg persze összeálló óriásrobotot is, sőt, még a sorozat eredeti főcímzenéje is felcsendül. A főgonosz (akinek szerepében Elizabeth Banks olyan élvezettel ripacskodik, hogy az ember elnézi azt is neki, hogy egy másik filmből csöppent bele ebbe a felejthető izébe) neki is fog a kötelező városrombolásnak, és itt jöhetne valami, ami ostoba, de legalább látványos. Csakhogy az aranyember unalmas, a jelmezek rondák és túldizájnoltak, az effektek meg időnként köhögnek, a nagy realizmusban pedig annyira dinamikátlanok a robotharcok, hogy akkor is olyan, mintha búvárok víz alatt birkóznának, amikor amúgy nem is víz alatt vannak.

Dean Israelite: Power Rangers (4)

Lenyűgöző, hogyan lehet valami ennyire unalmas, amiben szó szerint kipofoznak valakit az űrbe, de gondolom ezt teszi az alkotói cinizmus. Itt egy film, ami nagyon szeretné, ha komolyan vennék, de semmit nem tesz érte (ráadásul eleve nem is kellene, hisz itt emberek olyanokat mondanak drámaian, hogy talán nem is méltóak rá, hogy pávörréndzsőrök legyenek), ám ahhoz is túl unalmas és kockázatkerülő, hogy legalább nevetni lehessen – rajta, ha vele nem is. Sokkal több értelme lett volna leforgatni azt a filmet, amiből Elizabeth Banks figurája a filmbe csöppent, az legalább mókás lett volna. Ez így teljesen szükségtelen.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Power Rangers

Power Rangers

Amerikai–kanadai akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 2017. Rendező: Dean Israelite. Szereplők: Dacre Montgomery, Naomi Scott, RJ Cyler, Ludi Lin, Becky G., Elizabeth Banks, Bryan Cranston, Bill Hader.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    4/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film