Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

Naptártól független állandó fagy

Kovács András: Hideg napok (1966)

Kritika

A könyörtelenül múló idő, a történelmi véletlen és a sorsszerűség együtt annak érdekében léptek fel most, hogy Kovács András sajnálatos elmúlása kapcsán újból aktuális legyen beszélni a Hideg napokról. A film, és nyilván az alapját képező Cseres Tibor-regény is a magyar modernista hullám két kiemelkedő alkotása, ám az egyéni és kollektív háborús felelősség politikai mondanivalója mellett olyan formanyelvi újítást is jelentenek, amely túlterjed a keretek közé szorítható élménynél.

Önvizsgálatra és kritikai szemlélődésre sarkallnak olyan szubjektivitások kapcsán, mint a valóság, igazság vagy tényszerűség, amelyek sosem egyoldalúak. Míg ahhoz szoktunk, hogy a sokszereplős történeteket összefoglalt formában, kihagyásosan és egy irányból szemléljük, azok természetükből fakadóan sokkal bonyolultabbak, és lényegükhöz csak akkor kerülhetünk közelebb, ha egyszerre több szempontot, több motivációt, több cselekvési formát vizsgálunk. Cseres Tibor egy kisregényben, Kovács András egy alig több, mint másfél órás filmben ezt egyértelművé tették. Ezt, és ennél jóval többet.

Kezdjük talán a történelmi háttérrel, amely a maga részéről is számtalan nézőpont szerint értelmezhető. A magyar politikai, civil és katonai szempont szerint Magyarország második világháborús hadbalépését elsősorban a területi és népességi revizionizmus indokolta, amelyben az akkori körülmények között természetes szövetségesként a hitleri Németország és elv-társai kínálhattak gyors, de korántsem kielégítő eredményt. (Természetesen, voltak olyan magyar politikusok, civilek és katonák, akik még ilyen céllal sem szívesen háborúztak volna.)

Kovács András: Hideg napok (1966)

Magyarország a középkori/dualizmuskori területeiből és népességéből részben fegyveres konfliktusban, részben békés úton visszaszerzett valamennyit több lépésben Csehszlovákiától (Felvidék és Kárpátalja), Romániától (Észak-Erdély) és Jugoszláviától (Délvidék), etnikai szempontból ugyan többségileg magyar, de alapvetően vegyes lakosságú területeket. A magyar közigazgatás berendezkedését éppen maga a háborús állapot bonyolította, ellenben a zsidótörvények és egyéb szabályozások kiterjesztése viszonylag könnyen ment a hadsereg és a rendfenntartó apparátus segítségével. A visszaszerzett területeken élő nem-magyarok államhűségének biztosítása viszont nemigen sikerült, aminek egyik fő oka éppen a háború volt. Mindeközben a visszaszerzett/elszakított területek másik oldalán ott sorakoztak a vesztes, visszavágóra edző, részben német befolyás alatt álló kis/nagy államok. Egyéb problémákra indokolatlan most külön kitérnem.

A német katonai vezetés mindenáron meg kívánta akadályozni a magyar kiugrási kísérleteket, a magyar honvédség főtisztjeinek egy részét pedig paranoid, korszellemi reflexek jellemezték, az európai átlaghoz hasonlóan. Háború volt. Amikor 1942 elején Bácskában a szerb partizánok több magyar katona halálát okozó sikeres akciót hajtottak végre, a honvéd vezérkar és a csendőrség razziát tartott a partizán alakulatok felkutatására, és a folyamatban Újvidék környékén három nap alatt kivégeztek mintegy 2500 szerbet és körülbelül 800 zsidót, nagy részüket a Duna jegén robbantott lékekbe lőtték. A tettesek egy részét már 1943 során felelősségre vonta a magyar hadbíróság, de a vezérkar és számos kisebb rangú tiszt számonkérése a háború után felállított népbíróságokra hárult. A körképhez tartozik még, hogy 1944-45-ben, amikor a Vörös Hadsereg támogatásával jugoszláv katonai közigazgatás vette át a hatalmat Délvidéken, megtorlás következett, amelynek körülbelül 20–45000 magyar, német és horvát civil áldozata volt, egészen borzalmas módon.

Kovács András: Hideg napok (1966) (2)

Cseres Tibor 20 éven keresztül kutatta a bácskai események három napjának körülményeit, mígnem megírta Hideg napok című dokumentarista regényét, amely 1963-ban jelent meg. Rögtön erős visszhangot kapott, sokan nehezteltek rá, amiért ilyen nyíltan „kiteregette a szennyest”, bár a Kádár-korszak politikai diskurzusába a fasiszta múlttól való elhatárolódás és annak elítélése is beletartozott. Cseres ezzel a regényével szakított a szocialista irodalmi törekvések sematizmusával, a világ egyszerű, kételyektől mentes, társadalmi harcok által determinált, a kisember bölcsességét magasztaló valóságábrázolási modorával. A Hideg napok a szocialista irodalomból (addig) hiányzó világháború egyik első magyar regénye, a felrúgott időrendiség, a viszonylagosság, a morális tévút, a felelősségi egyenrangúsítás és a kétely modernista remekműve, szikár prózában. Szerkezetileg a négy ítéletre váró és egyenként vagy együtt megszólaló katonatiszt visszaemlékezéseire épül, akik az újvidéki vérengzés napjait idézik fel, mindenki a maga valóságszeletében. De valójában Büky őrnagy, Tarpataki hajónagy, Pozdor százados és Szabó tizedes nem vettek részt a történelmi eseményekben, nem is vehettek, hiszen sosem léteztek. Kitalált figurák. Az esemény tág kerete valós, ők ellenben fiktívek. Cseres pedig Büky családi tragédiáját állítja az események középpontjába, miközben a többiek szempontját felhasználva nem mulaszt el széles tablóban és pár valóban élt történelmi személy részvételével hiteles képet festeni a tömeges kivégzés körülményeiről. Már amennyire az lehetséges.

Kovács András: Hideg napok (1966) (3)

A kidei (Kolozs megye) születésű Kovács András a regényt megjelenése után három évvel adaptálta, a forgatókönyvet ő maga és Cseres írták. Szécsényi Ferenc kamerája előtt Bükyt Latinovits Zoltán, Tarpatakyt Darvas Iván, Pozdort Szilágyi Tibor, Szabót Szirtes Ádám alakítja. A népbírósági ítéletre várva a négy ember egy fehér-fekete kontrasztokkal szögletesített térben mozog, és epizodikus rendszerességgel hol egyik, hol másik ugrasztja az elbeszélést vissza az újvidéki télbe. Ebből a szempontból a fehér környezet és a szürke monokróm figurák kontrasztja mindkét idősíkban megegyezik, s az időnként hidegre panaszkodó beszólások ráerősítenek a börtöncellai fehér tér fagyosságára, esztétikai szempontból tehát rendkívül jelentős a fekete-fehér rögzítés.

Hideg napok a forgatáson a rendezővel

A filmes történetvezetés dramaturgiai lendülete kötelező módon más az adaptált szövegénél, a Hideg napok cselekményét is ennek megfelelően sok apró fordulatúra módosították. Szabó tizedes például a regény cselekményéhez képest (ahol kezdettől fogva jelen van) a filmben valamivel később és konfliktusoktól terhes körülmények között érkezik. A magas rangú tisztek, főként a vélhetően nemesi származású Büky igencsak ellenségesen fogadja a paraszti származású tizedest, akinek ráadásul dugipálinkája van (a regényben nincs) és nem kínálja meg vele cellatársait. Büky ugyanakkor eltulajdonít kettőt a Tarpataki feleségétől kapott levelekből, és ezzel a forgatókönyvírók alaposan és korán, mély emberi tulajdonságokra támaszkodva (tudniillik a szerelemre, illetve annak fájó hiányára, és a szégyenre) ágyaznak meg a regény nagy tragédiájához. Nem mintha a tömeges kivégzés nem lenne elég tragédiából, ám az esendő Bükyt ért veszteségnek felfokozott azonosulást kiváltó szerepe van. Kovács és Cseres a regényhez képest új fordulatokkal erősítették az emberi jellemek és kapcsolatok összetettségét, a film narratív feszessége javára. A visszaemlékezésekben pedig érvényesíteni kellett az egyes szám első személyt, és ennek filmnyelvi megoldása érdekében a rendező elválasztotta a képet a hangtól, azaz a flashbackek elején mindig megtartotta a visszaemlékező monológját, majd idővel hagyta érvényesülni a flashback diegetikus (képen belüli) hangját.

Egy fotó a délvidéki vérengzésekről

Mind a regény, mind a film formanyelvi és világnézeti újítással él a személyes és kollektív felelősség, a morális megfeneklés, az emlékezeti reflexek bonyolult mechanizmusát illetően és poétikailag a relativizált valóság alapvetően emberi problémáját cselekményesítik. Büky, Tarpataky, Pozdor és Szabó mind ugyanarra a három napra, egy viszonylag szűk földrajzi keretben végbement eseményekre emlékeznek, de történeteik érintkezési pontjain nincs egyetértés, nem azonos a motiváció, más a becsvágy, eltérőek a megértési szintek. Egymásba kapcsolt személyes történeteik ugyanarról ugyanott egymáshoz képest viszonylagosak, de azok a minden egészhez képest is. Van, aki belát a szégyenteljes hadművelet kulisszái mögé, tudja, de lelkiismeretében ez nem okoz törést, a másikat viszont izgalommal töltik el a kivégzések, különös figyelmet szentel a kivillanó női fehérneműnek. Megint másik állandóan hárít, semmit nem ért, de nem is kíváncsi, parancsot teljesít, a negyediknek viszont minden reménye odavész három nap alatt. Mind a négyen emberek, fáznak, fáradtak, de ugyanakkor parancshoz idomított egyenruhák is. Nincs különböző erkölcsi magaslat, nincs egymáshoz viszonyított bűnrészességi bocsánat, bár mindannyian a maguk javára érzik mindkettőt. Mégis, egyiküknek meg kell halni, s a másiknak is, de egészen más okokból. A valóság viszont továbbra sem került közelebb az igazsághoz, mert egyik sem létezik konkrétan, emberfelettien az emberekről szóló történetekben.

A nézőben remélhetőleg mindez tovább kavarog, és felteszi a szükségszerű kérdést: gondolhatom-e abszolút tényszerűnek azt, amit gondolni jólesik? A valaha létezett legszorosabb globalitás és az ebből fakadó valaha létezett leginkább változatos véleménykülönbségek hálójában ez a kérdés most különösen időszerű. És egyre inkább az lesz.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Hideg napok

Hideg napok

Magyar filmdráma, 1966. Rendező: Kovács András. Szereplők: Latinovits Zoltán, Bara Margit, Darvas Iván, Szilágyi Tibor, Szirtes Ádám.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    9/10 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film