/ / /

· írták: , , ,

Ezt láttuk a 16. TIFF-en 1. Varga Ágota: A tartótiszt; Alice Lowe: Prevenge; Sofia Exarchou: Park; Stéphane Brizé: Une vie Kritika

A TIFF kezdőnapján láttunk gyilkolászó várandós nőt, munka nélkül, dühösen tenglengő, görög fiatalokat és bánatos, francia grófnét, bónuszként pedig ajánlunk egy magyar dokumentumfilmet.

Varga Ágota: Vasgyökerek, 2016, magyar, 56 perc

[magyar nap] Az elmúlt évek egyik legerősebb magyar dokumentumfilmje a 2013-as A tartótiszt, amelyben rendezője, Varga Ágota nagyon jó érzékkel szembesíti a hajdani állambiztonságis tisztet munkájának következményeivel, próbálja meg kizökkenteni az évtizedek alatt kikristályosodott meggyőződéseiből. A besúgottak és ügynökök / tartótisztek közötti viszony Varga Ágota dokumentumfilmjeinek visszatérő témája – hangsúlyosan jelen van a Vasgyökerekben is. Ennek főszereplője egy 80 éves, erdélyi származású orvos, aki a 1980-ban disszidált Németországba, majd később Magyarországon telepedett le.

Ezt láttuk a 16. TIFF-en 1. – Varga Ágota: A tartótiszt; Alice Lowe: Prevenge; Sofia Exarchou: Park; Stéphane Brizé: Une vie

Amint megismerjük erdélyi útján a gyűjtőszenvedélyének hódoló, közvetlen és kedélyes Sipos Józsefet, úgy derülnek ki elárultatásának részletei is, és kerül képbe dossziéja, valamint egykori megfigyelője. Ha valaki azonban egy, A tartótisztben lezajló erős konfrontációra számít, valószínűleg csalódottan fog felállni a film végén. Ehelyett, a filmben dokumentált találkozások során egy megnyerő orvos/műgyűjtő/szobrász portréján keresztül az elárultatás okozta traumák feldolgozására történő kísérletről kapunk őszinte, hiteles képet. (zb)

Vetítik: június 7., szerda, 14:30, Sapientia; június 11., vasárnap, 12:00, Sapientia (Rădăcini de fier)


Alice Lowe: Prevenge, 2016, brit, 87 perc

[árnyak] Egy terhes nő, Ruth embereket tesz el láb alól, a hasában növekedő magzat utasításai szerint, eléggé ruthless módon, haha, de látszólag teljesen véletlenszerűen válogatva áldozatait. A főszereplőt alakító író-rendező, Alice Lowe így aztán egy darabig huncutul játssza ki az elvárásainkat, egy ideig feminista bosszúthrillernek tűnik Ruth gyilkos hadjárata, utána féltékenységi hisztinek, és így tovább. Sajnos, ezt a poént hamar lelövi, így aztán az egyébként rövidke film elég hamar kifullad, és a magát komolyan vevő, drámai alkotás és a B-filmes slashervígjáték között lavírozó, egyébként zseniális című Prevenge (kb. Megelőző bosszú) a végére unalomba fullad.

Ezt láttuk a 16. TIFF-en 1. – Varga Ágota: A tartótiszt; Alice Lowe: Prevenge; Sofia Exarchou: Park; Stéphane Brizé: Une vie (2)

Ezen nem segít a netflixes, inspirálatlan képi világ sem, még úgy se, ha ez mind-mind az indie hozzáállásnak és költségvetésnek köszönhető. Apropó indie: becsülendő érdekessége a filmnek, hogy az elsőfilmes Lowe nem terhesjelmezben, hanem konkrétan várandósan játszotta el a főszerepet mindössze két hét alatt. Igyekezetből, merészségből jeles, megvalósításban, ha nem is évismétlő, de legfeljebb középmezőny. (jbn)

Még vetítik: június 6., kedd, 23:00, Florin Repcsi Piersic (Răzbunare preventivă)


Sofia Exarchou: Park, 2016, görög-lengyel, 94 perc

[no limits] A görög fesztiválfilm az elmúlt években egyenlő Jorgosz Lanthimosz munkáival (Dogtooth, A homár, veterán TIFF-ezők emlékezhetnek az Alpsra is), akit idén Cannes-ban is díjaztak (The Killing of a Sacred Deer). Kellenek a friss arcok, új filmek, mert rengeteg történet vár náluk elmesélésre. Az elmúlt tíz év gazdasági katasztrófái (olimpia, gazdasági válság, kölcsönök) felforgatták a görög társadalmat és közéletet – ezért sem készültek filmek. Habár Lanthimosz erős társadalomkritikával operál, mégis az abszurd vonalat képviseli markánsabban, illetve nemzetközi koprodukciókban, nemzetközi piacra rendez. Nemzeti, realista szociodrámákba illeszthető történetek százai hevernek a hétköznapokban, Sofia Exarchou első nagyjátékfilmjébe is keresett egyet, viszont nem sikerült jól dramatizálnia azt.

Ezt láttuk a 16. TIFF-en 1. – Varga Ágota: A tartótiszt; Alice Lowe: Prevenge; Sofia Exarchou: Park; Stéphane Brizé: Une vie (3)

Pedig hatásos a körítés: tíz évvel az esemény után látjuk az olimpiai falut – pontosabban a romjait (erős szimbólumként) –, és a környékén élőket, leginkább fiatalok csapatait, akik munkanélküliek, dühösek, unatkoznak, elvágyódnak. Isznak, szexelnek, verekednek, motoroznak – ennyit látunk és tudunk meg a Parkból róluk. A nyers, kendőzetlen megmutatás, a rozsdabarnára és porsárgára kopott miliő érzékletes, viszont az amatőr színészekkel felvett jelenetek egymásutánja nem formál azonosulásra alkalmas figurákat – mintha megfigyelő dokumentumfilmet néznénk, amelynek a forgatásáról hiányzott a rendező. A társadalmi valóság karakterközpontú drámákon jön át leginkább, lásd a TIFF-en pár éve bmutatott bolgár Leckét, vagy a klasszikus román újhullámos Lăzărescu úr halálát. Sofia Exarchou ezek helyett mintha az American Graffiti vagy a Tökéletlen idők (Dazed and Consfused) sokszereplős formuláját használta volna fel, rosszul. (ne)

Még vetítik: június 11., vasárnap, Victoria / Győzelem mozi


Stéphane Brizé: Une vie, 2016, francia-belga, 119 perc

[szupernóva] Egyáltalán nem baj, ha egy rendező egy „hétköznapi” ember életútjáról készít filmet – legalábbis erre a szándékra utal Stéphane Brizé nemesen egyszerű címválasztása (Egy élet). Persze az sem lenne baj, ha ez a hétköznapi élet – egy a sok hasonló közül ugyebár – rejt magában néhány érdekes fordulatot, vagy legalább izgalmas, újító módon van elmesélve. Az Une vie azonban kiábrándító mértékben nem hoz egyebet, mint egy teljesen unalmas történetet. Hiába öltözteti pompás, fodros-csipkés-főkötős jelmezekbe, s helyezi a 19. szazad derekára, egy normandiai kastélyba: Jeannette bárókisasszony meséje csak egy megcsalt asszony kiszámítható (melo)drámája marad. Kár, hogy a történet nem tartalmaz annyi fordulatot sem, mint egy szentimentalista regény, mert a filmnek egyébként érdekes hangulata és képi világa lenne. Az alkotók a létbe zártságot jól sugalló, szűk képkivágásokkal tásítják a 3:4-es képarányt. Ezen túl a szerkezet meghatározó szervezőelve a flashback – ezek szinte kaotikusan kavarognak, akár a feltörő emlékek maguk is –, viszont meglehetősen sematikus képlet alakítja a filmnyelvet: a boldog pillanatokra világos képek, napsütés, fehér, apró virágos ruha felel meg, a tragikus, boldogtalan időszakokban folyton esik az eső, esteledik, a sötét tónusú képeken főszereplőnk fekete ruhát visel.

Ezt láttuk a 16. TIFF-en 1. – Varga Ágota: A tartótiszt; Alice Lowe: Prevenge; Sofia Exarchou: Park; Stéphane Brizé: Une vie (4)

Szegény Jeannette tényleg kevés boldogságot kapott a sorstól, pedig felnőttélete jól indulna: a kolostorban töltött tanulóévek után apjával kertészkedik, majd szerelemből megy férjhez – kissé rangon alul, és egy eladósodott, helyi grófocskához, de jómódú szülei támogatják a boldogságát –, gyereke is születik. Nem az ő hibája, hogy mindegyre hazugságba ütközik, s csak azok csalják meg a bizalmát, akiket a legjobban ismerni vél és szeret. Érzelmileg és anyagilag is kisemmizik, s mély depressziójából csak egy másik, új és tiszta élet lendítheti ki végül. (bk)

Még vetítik: június 5., hétfő, 17:30, Cinema City Julius Mall (O viață)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó fesztivál

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film