Ezt láttuk a 16. TIFF-en 3.

Rasmus Heisterberg: I blodet / In the Blood; Damjan Kozole: Nočno življenje / Nightlife; Miguel Calderón: Zeus; Stephan Richter: Einer von uns

Dán orvostanhallgatók és az a fránya felnövés, egy szétmarcangolt, szlovén ügyvéd és egy dildó, anyucikicsifia és egy sólyom, a beteges, osztrák, fogyasztói társadalom és néhány unatkozó, külvárosi kamasz – ezt láttuk a TIFF harmadik napján.

Rasmus Heisterberg: I blodet / In the Blood, 2016, dán, 114 perc

[szupernóva] A nemzetközi színtéren is (el)ismert dán (műfaj)filmek társforgatókönyvírója, Rasmus Heisterberg (A tetovált lány, Fácángyilkosok, Egy veszedelmes viszony) rendezésre adta a fejét. És milyen jól tette! A természetesen saját forgatókönyvéből készült I blodet (szabadon fordítva: Vérben) nemzedéki közérzetfilmként (is) leírható: talán azok tudnak leginkább rákapcsolódni, akik megrekedtnek érzik magukat a felnőttélválás fordulópontja előtt – ha egyáltalán van ilyen, ugyebár… A film hőseinek szinte kötelező lenne már felelősséget vállalniuk, hiszen végzős orvostanhallgatók. Piálni, bulizni, bunyózni talán még praxis mellett is lehetne, de minimum nem kéne folyamatosan egészségügyi szeszt lopni a kórházból.

Simont viseli meg leginkább ez a köztes állapot: nem csak szakmai dillemái, hanem szerelmi, érzelmi, szociális, sőt kialakuló egzisztenciális válsága is nyomasztja. Ugyanis történetének katalizátora az, hogy három jó barátja el akarja adni a lakást, amelyben négyen olyan jól megvoltak az évek alatt. De míg mindenkinek kidolgozott forgatókönyve van a jövőre nézve, Simonnak egyáltalán nincs: tovább tengődve, futó párkapcsolatokkal, fesztiválbulikkal és még több piával próbálja megúszni azt a fránya felnövést. Meglátszik Heisterberg filmjén az évtizedes forgatókönyvírói igényesség: bő másfél órában sikerül hitelesen, átélhetően magragadnia azokat a szorongásokat, amelyek időszakosan megbénítják napjaink huszon- és harmincéveseit. Ezek szerint máshol is „van valami furcsa és magyarázhatatlan” az ők állapotában. Most mindezt nyersebben, amolyan „dánosabban” láttuk. (ne)

Még vetítik: június 11., vasárnap, 20:30, Dacia mozi (În sânge)


Damjan Kozole: Nočno življenje / Nightlife / Éjszakai élet, 2016, szlovén-macedón-bosnyák, 93 perc

Damjan Kozole a mai szlovén film talán legismertebb rendezője, akinek a szervezők külön 3x3-as szekciót szenteltek a TIFF-en. Legutóbbi filmje, az Éjszakai élet – mint némiképp a cím is utal rá – egyetlen éjszaka története: egyetlen nagyon hosszú éjszakáé. A filmben bemutatott Ljubljana atmoszférája nem sokban különbözik a hazai mozi városábrázolásaitól, de nem csak ez a vonatkozás köti össze Kozole filmjét a román újhullámmal. Már-már szociografikusan realisztikus módon ábrázolt hétköznapi – avagy éjjeli – terekben követi a (mozgó) kamera Leát, az ügyvédfeleséget, akinek hírneves férjét egy éjjel félmeztelenül, szétmarcangolva, halálközeli állapotban találják meg egy fővárosi sugárúton. Az eset egyértelműen gyilkossági kísérletnek tűnik, a vizsgálat megállapítja, hogy Milan Potokart kutyákkal tépették szét, mégsem ez a legkülönösebb részlet az ügyben. Hanem az, hogy az ügyvéd alig pihegő teste mellett találnak... egy dildót.

Ez így egy sokat ígérő krimi vagy thriller felvezetése, nyomozással, leszámolással, leleplezéssel, bűnös üzelmekkel és sötét titkokkal – és a film szinte végig ezt a narratívát erősíti, lépésről lépésre húz bennünket egyre beljebb a csőbe, míg rá kell jönnünk, hogy itt nem a „ki a gyilkos?” vagy „mi az indíték?” klasszikus kérdéseire adott válasz a lényeg, hanem azok a hatásmechanizmusok, amelyeket az eset kivált a film szereplőiből, mindenek előtt az összezavarodott, szégyenét, fájdalmát és kételyeit kétségbeesett lépésekkel enyhíteni akaró asszonyból (mindenkit le akar fizetni a helyszínen talált kínos tárgy eltüntetése érdekében). Nehezen tudnám eldönteni, hogy megérte-e ez az egyébként mesterien kivitelezett műfajtörés az érthető – talán túlságosan is érthető – tanulságokért. (pazs)

