Sándor Anna

/ / /

· írta

Nyomokban Arthurt tartalmaz

Guy Ritchie: King Arthur: Legend of the Sword / Arthur király: A kard legendája

Kritika

Ha el tudjuk engedni, hogy az Arthur-mondakörhöz komolyabban illeszkedő feldolgozást lássunk, egész szórakoztató kis fantasyt kapunk. Guy Ritchie szemérmetlenül építi tovább vagány városmítoszát: a viktoriánus Sherlock Holmes Londonja után a „sötét” koraközépkorba vezet.

Mert persze a poszt-római Londinium kiskirályai is olyan alvilági suttyók, mint akiket A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső és a Blöff bemutatott. Saját nyelvük, hálózatuk és korrupt állami szövetségeseik vannak, akárcsak modern társaiknak, és úgy ismerik a várost, mint a tenyerüket. Kell is a szaktudás, ha az ember (illetve esetünkben a szajhák) fiáról kiderül, hogy valójában királyi vér, és mint ilyen, a trónbitorló (Jude Law) tisztogatásának első számú célpontja. Szerencsére Arthurnak (Charlie Hunnam) nem egyedül kell szembenéznie az ellennel, hiszen jobbról a gyerekkori haverjai támogatják, balról a legyilkolt király gerillaharcos hívei és egy Merlin küldte mágus.

Guy Ritchie:  King Arthur: Legend of the Sword / Arthur király: A kard legendája

Már az első képkockák lendületes, akciódús fantasyt ígérnek; Ritchie tényleg tolja, ami a csövön kifér. Magasról tesz a hagyományokra, a kezében Arthur, az Excalibur vagy a kerekasztal lovagjai játékszerek, alapanyagok, amikből vegytisztán szórakoztató popcornmozit gyúrhat. Charlie Hunnam ugyan nem tudja megugrani a Sons of Anarchyban nyújtott, nem túl bonyolult alakítását – de talán nem is volt cél, elnézve, hogy a motoros dzsekit is csupán prémgalléros bőrkabátra cserélte. Jude Law is láthatóan rutinból hozza a kissé hisztérikus ellenfél figuráját, csak pont van annyira jó színész, hogy ez is jó áll neki. A többféle rasszt képviselő szereplők jelenléte pedig nem is annyira PC, mint inkább figyelemfelhívó kiszólás, hogy helló, ahogy a mai, úgy a rabszolgatartó rómaiak után hátramaradt London sem volt egységesen fehér.

Guy Ritchie:  King Arthur: Legend of the Sword / Arthur király: A kard legendája (2)

Guy Ritchie ezúttal a fantasy műfaját pácolta meg alaposan a saját stílusában, és szinte tételesen sorolja fel mindkét oldalról a kötelező elemeket. A fantasyből jön a királlyá váló hős/”szegénylegény”, a varázslók, a mágia, a csodafegyver – mindez ismét egy vérbeli és ikonikus brit figurához kötve. És ezekhez adagolja a védjegyének számító formanyelvi (a dinamikus és az idővel babráló vágások, az eluralkodó zene és a klipesztétika) és dramaturgiai (a banda, a korrupt zsaru/katona, a kihallgatás menete, a sztorizgatások stb…) elemeket. Mindez így együtt van olyan anakronisztikus és pörgős, hogy az elvárások nélküli puszta szórakozás felé lökjön, az viszont probléma, hogy a film egyszerűen túl hosszú, és nem áll össze.

Guy Ritchie:  King Arthur: Legend of the Sword / Arthur király: A kard legendája (3)

A jó két órás játékidőből úgy fél óra ugyanis simán landolhatott volna a kukában, mert a rendezői szándékkal ellentétben éppen az akció válik fárasztó darálássá. A soványka, jórészt ismert és kiszámítható cselekmény ebben a széttöredező stílusban egyszerűen nem bír el ennyi harcot, rohanást és ugrabugrát. Ebben a stílusban: mert a fent már emlegetett Guy Ritchie-sített fantasy-koktélt sehogy sem sikerül kikeverni, a két hozzávaló folyton elválik egymástól. Újra meg újra lelepleződik, hogy Ritchie igazából nem tud mit kezdeni a fantasy áthangolásával. Vagy a ma teljesen mainstream (CGI-al feltolt, a videojátékokra hajazó szuperlátványos) akció-fantasy jeleneteket teszi a vászonra; vagy az azoktól idegen, túlzó vonásokkal elrajzolt, egyben kisrealista londoni alvilági fordulatokat. A köztes idő pedig igazából semmi extrát nem nyújt.

Guy Ritchie:  King Arthur: Legend of the Sword / Arthur király: A kard legendája (4)

Elgondolkodtató, hogy vajon miért nem sikerült eddig tisztességes Arthur-feldolgozást forgatni. A klasszikusnak kikiáltott Excalibur (1981) például dramaturgiailag értelmezhetetlenül kusza, a 2004-es Artúr király pedig saját magát herélte ki, mert egy feledhető kalandfilmnél többet nem tudott kihozni a „történelmi Arthur” megközelítésből. A sorozatokról és tévéfilmekről ne is beszéljünk. Talán Az első lovag (First Knight, 1995) lóg ki a sorból, ami az egykori trubadúr-románcok jegyében szégyentelenül romantikus filmnek készült. Sem historizáló, sem irodalmi leckét nem akar felmondani, hanem fog egy markáns érzelmi (szerelmi háromszög) és egy ahhoz szorosan kapcsolódó politikai dilemmát, és ezekre koncentrál végig: egyszerű, világos iparosmunka jó színészekkel, és így teljesen működik. Guy Ritchie Arthur királya is lehetett volna maradandó „inspired by” Arthur-film, de a koncepció csak nem éli túl sértetlenül a megvalósítást. Egyszer nézős szórakozásnak alapvetően rendben van, de többet nem érdemes várni tőle.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Arthur király: A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword)

Arthur király: A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword)

Brit akciófilm, kalandfilm, filmdráma, 2017. Rendező: Guy Ritchie. Szereplők: Charlie Hunnam, Jude Law, Annabelle Wallis, Hermione Corfield, Eric Bana, Djimon Hounsou, Astrid Berges-Frisbey, Tom Wu.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film