Polák Zsóka

/ / /

· írta

Felvidéki filmes körkép

Körkép

A filmkészítés egén – halványan, de biztatóan – egyre láthatóbb a felvidéki filmek csillaga. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy idén a Berlinálén és Cannes-ban is volt felvidéki kötődésű művész. Nem árt tehát megnézni, mi is a helyzet a szlovákiai magyar filmesekkel.

Felesleges a felvidéki film helyzetéről szóló, összefogó elemzéseket és szakkönyveket keresni – mert ilyen nincsen. A felvidéki magyar filmesek kissé mostoha helyzetben vannak. Egyáltalán nem jellemző, hogy filmes műhelyekben alkossanak, vagy kisebb iskolákban szerezzenek felnőttképzés címszó alatt operatőri vagy egyéb szakmai tapasztalatot. Ha egy felvidéki filmes iskolába akar járni, három főbb opció van előtte: a pozsonyi Filmművészeti Egyetem (VŠMU), a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), vagy ugyanez Prágában (FAMU).

Szlovákiai magyar filmgyártásról azért is roppant nehéz beszélni, mert nem egyértelmű, hogy mit is nevezünk felvidéki filmnek. Egy alkotás esetében butaság nemzetiségről beszélni, mégis fontos elkülöníteni azt a vékony mezsgyét, ahol a szlovák és a magyar alkotások közé be tudjuk ékelni sajátos „hibridként” a felvidéki filmet. Szűkebb értelemben azokat a filmeket sorolom a felvidéki filmek közé, amelyeket magukat határon túli magyarként meghatározó alkotók készítettek. Tágabb értelemben pedig ide tartozhatnak azok a filmek, amelyeknek a gyártásában részt vettek felvidéki magyarok is. Ilyen lehet az az eset, amikor egy szlovák rendezőnő forgatott szlovák stábbal, de egy felvidéki színésznővel és témával – a Ház (Dom), Zuzana Liová filmje –, vagy Peter Bebjak Barackszigete (Marhuľový ostrov), 2011-ből, amelyben szinte az összes főszereplő színész szlovákiai magyar, ráadásul a cselekmény is a Felvidéken játszódik.

Először érdemes azt megvizsgálni, hogy az elmúlt évtizedben hogyan alakult a szlovák film helyzete. Fiatal ország lévén főleg a csehszlovákiai filmgyártás keretein belül lehet vizsgálni, ám ezen belül is a rendezők nemzetisége alapján elkülöníthető a szlovák film. A 60-as évek aranykora után a Varsói Szerződés adott egy olyan pofont az országnak és a filmgyártásnak, hogy közel 20 évig egyáltalán nem álltak fel belőle. ’89 után már lett volna erre lehetőség, mégsem sikerült a minőségi feltámasztás. Azóta sem született újabb Bielik, Uher, Jakubisko vagy Havetta.

Nincs finanszírozás – nincs film

Egyrészt nem születtek olyan tehetségek, mint korábban, másrészt nem igazán volt miből filmet forgatni. Évente elenyésző mennyiségű és nem túl jó minőségű szlovák film készült. Ebből a reménytelenségből billentette ki a szlovákiai filmgyártást az Audiovizuális Alap (Audiovizuálny Fond) megalapítása 2009-ben, amely az audiovizuális kultúra és ipar támogatása céljából született meg. Ezzel olyan pályázati pénzforrás jött létre az állami költségvetés részeként, amelyre nagy szükség volt a szlovák filmgyártásban.

Az Audiovizuális Alap tavaly 7 433 688 eurót fordított filmekre, és a támogatásra szánt összeg évről évre növekszik. A beérkező pályázatok közül tavaly 354-et támogattak – legyen szó akár egész estés nagyjátékfilmről vagy diákok által forgatott vizsgafilmről. Az alap hétéves fennállása alatt összesen 44 733 366 eurót osztott szét a filmek között – ez a szám pedig jócskán meglátszik az elmúlt évek filmtermésén is. 2012 óta – ekkor készültek az első filmek az alap támogatásából – évente átlagosan több mint 20 olyan, egész estét betöltő film készül Szlovákiában, amelyet be is mutatnak a mozik. Ha a filmek jellegét tekintjük, 2016-ban az alábbi arányok mutatkoznak: összesen 26 egész estés film, ebből 12 nagyjátékfilm, 12 dokumentumfilm és 2 animációs film.

