Minden családnak van egy fekete báránya, ezé viszont kék – hirdetik a film plakátjai. Maga a család is kék, ha nem is a szó szoros értelmében: más. Az amerikai függetlenfilmes Scott Prendergast vékony költségvetésű első nagyjátékfilmje pedig szintén kicsit kék: kiváló szórakoztatói tehetségről árulkodik.
A cselekmény alaphelyzete mindenki számára ismerős: a szomorú szemű, magára maradt anyukának munkába kell állnia, és kénytelen bébicsőszt alkalmazni rakoncátlan srácai mellé. A gyerekek vérbosszút esküsznek, ám végül mégis összebarátkoznak a pesztraként melléjük rendelt, kissé hígagyú nagybácsival. A Kabluey attól igazán érdekes, ahogy ezt a kissé már unalmas vázat felöltözteti: a szereplők jellemrajza alaposan kidolgozott és a helyzetkomikum kiválóan működik.
Nem az amerikai álom tökéletes családját látjuk, inkább az utóbbi évek amerikai rémálmáét – bár az aktuálpolitikai utalások szerencsére nem kapnak túl nagy teret a filmben. Az apa katonatiszt az iraki fronton. Csak fenyegető tekintetű képe (ellen)őrzi családját az asztalfő fölött elhelyezett kísértetiesen nagy fényképről. Igazi lényét sosem ismerjük meg: hazatérésének lassított és ellenfényes felvételén arcvonásai nem látszanak, és a hangja sem csendül fel. Ő csak egy tiszt a sok közül. Az anya főnökével próbálja orvosolni magányát, bár a kaland után csak könnyeivel, karikás szemekkel és egy fizetésemeléssel marad. Bár a gyermekek félelmetesek, mint Damien az Omenben – ahogy ezt nagybátyjuk ki is mondja –, valójában legnagyobb bajuk az, hogy nincs „védelmezőjük" – amíg fel nem bukkan a színen egy furcsa kék bábu, a hasában Salman bácsikájukkal.
Maga a nagybácsi is más, mint a sikerfilmek kipurcanásra ítélt bébicsőszei. Nem csúnya, mint McPhee dadus, nem is bújik bárány-, illetve női ruhába azért, hogy családjához közelebb kerülhessen, és nem is izomszagú keménylegény, amilyen Kalifornia kormányzója jobb időkben volt: Salman csak egy jólelkű, kényszeres balek, akit az okmányok (és egyéb papírok) nejlonba vasalása is teljesen el tud bűvölni, és majd magára csinál, amikor az egyik apró titántól életveszélyes fenyegetést kap, miközben az anyját bocipillantásokkal és királylányos rajzokkal kápráztatja el.
Láttunk már Salmanhoz hasonló – néhány gesztusában és mimikai játékában Mr. Bean-re hasonlító – figurát Prendergast rövidfilmjeiben. Salman annál is ismerősebb azokból, mert a fiatal rendező többnyire maga írja a forgatókönyveit, és a főszerepeket is maga játssza el. Színészként pedig nagyjából ugyanezt a bambán, értetlenül és olykor csodálkozva figyelő csodabogarat hozza – olykor akár több, férfi és női szerepben is egy filmen belül (lásd első kisjátékfilmjét, a Csoportterápiát). A kisjátékfilmekben kikísérletezett szereplő a Kablueyban teljesedik ki.
A családi és társadalmi problémák megoldása olykor végtelenül egyszerű – sugallja a film. Csak egy kis jóindulat, őszinteség, egy véletlen és különös esemény, vagy például a főszereplő életét megváltoztató, kedves, bamba és kicsit szomorú, világoskék maszk szükséges hozzá. A szórólapokat osztogató reklámfigurának, Kablueynak nincs hatalmasat mosolygó arca: csak egy hatalmas, sima feje, ami az amúgy bőre szabott testre nehezedik. Fontos, hogy nincs arca, hiszen amint felöltötte, „lakója" is elveszíti identitását. A film legsikerültebb, minden pillanatában vicces része a Salmannak Kabluey „bőrében" eltöltött legelső napja: ki kell tapasztalnia, hogyan lehet a meleg és zárt jelmezben létezni, ujjak nélkül sörösdobozt kinyitni s utána a dolgát elvégezni, hogyan lehet ciklámen reklámlapokat osztogatni a semmi közepén, és bizony meg kell szoknia, hogy rendőrök, szőke nők és gyerekek egyaránt nem tudnak mit kezdeni a Kabluey-jelenéssel. Hatalmas, kék felkiáltójelként tündököl az országút szélén, ugyanakkor mintegy láthatatlanná válik az emberek között.
Kabluey kissé összenő Salmannal (ahogy Prendergast 2003-as kisjátékfilmje, a The Delicious főszereplője is eggyé válik a szekrényében talált különös, égőpiros ruhával). Salmannal ellentétben ő nincs egyedül: a környezetében felbukkan egy nagyon piros reklámbábu, és egy nagyon sárga sajtnak öltözött, másik kabalafigura is. Az utóbbi a legjobbkor siet a segítségére, és bár a benne rejtőző különös lánnyal Salman össze is barátkozik, hiába várjuk, hogy a film végén együtt autózzanak vissza Nevadába: miután feltalálta magát, és még sikere is lett Salmannak nem lesz többé szüksége Kablueyra, a kabalalényre – és a családnak sem őrá, hiszen már helyrepofozta az életüket.
Összegezve: ha szórakozni vágyunk, vagy éppen egy helyrepofozandó hangulatú nap van a hátunk mögött, kiváló ötlet Kablueyval találkozni a moziban.
