/ / /

· írta

Tab(u)loid a BBTE diplomafilmjeiről CineMedia-gála 2017 Beszámoló

A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának alapszakos és mesteris végzős filmművészeinek munkáit felvonultató CineMedia-gálán idén is kedvére szemelgethetett bárki a friss erdélyi diplomafilmekből. Valószínűleg a vetítések előtt lezajlott ballagásra érkezett rokonok közé tartozott az a néhány ember, akik már az első alkotások után távoztak a moziból, miközben hangosan fejtegették: „nem tudnak ezek filmet csinálni!” – én pedig ezt a kijelentést igyekszem nagyon hamar megcáfolni.

Bár ez a beszámoló a magyar tanulmányi vonal diplomafilmjeire fókuszál, azt mégis meg kell állapítanom, hogy míg a román vonal végzős alkotásainál erősen érezhető volt egy domináns „román újhullámos” jelleg, addig a magyar szekción egy sokszínű experimentalizmus volt tetten érhető. Így aki nem távozott impulzívan már az elején a teremből, az biztosan találhatott legalább egy olyan alkotást, ami a saját szájízének megfelelt. A filmek műfaj- és témaválasztásnál is tetten érhető egy merész kísérletező kedv, az alkotók a legtöbb esetben már nem óvatosan tapogatóznak a saját stílus és hang keresésében, hanem határozott lépéseket tesznek a kiválasztott irányba.

A közelmúlt nagyszerű, nemzetközi sikereket is elért magyar animációi közül sokan (például a LOVE vagy a Superbia) nyúlnak a szerelemhez és a szexualitáshoz a témaválasztáskor, ez a tendencia pedig egyértelműen jelen van a Babeș-Bolyai végzős animációs rövidfilmjeinél is. Oláh Gergő 5683 című animációja bár egyszerű történetre épít, mégis roppant aranyos és vizualitásában is szerethető alkotás egy idegen bolygón élő, kalandvágyó robotról, szerelemről és célokról.

Cotuna Lilla: It's a Match!

Cotuna Lilla It’s a Match! című alkotása a digitális kori szerelemről mesél, a tinderes modern románcok buktatóiról és csapdáiról (a téma iránt érdeklődőknek ajánlott olvasmány a Master of None sztárjának, Aziz Ansarinak Modern románc című könyve). Az animációs rövidfilm csattanós története kiszámíthatósága ellenére is élvezhető, dramaturgiája jól megkomponált.

A számos fesztivált megjárt francia Le Clitoris című alkotáshoz hasonlóan Hevele Zsófia is tabudöntögetésre vállalkozott: Onán esete címet viselő animációs dokfilmje a maszturbálásról szól. Az alkotóknak sikerül a saját történeteiket megosztó névtelen emberek szavait helyenként szürreálisba hajló képi megvalósításokkal közelebb hozni a nézőhöz. A film informatív jellege csak másodlagos, az elsődleges cél valójában a téma kínosságának oldása, amire az animáció játékos eszköztára tökéletesen alkalmas. Az egyedi látványvilággal rendelkező mű így amellett, hogy szórakoztató, fontos is. Az első pár percben a székeikben kényelmetlenül mocorgó nézők igazolják: igenis szükség van (még ma is) az ilyen és ehhez hasonló témákról folytatott nyílt, sallangmentes diskurzusra.

Hevele Zsófia: Onán esete

Az egyedi vizualitás és szexuális tabuk hívószavaknál maradva kell megemlíteni Bede Kincső Apám, anyám, én és Kovács Tibi című kisjátékfilmjét is. Az alkotás konkrét cselekménnyel nem rendelkezik, egy adott szituációt nagyít fel erőteljes és jól illeszkedő képi megoldásokkal és hangvilággal, egyszerre válik visszafogott abszurditásában komikussá, ugyanakkor rendelkezik egy hiánypótló, akár párbeszédek elindítására is képes üzenettel is.

Ugyancsak egyfajta abszurd humorral operáló alkotás Dezső Timea Memento mori című kisjátfékfilmje is. A Roy Andersson-os beütésű sztori egy öngyilkosságra készülő fiatal fiúról szól. Színvilágában szintén a svéd rendező filmjeit idézi az alkotás, és az alkalmazott montázstechnika is jó feszültségteremtő jelleggel bír, viszont a dramaturgia kidolgozatlan, a történetvezetés hamar ellaposodik, így picit inkább befejezetlen műnek tűnik, mintsem kész, határozott próbálkozásnak.

Bede Kincső: Apám, anyám, én és Kovács Tibi

Dezső Mátyás nagy székely fenyőfába fába vágta a fejszéjét a Világszép Gyilkos-tóval, amikor úgy döntött, ismeretterjesztő filmet forgat a Gyilkos-tóról és a környékén levő természeti látványosságokról. A szokatlan műfajválasztás ellenére a megvalósítás nem igazán tartalmaz kifogásolható elemeket, a kisfilmen egyértelműen észrevehető a sok befektetett munka, viszont nem válik izzadtságszagúvá egy percig sem, dokumentumértéke mellett élvezhető is marad.

A dokfilmeknél maradva párhuzamba állítható Serestély Szilárd Săracul Árpi, valamint Bokor Katalin Elveszett ember című dokumentumfilmje, mivel mindkettő az alanyok iránt keltett szánalomra, a társadalmi egyenlőtlenségek tragikumára épít. Míg Árpi egy kolozsvári hajléktalan volt, addig az Elveszett ember három alanya alig csak kicsivel jobb körülmények között élő falusi férfiak. A Săracul Árpiban megjelenő közelkép a lengedező román zászlóról aláhúzza a film társadalomkritikus üzenetét, és Bokor Katalin alkotásában is hamar kiderül: a falusi idillt is képes erőteljesen beszennyezni az, ha nincs meg a mindennapi eledel sem.

Bokor Kata: Az elveszett ember

Mindkét dokfilm erőssége továbbá az operatőri munka, ez igaz Roseti Bruno Behind the Walls című kisjátékfilmjére, valamint András Gábor Samyrah című alkotására is. Ez utóbbi egy gyönyörűen fényképezett, lírai hangvételű mese egy menekülő anyáról és fiáról, tökéletesen felépített atmoszférával, az alkotóknak sikerül minden képkockát átitatni tömény szomorúsággal, és ez igazán dicséretes.

Rétyi Előd parodisztikus alkotása, Az öt halálos hiba nem vállal sokat, humoros alkotás, ami valahol inkább beillene egy Filthy Frank youtube-videónak, mintsem diplomafilmnek, de mindenképp vannak üdítő pillanatai. Végül pedig Gáspárik Zsolt Az én világháborúm című kisfilmjének sikerült kifognia rajtam: még így utólagos kielemezgetés után sem tudom eldönteni, hogy vajon ezt is paródiának szánták a készítők – ebben az esetben túlságosan óvatos és komolyan veszi magát –, vagy pedig ha tényleges történettel rendelkező kisjátékfilmként kellene kezelnem, akkor sajnos kuszának és kidolgozatlannak tűnik ebben a formában.

Roseti Bruno: Behind The Walls

Ugyan kritikusi szemszögből nehéz összefüggően írni ilyen sok, ennyire különböző alkotásról, amelyek esetében szinte lehetetlen egy közös vezérfonál megragadása, de az erdélyi filmkészítést határozottan csak előrébb lendítheti ez a sokszínűség, és bár nyilván nem beszélhetünk még kiforrott alkotói hangokról, az „ígéretes” jelzőt magabiztosan rámondhatjuk a végzős diákok nagyrészére.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Címkék

, , , , , , , cikk