2015-ben alapították meg a Művészeti Alapot (Fond na podporu umenia), amely nem csak a filmművészet, hanem általában a kultúra és más művészeti ágak támogatására jött létre, újabb lehetőséget biztosítva a filmesek számára is. Mivel azonban itt a film csak egy kis szelete a támogatandó művészeti formának, nem ez az elsődleges pályázati forrás. Most azonban újabb kezdeményezés miatt lehet bizakodni: a szlovák parlament májusban megszavazta azt a javaslatot, ami 2010 óta a pártok sajátos kisebbségpolitikai   bokszzsákjaként a levegőben lóg: 2017. júliustól 1-jétől létrejön a Kisebbségi Kulturális Alap (KKA), amely kifejezetten a kisebbségek kulturális tevékenységeit fogja támogatni. Pályázni eddig is lehetett a kisebbségeknek elkülönített támogatásokra, ám – ahogy az Molnár Csaba rendező kérdésünkre elmondta – csak dokumentumfilmekkel. Hogy ebből pontosan mi lesz, valószínűleg egy-két éven belül kiderül, de ez óriási lehetősége jelenthet a felvidéki filmnek.

A szlovák támogatások mellett a Magyar Filmalap is segítő jobbot nyújt a külhoniaknak: az idei cannes-i induló, Kristóf György filmjét is 44 millió forinttal támogatták. A koprodukciós jelleg azért is jellemző ezekre a filmekre, mert a büdzsé több helyről, országon átívelő támogatásokból áll össze.

Egy rendezőgeneráció színre lépése

A felvidéki magyar nagyjátékfilm-gyártás hiányát és az utóbbi években tapasztalható fellendülést jól mutatja, hogy az első kimondottan felvidéki magyar rendező által készített játékfilmre egészen 2010-ig, de inkább 2013-ig kellett várni. Prikler Mátyás 2010-ben leforgatta a Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre), című 40 perces vizsgafilmjét, amelyet a kritikusok pozitívan fogadtak, ráadásul egészen Cannes-ig menetelt vele. Az elkövetkező két évben ezt bővítette ki 134 percesre, amivel még zajosabb sikert aratott – bemutatója a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt. A pozsonyi filmművészetin végzett rendező azóta megalapította MPhilms nevű produkciós irodáját, ahol a producerkedés mellett évekig filmes alkotótáborokat és workshopokat szervezett a filmek szerelmeseinek. Többek közt Hajdu Szabolcs Délibáb című filmjének is ő szerzett szlovák támogatást.

Kép a Köszönöm, jól című filmből

A legutóbbi, figyelmet felkeltő felvidéki sikert Kristóf György aratta, aki Out című alkotásával elsőfilmes alkotóként idén Cannes-ban, az Un Certain Regard nevű szekcióban debütálhatott. A szakmai sikert kissé beárnyékolta, hogy nem a film minőségével, hanem egy csipetnyi botránnyal került be a hírekbe az Out: a film utáni afterpartyról rendőrök vitték el a film rendezőjét és a hangmérnököt néhány órára. Míg a felvidéki rendezők többsége Dél-Szlovákiából, Kristóf északról, Kassáról kezdte el szövögetni filmes álmait. Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, ebben a városban sincs túl sok dobbantási lehetősége egy fiatal filmesnek, így először Miskolcon hallgatott filozófiát, Pestre is jelentkezett a színműre, de végül a prágai filmművészeti egyetemen, a FAMU-n diplomázott rendezőként. Első filmje, a Borders még az egyetem alatt készült, ám már ezzel is szép sikereket aratott a fesztiválokon. Első saját nagyjátékfilmje, az Out szlovák–magyar–cseh–lett koprodukcióban készült, a Filmalap 44 millió forinttal támogatta. Az ötvenes édesapa abszurditásban gazdag útkeresését bemutató film igazi kultúrmix: a nagyrészt magyarokból álló stáb több országban forgatott – a főszereplői a krétakörös Terhes Sándor, és a felvidéki Bárdos Judit–, az utómunkák végül Prágában készültek.

Ha nem is kifejezetten Felvidéken készült, hanem a pesti filmművészeti egyetem szárnyai alatt, akkor is megkerülhetetlen film a témában Galán Angéla Szlovákmagyarok című munkája. A televíziós műsorkészítő szakra készített diplomafilmje eredetileg a 2010-es szlovákiai parlamenti választásokat mutatta volna be az egyik magyar párt szemszögéből, végül egészen más irányt vett a cselekmény. A 48 perces dokumentumfilm a felvidéki magyarok identitásának kényes kérdését firtatta, nem hiába volt nagy visszhangja, de sokan kritizálták a rendezőnőt. A szakma viszont elismerte: 2011-ben Junior Prima-díjat és a Gundel Művészeti Díjat is megnyerte vele, majd a Magyar Filmszemlén is bemutatták.

A komáromi Molnár Csaba a pozsonyi Filmművészeti Egyetemre csekély szlováktudása miatt tolmács segítségével felvételizett, ám a bizottság így is bizalmat szavazott a fiatalembernek. Harmadévesen forgatta le A rendes ember című filmjét, amivel egyből a szlovák filmes szakma díjazta is a nem kis presztízsű IGRIC-díjjal. Vizsgafilmjét, a Nő a múltból-t nemes egyszerűséggel egy iPhone-nal forgatta le, mégis sorra mutatták be a külföldi fesztiválokon. Több interjúban kifejtette, hogy a kevéssé ismert, mégis roppant tehetséges felvidéki filmesek irányába kellene nyitni, párbeszédeket kialakítani, hiszen hiába fejlődik a szlovákiai magyar film, ha kevesen tudnak róla. Molnár Csaba így vélekedik a felvidéki filmes helyzetről: „Általánosságban elmondható, hogy a szlovák film jelentős fejlődésnek indult az utóbbi időben, főleg a néhány évvel ezelőtt megalakult Audiovizuális Alapnak köszönhetően, amely a készülő szlovák filmek anyagi hátterének biztosítását hivatott támogatni. Még mindig inkább koprodukciókban készülnek a filmek, de egyre több ígéretes fiatal szlovák filmes bemutatkozó filmje kerül a mozikba és a televízióba. Az ezzel járó visszafogott optimizmus kihatással van a szlovákiai magyar filmes szakmára is. Egyrészt ennek a nyitott, vállalkozó szellemiségű légkörnek, másrészt pedig a magyar színészeket elismerő szakmának és kritikusoknak köszönhetően a szlovák filmesek egyre bátrabban foglalkoztatnak szlovákiai magyar színészeket.”

Kerekes Péter a felvidéki dokumentumfilmes vonal egyik (ha nem a) legjelentősebb alkotója. Már lassan húsz éve végzett a pozsonyi filmművészetin rendezőként, ahol azóta tanárként dolgozik. A 66 Season című dokumentumfilmje hívta fel rá a filmes világ – egyúttal Karlovy Vary, ahova beválogatták – figyelmét; a film a kassai uszoda 66 szezonját mutatja be. Legnagyobb sikere a háborús szakácsokról szóló Gulyáságyú (Ako sa varia dejiny) című film 2009-ből. Legutóbb 2013-ban nyert Karlovy Varyban a Velvet Terroristért, amelyet szlovák–cseh–horvát koprodukcióban készített két másodrendező társával együtt.

Színészekből sincs hiány

A felvidéki gyökerű rendezők előszeretettel szerepeltetnek szintén szlovákiai születésű magyar filmszínészeket és szerencsére, belőlük sincs hiány. Majdnem az összes, fent említett rendező filmjében megfordult a párkányi Bandor Éva, aki amellett, hogy a Komáromi Jókai Színház oszlopos tagja, Jászai Mari-díjas színésznő. Bandor az egyik főszereplője Kristóf György Out című filmjének is, de Prikler Mátyással szintén sokat dolgozott – a Köszönöm, jól-ban mellékszereplőként látható. Már-már egyfajta talizmánja a felvidéki rendezőknek, hiszen Molnár Csaba több filmjében is felbukkan. Kerekes Péter 66 seasons című dokumentumfilmjében ugyancsak szerepet kapott. Aktív színházi karrierje mellett az elmúlt években több szlovák és cseh filmben is megfordult, ilyen a Peter Bebjak által rendezett Čistič, a Jan Hřebejk által készített Učiteľka (The Teacher / A tanárnő), vagy Jaro Vojtek Detije.

Bandor Éva, Kristóf György és Bárdos Judit Cannes-ban

A Köszönöm, jól-ban látható Mokos Attila is, aki szintén a Komáromi Jókai Színház gárdáját erősíti, évekig a színház művészeti vezetője is volt. Színpadi szerepei mellett főként szlovák filmekben játszik, de szerepelt már cseh alkotásokban. Prikler Mátyás is többször adott neki szerepet. A 2009-es, óriási hazai sikerként mozikban futó, Lelki béke című film óta az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésze lett.

Az elmúlt években fedezte fel magának a szlovák és a cseh filmgyártás a fiatalabb generációból Bárdos Juditot, aki még csak négy éve végzett a pozsonyi színművészetin, máris a tenyerén hordozza a szakma. Szintén a Komáromi Jókai Színház deszkái jelentik számára az otthont, de fellépett már a Szlovák Nemzeti Színházban, Pozsonyban, a nagyérdemű pedig főleg filmes munkái alapján ismeri. Rögtön első filmjében, A házban főszerepet kapott, a Titanic Filmfesztivál keretében el is látogatott a film bemutatójára Budapestre. Innentől kezdve pedig megtalálták a szerepek: a cseh Andrea Sedláčková Fair Play című filmjében egyértelműen azt emelték ki a kritikusok, hogy milyen érzékenységgel formálta meg a doppingoló rövidtávfutót. Idén pedig ott volt Cannes-ban Kristóf György és Bandor Éva oldalán az Out premierjén is.

