Michael Haneke: Happy End Michael Haneke: Happy End

A ferde ház

Michael Haneke: Happy End

ÉRTÉKELD A FILMET!
Happy End
Michael Haneke
2017

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A Happy End nem kevés társadalomkritikával és iróniával átitatott szatíra, amely ötvözi Haneke korábbi műveit, ahogy a tőle megszokott jellemzőit is, de a korábbiakhoz képest igazán újat nem mutat.

Nyelvtanulás gyanánt régebben sok Agatha Christie-krimit olvastam eredetiben. Különösen nagy kedvencem volt az 1949-es A ferde ház (Crooked House), melyben egy tehetős család három generációja él együtt egy hatalmas kúriában, ahol a nagypapát megölik, és ahol persze mindenki gyanús, és senki sem ártatlan, még a 12 éves unoka, a kis Josephine sem, sőt!

A Happy End története kísértetiesen hasonlít Agatha Christie regényéhez. Haneke filmje egy jómódú, építőiparban érdekelt calais-i család három generációját hozza egy fedél alá a családi villában, ahol marokkói bevándorlókból álló személyzet szolgálja ki őket. A három generáció a 12 éves Eve-vel (Fantine Harduin) lesz teljes, akinek anyja kómában van, mert valaki túladagolta a gyógyszerét. Eve így apjához (Mathieu Kassovitz) kerül a Laurent-villába, aki új feleségével és pár hónapos közös gyermekükkel él együtt, de itt lakik a másik szárnyban a nyolcvanas éveiben járó özvegy családfő (Jean-Louis Trintignant) és a családi vállalkozást tőle átvevő lánya, Anne (Isabelle Huppert) is. Gondolhatnánk, hogy a fő konfliktust az a film elején látott földcsuszamlás okozta építkezési baleset adja majd, amiben szerepe van az anyjával, Anne-nel és a családdal folyamatosan szembehelyezkedő Pierre (Franz Rogowski) hanyagságának, de ez csak egy mellékszál marad, ahogy a cégnél végbemenő tulajdonosváltás, vagy a többször és többféleképpen felemlegetett bevándorlók helyzete is. A Happy End szerkezete leginkább egy sokszereplős teleregény felépítéséhez hasonlít, nem emel ki egyetlen szereplőt sem igazán, körülbelül ugyanannyi figyelmet szentel mindenkinek, kivéve talán Eve-et, aki szűkszavú megfigyelőként van jelen, de sokszor mindenkinél jobban átlátja a helyzetet, és sosem rest visszaélni ezzel.

A cselekményben helyt kap a közösségi média és annak legfontosabb eszközei, a mobiltelefon és a számítógép is. A nyitány például egy mobiltelefonnal készített videóközvetítésből áll, amiről csak jóval később tudjuk meg, hogy ki is készítette, illetve osztotta meg, így a Happy End valóban úgy indul, mint egy Agatha Christie-krimi, mivel itt is csak a tettet és az áldozatot látjuk, a tettes kiléte jó ideig talány marad. Hasonló módon rejtve marad egy darabig annak a két személynek a kiléte, akinek bizarr, A zongoratanárnő (2001) mazochista fantáziáit idéző szex-chatjét hosszan követhetjük egy számítógép monitorán. Ha már A zongoratanárnőt említettem, a Happy Endben Haneke nemcsak ebből idéz, de feltűnően sokat vesz más korábbi alkotásaiból is.

Ott van a filmben a Benny videója (1992), azaz a mindent rögzítő kamera egy gyilkos hajlamú kamasz kezében, ott van a Rejtély (Caché, 2005), főleg annak zárójelenete, csak itt Pierre és az építkezési baleset egyik érintettje között zajlik a párbeszéd, aminek csak végkimenetelét látjuk, de nem tudjuk meg, hogy valóban mi is hangzik el kettejük között. Felidéződik az Ismeretlen kód (2000) faji feszültsége is, de legdirektebb formában mégis a Szerelem (2012) kerül elő, nemcsak azáltal, hogy az idős családfőt, akit ott is Georges-nak hívnak, ismételten Jean-Louis Trintignant játssza, lányát pedig újfent Isabelle Huppert formálja meg, de azáltal is, hogy George megvallja unokájának, hogy nem bírta nézni felesége leépülését, és egy párnával fojtotta meg, ami miatt a Happy End akár a Szerelem laza folytatásának is tekinthető. George és Eve beszélgetése egyébként a film egyetlen pillanata, amikor valami igazi kötődés bontakozik ki két szereplő között. Fantine Harduin hátborzongatóan nagyszerű Eve szerepében, aki itt sem az ártatlanság megtestesítője, ahogy azt a Benny videója, a Furcsa játék (1997), a Rejtély vagy a Fehér szalag (2009) gyerekszereplői esetében is láthattuk, vagy ahogyan ezt jó pár évtizeddel korábban már Agatha Christie is megírta A ferde házban.

Haneke a korábbiakhoz hasonlóan most is a középosztályt, itt elsősorban a felsőközéposztály tehetős tagjait tanulmányozza a tőle megszokott távolságtartással, statikus kameraállásokból. Zenei aláfestés nélkül, legtöbbször a játéktéren kívül maradva, megfigyelő pozícióból mutatja karaktereit, akik közül sem szimpátiát nem vált ki, sem azonosulásra nem késztet senki. A Happy End nem kevés társadalomkritikával és iróniával átitatott szatíra, amely ötvözi Haneke korábbi műveit, ahogy a tőle megszokott jellemzőit is, de a korábbiakhoz képest igazán újat nem mutat, kivéve 12 éves felfedezettjét, Fantine Harduint, aki méltó partnere Tintignant-nak, Huppert-nek és Kassovitznak. A cím viszont a Furcsa játék eredetijéhez, a Funny Gameshez és a Szerelemhez hasonlóan minden kétséget kizáróan telitalálat, és különösen passzol a film záró képsoraihoz.

Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat