/ / /

· írta

Dial .com for Alibi

Philippe Lacheau: Alibi.com

Kritika

Hosszú, kínos percek telhetnek el úgy, hogy azt kívánjuk, bárcsak lett volna valami tuti alibink az Alibi.com című film megtekintése helyett – de ha nem kezdjük el lekapargatni a humortapétát a morális kérdőjelekről, akkor végső soron akár jól is szórakozhatunk.

Gregory (Philippe Lacheau) sikeres startup-vállalkozást vezet két társával, Augustinnal (Julien Arruti) és Mehdivel (Tarek Boudali): alibiket szolgáltatnak ügyfeleik számára. Az ötlet kitalálásától a gondos kivitelezésig minden apró részletre odafigyelnek, így elégítik ki a különböző okok miatt hazugságra/titkolózásra kényszerülő klienseik igényeit. A konfliktus forrása az, hogy Greg újdonsült barátnőjének az apjáról (Didier Bourdon) az első közös családi vacsorán kiderül: ő is az alibi.com ügyfele. Így Greg alkut köt leendő apósával: nem számol be lányának a félrelépéséről, ha ő sem mondja el, mivel foglalkozik valójában főállásban. Persze a jól bejáratott romkomos történetvezetés miatt a legapróbb részletekig kiszámítható a végkifejlet: sejtjük, főhősünk bűnhődése magába fogja foglalni azt is, hogy megízleli a saját gyógyszerét és rájön, milyen keserű is az.

Philippe Lacheau: Alibi.com

A film alapötletét valós jelenség adja: nem csak a házzaságtörések nagy számáról hírhedt Franciaországban, hanem még Magyarországon is léteznek ún. alibi-ügynökségek, ezt a világot térképezi fel például a 2006-os Alibi – Ha hiszed, ha nem (The Alibi) is. Ugyanakkor sok ponton vonható párhuzam a film és a rendező előző két munkája, a Franciaországban nagysikerű Babysitting A felvigyázó és az Elmentek otthonról (Babysitting 2) között. Lechau mindhárom film esetében magára vállalta a rendező, forgatókönyvíró és főszereplő feladatkörét is, ami nem csak néhány kézjegy-szerű megoldás átemelését jelenti, hanem sajnos konkrét poénok is visszaköszöntek legújabb alkotásában. Nyilván aki nem látta még (vagy csak régen látta) az említett filmeket, annak ez nem tűnik fel, és jót derülhet a Tarek Boudalira kiélezett, ismétlődő rasszista humorbombákon, viszont az életmű ismeretében ez némi fantáziátlanságra enged következtetni.

Philippe Lacheau: Alibi.com (2)

Másrészről az Alibi.com-ban visszatér az a precíz dinamizmus, ami a Babysittinget élvezhetővé tette, a folytatásából viszont már hiányzott. A rendező jó érzékkel adagolja az ingadozó minőségű poénokat, a helyzetkomikum kiaknázása ha nem is sikerül mindig frappánsan, de mindenképp vannak üde megoldások a filmben. A gyors tempó ellenére nem válik követhetetlenné a cselekmény, inkább olyan érzésem támadt, mintha egy szédítő hullámvasúton ülnék, ami a mélypontokon annyira lelassul, hogy a kiszállást fontolgatjuk, de a pörgés miatt nem tudnk igazán sokáig csalódott maradni.

Az említett mélypontokat elsősorban a nehezebben emészthető, vulgárisabb poénok adják, például a visszatérő motívumként megjelenő állatkínzás: felgyújtott-elütött-labdaként elgurított kiskutya, autóból kidobott macska. Továbbá a szociális érzékenységünk is sikítozni kezdhet helyenként, mivel ha a szexista/rasszista/homofób viccekből hiányzik az eredetiség és az intelligens szarkazmus, akkor csak a szexizmus/rasszizmus/homofóbia marad, az pedig kissé kínos. Szerencsére nem hagynak sok időt az alkotók a különböző morálisan megkérdőjelezhető húzásokon való rágódásra, de azért a közönsége és a média előtt a homoszexualitását leplezni kényszerülő zenész „megbüntetése” fájó pont marad.

Philippe Lacheau: Alibi.com (3)

A formai megvalósítások, valamint színészi alakítások terén nem mutat fel semmi kiemelkedőt az alkotás, viszont érződik, hogy a Lacheau-Boudali-Arruti trió jól összeérett a rendező előző két filmjében. Amíg a Babysitting-filmekben a kézikamera használata, az áldokumentarista eszköztár egyes elemei is hozzájárultak a közvetlen hangulat megteremtéséhez, addig az Alibi.com-ban sikerül kizárólag a színészi játékkal hozni ezt a hatást. Mindhárom filmben azt érezhetjük, hogy teljesen természetesen csapódunk hozzá egy haveri társasághoz, akik esetlenségein is könnyebb szemet hunyni a bensőségesség miatt.

Philippe Lacheau: Alibi.com (4)

Bár szubjektív az, hogy ki hol húzza meg a még vicces és a már tapintatlan közötti határt, és az is tény, hogy egy vígjátékra nem feltétlenül a szilárd etikai talapzat miatt ülünk be, de összességében csak akkor éri meg befizetnünk az Alibi.com-ra, ha éppen egy altesti poénokkal operáló, helyenként kellemetlen expressz-humorvonattal vágyunk utazni – esős délutáni tévés Adam Sandler-filmek helyett pedig kifejezetten jó alternatíva.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Alibi.com

Alibi.com

Francia vígjáték, 2017. Rendező: Philippe Lacheau. Szereplők: Elodie Fontan, Julien Arruti, Tarek Boudali, Philippe Lacheau.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film