Még vetítik: június 7., szerda, 22.00, Cinema City – Iulius Mall – 4-es terem (Viață de noapte)


Miguel Calderón: Zeus, 2016, mexikói, 86 perc

[verseny] Hiába Zeus a címe, egy másik görög mitológiai figura ugrik be rögvest a mexikói versenyfilmet nézve: Ödipusz. Joel egy 33 éves, intelligens, de – ahogy manapság mondnák – szociálisan némileg visszafejlődött csávó, neves sebész anyjával él együtt egyfajta kodependens „lakótársi” viszonyban. Egyetlen igazi barátja a Zeusz nevű vadászsólyom, akivel vadászgatni jár, és a ketrecbezárós anyai viszony egyfajta ferde mását éli meg vele. Egyik vadásztársa révén megismerkedik egy, a dolgokat nem túlteketóriázó lánnyal, akivel elindulni látszik valamiféle kapcsolat. Ha klisésnek tűnik az, amit most írok, az azért van, mert tényleg az: Joelnek nem adathat meg mindhárom viszony, választania kell közülük, illetve meg kell tanulnia az elengedés művészetét is.

A soványka történet nagyszerű vizuális érzékkel van elénk tárva: Miguel Calderón lehet, hogy elsőfilmes rendező, de érződik rajta, hogy Mexikó egyik legizgalmasabb kortárs képzőművésze. A sztori könyörtelensége nem emelkedik hanekei magasságokba, de a megvalósítás, a hangulat, a színészi játék (többek közt a rendező apjáé) néhol az osztrák mesteréhez hasonlóan szűkszavú, enigmatikus és markáns, még némi fekete humorra és gyönyörű (láz)álomjelenetekre is futja. Már csak a „szüzesség-elvesztős” jelenetért is érdemes megnézni, annak minden véres hozadékával együtt. Felszusszantam: van élet a versenyfilmes szekcióban. (jbn)

Még vetítik: június 6., kedd, 17:30, Victoria / Győzelem mozi


Stephan Richter: Einer von uns, 2015, osztrák, 86 perc

[fókusz Ausztria] 2009. augusztus 5-én, szerdán, a hajnali órákban egy 14 éves fiút mellbelőtt egy rendőr a helyi szupermarketben, az északkelet-ausztriai Krems an der Donau városában. Az áldozat belehalt a sérülésbe, s az eset hetekig izgatta az osztrák közvéleményt, mint a rendőri túlkapások mintaesete. Ebből a történetből Stephan Richter 2015-ben filmet írt és rendezett Einer von uns címmel, amely egy évvel később felkerült az Európai Filmdíjak esélyeseinek rövid listájára. Személyes bűnbakkeresés helyett Richter esztétikailag a társadalom beteges fogyasztói attitűdjében és a hagyományos értékektől kiürült emberi kapcsolatok általános jelenségében találja meg a tragédia okozóját, amelynek közvetlen áldozatai a mellőzött, életcélt vesztett, unalmukban véletlenszerű izgalmakat hajhászó külvárosi tinédzserek.

A szupermarket polcain sorakozó termékek tarka neoliberális rémálmában Winkler üzletvezető precízen kínos rendet tart, a kiskorúak börtönéből nemrég szabadult 16 esztendős Marko visszailleszkedni próbál a szupermarket parkolóját uraló gyerekhierarchiába, Julian a tüdejét, és vele együtt önbizalmát edzi tizennégy évesen. Victort, a helyi neppert dühíti, hogy nem tölthet időt apró gyermekével, Michaelt, az egykori tolvajt pedig éppen alkalmazza Winkler, de a régi reflexek nehezen kiirthatók. Amikor hárman, mindannyian zavartak és feszültek úgy gondolják, hogy jó buli lesz részegen és befüvezve ráijeszteni a szupermarket okoskodó üzletvezetőjére, és egyúttal lázadni a rend ellen, menthetetlenül a hasonlóan kiürült és velük szemben csípőből ellenérző rendőrökkel szembesülnek. A városka nevének átrendezett betűiből (Krems – Merx’s) nyert üzletnévvel s a körkörös, egymás farkába harapó frusztrációk dinamikájával Richter a kortárs élet teljes allegóriáját nyújtja, kicsiben. Vásárlói alaplétünk színes-szimmetrikus poklában a nemzedékek egymással szembeni forradalma zajlik. És mindenki veszít.(fsz)

Még vetítik: június 6., kedd, 22:00, Sapientia EMTE (Unul dintre noi)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó