/ / /

· írta

Peter Parker esete Birdmannel

Jon Watts: Spider-Man: Homecoming / Pókember – Hazatérés

Kritika

Őszintén: kellett nekünk új Pókember három évvel az előző bebukása után? Vagy még egy szuperhős a Bosszúállók már így is túlnépesedett csapatába? Költői kérdések – igazából tökmindegy, mert Peter Parker újra itt van. És bár hanyatt talán senki sem vágja magát a mutatványaitól, a Hazatérés éppen megüti azt a szintet, ahol már indokolt a létezése.

2010. október 18-án Jon Watts egy társával együtt feltöltötte YouTube-ra egy nem létező film előzetesét, amit együtt készítettek. A jópofa kamu-trailer nem generált túlzottan nagy internetes visszhangot, mégis, egyetlen inzertnek köszönhetően Jon Watts két évvel később nekiláthatott a Clown tényleges leforgatásához. Watts ugyanis beleírta az álelőzetesbe, hogy a „horror mesterétől, Eli Roth-tól”, Roth pedig – akinek köze sem volt az egészhez – ahelyett hogy a videó eltávolítását követelte volna, hozzávágott a rendezőhöz 1,5 millió dollárt, hogy valósítsa meg a filmet. A Clownt a Cop Car című indie-siker követte (Magyarországon a CineFesten volt látható), 2015 júniusában pedig bejelentették, hogy Watts rendezi az új Pókembert. A rendező tehát kevesebb, mint öt év alatt eljutott egy házilag barkácsolt YouTube-videótól egy 175 milliós szuperprodukcióig. Igazi sikertörténetnek is tekinthetnénk, ha nem lenne annyira gyakori a jelenség: a legnagyobb blockbusterek rendezői székében rendre tűnnek fel olyan filmesek, akik egy vagy két jól fogadott, alacsony költségvetésű függetlenfilm esetleg televíziós produkción vannak túl. Ez akár a nagy stúdiók bevállalósságára is bizonyítékul szolgálhatna, ám valójában épp az ellenkezőjét jelenti. A tapasztalatlan rendező mindig kisebb rizikó futószalagon gyártott stúdiófilmeknél: inkább meghúzzák magukat és beleállnak a rendszerbe, minthogy szerzői víziójukat fitogtatnák a forgatáson. (A készülő Han Solo-film jó példa arra, milyen problémák adódhatnak, ha bizonyított rendezők kerülnek egy szuperprodukció direktori székébe és elkezdenek önállósulni).

Jon Watts: Spider-Man: Homecoming / Pókember – Hazatérés

Szóval Watts megkapta az új Pókembert – azt a Pókembert, amelyet öt éven belül másodjára rebootoltak, mert az előző próbálkozást sikerült két film alatt kifullasztania Marc Webbnek. (Sam Raimi érdemévé váljon, hogy neki anno három mozifilmbe telt, mire önmaga paródiájába fordította a szuperhőst). És noha a megfilmesítési jogokat birtokló Sony a Marvel Cinematic Universe-szel versenybe szállva egy egész univerzumot akart a karakter köré építeni, A csodálatos Pókember 2. box office- és kritikai lebőgésének hála vetélytársból szövetségessé szelídült a stúdió. Ennek köszönhetően a Marvel beolvaszthatta a szuperhőst a saját moziverzumába, miközben a Sony jelenleg egy önálló Venom-filmen dolgozik, amiben Pókember is nem szerepel majd. (A Marvel-képregényfigurák bonyolult jogi helyzetéről a The Geek Twins csinált átlátható infógrafikát). Mindenesetre az újraindítás azt jelentette, hogy ismét lesepertek mindent az asztalról és a semmiből építették fel a betondzsungel pókindákon közlekedő Tarzanjának történetét. A Pókember – Hazatérés mindent megtesz, hogy eltávolítsa magát az elődöktől: nemcsak egy új, karakterében a korábbi kettőtől merőben eltérő színész alakítja a címszereplőt, de friss ellenfelet és szerelmet is kap Peter Parker.

Jon Watts: Spider-Man: Homecoming / Pókember – Hazatérés (2)

A hihetetlenül bárgyú arckifejezésekre képes Tobey Maguire és az önálló életet élő hajkoronával rendelkező szépfiú, Andrew Garfield után a legújabb Pókember szerepére a kölyökképű Tom Hollandot választották, aki végre tényleg úgy néz ki, mint egy gimnazista. De nemcsak ő találta meg az ifjúság elixírét: May nénire (már leírni is bizarr az aunt szó magyarítását az őt formáló színész – Marisa Tomei – tükrében) különösen jó hatással voltak a rebootok, ősz hajú öregasszonyból ugyanis a Hazatérésre már egy dögös „puma” vált belőle. Petert az iskolában rendszeresen sanyargató Flash Thompson ellenben egy kigyúrt agresszorból alacsony, elkényeztetett gazdaggyerek lett, aki ezúttal csak verbális szinten nyomja az abúzust; Mary Jane és Gwen Stacy helyett Pókember pedig ezúttal egy Liz nevű lányba lesz szerelmes. Az alkotók tehát tényleg mindent elkövettek, hogy a lehető legtávolabbra evezzenek a korábbi filmek által kitaposott ösvénytől. Logikus döntések, és többnyire működnek, Tom Holland például kiváló választás egy olyan képregényhős szerepére, aki kimondottan a serdülőkor, a felnőtté válásra adott allegória (a testi átalakulásokra való reflektálás – egy tinédzser srác egyik napról a másikra fehér, ragacsos cuccot kezd el lövöldözni, és próbál rájönni, mi történik vele – kulcsmotívum a képregényben).

Jon Watts: Spider-Man: Homecoming / Pókember – Hazatérés (3)

Kifejezetten üdvös a Hazatérésben, hogy nem próbál harmadjára is elmesélni egy eredettörténetet. A Marvel már az Amerika Kapitány: Polgárháborúban megágyazott a karakternek, de sosem látjuk, hogyan tesz szert Peter Parker különleges képességekre, vagy miért egyedül neveli nagynénje. Nem is baj: a franc se akarja tizenöt év alatt harmadjára is végignézni Ben bácsi halálát – már annyira ismert brand Pókember, hogy mindenki pontosan tisztában van a karakter előzményeivel anélkül is. Szóval a Marvel – helyesen – ott veszi fel a fonalat, ahonnan újat tud mutatni. A cselekményt kár is lenne ismertetni (mindegyik szuperhősfilm nagyvonalakban ugyanarról szól), a lényeg, hogy a Hazatérésben a fiatal, szeleburdi Pókembert Vasember mentorálja, hogy felnőjön a feladathoz, mielőtt csatlakozna a Bosszúállókhoz. Jon Watts, noha mesterember módjára dolgozik (értsd: nem sok egyéniség szorult az alkotásba), nagyszerűen vezeti végig ifjú hősét a bűnüldözés tanulópályáján való csetlésén-botlásán, és a komikus tónus kifejezetten jót tett a franchise-nak. A film erőssége nem a látványos akciójelenetekben rejlik – azok a főgonosszal egyetemben (Birdman, vagyis izé, Keselyű szerepében Michael Keaton) meglehetősen laposra és érdektelenre sikeredtek –, de nem is a sablonos tinivígjátéki elemekkel átszőtt magánéleti szálban, inkább a kettő gördülékeny ötvözésében, mely egy könnyed nyári limonádét eredményez.

Jon Watts: Spider-Man: Homecoming / Pókember – Hazatérés (4)

A Pókember – Hazatérés nem vált világot, de működik, és – akárcsak A Hangya vagy a Vasember trilógia, amelyekben markánsabban van jelen a humor – pont azáltal nem válik nevetségessé, hogy nevetést vált ki a nézőkből. Jó szuperhősfilmet, amely véresen komolyan veszi magát, nem könnyű forgatni, és bár A sötét lovag sikere sokakat sarkallt ennek az iránynak az üldözésére, nagyon kínos eredményekkel zárult a legtöbb próbálkozás (az Ultron kora is itt vérzett el). Most a kérdés inkább az, hogyan tovább? A Pókember kapcsán a probléma sosem a karakter életre keltésében, inkább hosszú távon való életben tartásában gyökerezett. A Tony Stark által készített high-tech pókjelmez például rejt potenciált a későbbi epizódokra tekintetve, de már most túl erős a karakter – és ebbe a hibába az összes MCU-szuperhőssel beleesnek a Marvelnél. A másik gond pedig az univerzum túltelítettsége: a legutóbbi Amerika Kapitányban már tizenkét (!) jelmezes mitugrász cikázott a vásznon – és ezek csak azok, akik a jó oldalon harcolnak. Hiába a biztató kezdet tehát, sajnos a baljós fellegek épp úgy ott lebegnek a franchise (és az egész MCU) felett, a vérfrissítés ugyanis sokáig nem elég, ha mindig ugyanazokat a köröket futják.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Pókember - Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)

Pókember - Hazatérés (Spider-Man: Homecoming)

Akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 2017. Rendező: Jon Watts. Szereplők: Tom Holland, Michael Keaton, Robert Downey Jr., Marisa Tomei.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film