A magyar köztudatban talán Kerekes Vica neve él a legélénkebben. A füleki színésznő három országban forgat folyamatosan, szlovák, cseh és magyar filmekben egyaránt feltűnik időről időre. Az igazi áttörést azonban nem egy magyar, hanem egy cseh film, a Férfiremények (M uzi v nadeji) hozta meg számára: amellett, hogy szexszimbólummá vált, bekerült a köztudatba is – a filmet nagyjából 1 200 000-en nézték meg csak Csehországban. A magyar mozinézők legutóbb a Couch Surfben és az Isteni műszakban láthatták.

Borbély Alexandra nevét Enyedi Ildikó Berlinale-győztes, Testről és lélekről című filmjéből ismerte meg mindenki. A nyitrai születésű színésznő kicsit kilóg a fent felsoroltak közül: felvételizett ugyan a pozsonyi színművészetire is, de végül Budapestre vették fel, és itt alapozta meg filmes és színházi karrierjét. Jelenleg a Katona József Színházban játszik, közben a Hacktion című tévésorozatba is bekerült, az igazán nagy ismertséget viszont Enyedi filmje hozta meg számára.

Szintén a Hacktionből – a kereskedelmi tévécsatornák és a szappanoperák rajongói számára a Barátok köztből – ismerhetjük Gubík Ágit. A zselízi születésű színésznő Pozsonyban végzett színésznőként, Kerekes Vicához hasonlóan duplán hármas életet él: Prága, Pozsony és Budapest között, illetve színház, tévé és mozi között ingázik. Magyarországon Till Attila Pánik című első rendezésében tűnt fel elsőként, azóta bekerült a magyar filmes köztudatba is. 

Gubík Ági a Pánikban

Felvidéki magyarok a színfalak mögött

Nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik a színfalak mögött végeznek évek óta hasznos munkát. A felvidékiek közül Cséplő Éva számít nagy névnek a vágószakmában, a nagy szlovák és cseh produkciók mellett a magyar vonatkozású filmek – többek közt a Köszönöm, jól! és a Velvet Terrorist – is az ő vágóollója alatt nyerték el végleges formájukat. Ő vágta egyébként a Felvidék (Horná Zem) című animációs dokumentumfilmet is, amely talán az egyetlen, magyar vonatkozású animációs film a szlovák filmgyártásban az utóbbi időből. Rendezője, Vladislava Plančíková, a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola Filmművészeti Karának egykori hallgatója a felvidéki kitelepítésekről készített animált dokumentumfilmet. A meglehetősen kényes téma ellenére a kritikusok korrekt és jól sikerült alkotásként beszéltek a filmről, amely elnyerte a Let Us Be Free nevű kategória díját a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

A már említett, Délibáb című Hajdu Szabolcs-filmben szintén egy szlovákiai magyar tervezte a jelmezeket: Gadus Erika díszlet- és jelmeztervező Magyarországon és Szlovákiában egyaránt dolgozik – szinte már mondani sem kell, hogy Prikler filmjének a díszleteit és ruháit is neki köszönhetjük.

A felvidéki film tehát megszületett, és ugyan nem köthető még hozzá kilométernyi hosszúságú filmográfia, mégis megmutatta, hogy van benne potenciál. Nagyrészt az audiovizuális tartalmat támogató intézményrendszer kialakulásával bekerült az egyenletbe az a katalizátor, amelynek segítségével a fiatal felvidéki rendezők nemcsak saját maguknak álmodhatnak filmet, hanem az jó eséllyel mozivászonra is kerülhet.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó filmek

Out

Out

Francia–magyar–cseh–szlovák filmdráma, 2016. Rendező: Kristóf György.

  • Szerinted mennyire jó a film?

Köszönöm, jól / Ďakujem, dobre (Fine, Thanks)

Köszönöm, jól / Ďakujem, dobre (Fine, Thanks)

Szlovák filmdráma, 2013. Rendező: Prikler Mátyás.

  • A Filmtett szerint
    8
  • A látogatók szerint
    9 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Délibáb (Mirage)

Délibáb (Mirage)

Magyar–szlovák filmdráma, 2014. Rendező: Hajdu Szabolcs.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    10 · 12 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , cikk