/ / /

· írta

Sötét mese a kétfejű királylányról

Edoardo de Angelis: Indivisibili / Elválaszthatatlanok

Kritika

Az Elválaszthatatlanok (Indivisibili) nem a napsütötte, kék vizű Dél-Olaszországot mutatja, hanem szürke, dekadens világot. A tengerparti kisvárosban játszódó film a felnőtté válásról szól, a csavar a történetben pedig az, hogy sziámi ikerpár a főszereplő.

Desi és Viola (Angela és Marianna Fontana) nevüket valószínűleg a huszadik század első felében Európa-szerte fellépő angol sorstársaikról, Daisy és Violet Hiltonról kapták. A Fontana-nővérek először játszanak filmben, de meggyőzően alakítják a két teljesen különböző karaktert: Desi lázadó, ő a „nápolyi Janis Joplin”, Viola pedig rajongó típus, szereti a szüleit, Istent és főleg Desit, akiért mindent megtenne. A lányok toronyba zárt kétfejű királylányként élnek a családi házban, amíg egy orvos képében fel nem villan előttük a jótündér. De nincs olyan szerencséjük, mint a mesehősöknek általában: az hogy szépek, jók és ártatlanok, nem elég ahhoz, hogy teljesüljön a kívánságuk – főleg hogy a vágyaik is különbözőek. Desi szeretne leválni a testvéréről és olyan életet élni, mint mindenki más. Violának viszont a szimbiózis a normális. Útra kelnek, de csak pénzéhes pappal és perverz királyfival találkoznak.

Edoardo de Angelis: Indivisibili / Elválaszthatatlanok

Ez az anti-mese a test és a normalitás határait feszegeti. A lányok testére igényt tart a család (hiszen az ő fellépéseikből élnek), az egyház (a pap obskúrus szentkultuszt épít köréjük, hogy menő zarándokhellyé változtassa a várost), és a helyi milliomos is, aki festmények vagy drága borok helyett fura embereket gyűjt a jachtjára. „Ők sokkal normálisabbak, mint mi” – mondja az összenőtt lányokról az anyjuk. És valóban, inkább a környezetükben élők a szörnyszülöttek, noha testi fogyatékosságuk nincs.

Desi a végsőkig elmegy, hogy saját teste felett rendelkezhessen, de nyitott marad a kérdés, hogy az áhított „normalitás” valóban nagyobb szabadságot jelent-e. A családhoz, a környezethez kapcsoló kötelék talán még elválaszthatatlanabb, mint a két lány teste. Bár a családtagok múltjára csak utalás történik, a környezetből sejthető, hogy a lányok „normális” körülmények között nagy valószínűséggel hajnalban, lyukas neccharisnyában járnának haza valami luxushajóról.

Edoardo de Angelis: Indivisibili / Elválaszthatatlanok (2)

A film a Fontana-nővérek nélkül nem lenne ugyanilyen. Rajtuk kívül a szülők emelkednek még ki valamennyire az egysíkú mellékszereplők tömegéből. Peppe, az apa (Massimiliano Rossi) soha nem ismerné el saját ballépéseit, ehelyett mások hibáztatásával védekezik. Néha felpislákol benne az apai aggodalom, de ahhoz nem eléggé, hogy megszállottságán változtasson. Titti, az anya (Antonia Truppo) füves cigikbe fojtja minden keserűségét és kétségét, bódult állapotában mégis ő ismeri fel, hogy a lányok felnőttek és ezzel minden megváltozott. Karakterében a lányok menni-vagy-maradni dilemmája ismétlődik meg. Peppe és Titti játsszák a film egyik legemlékezetesebb jelenetét, mikor az anya eldönti, hogy szakít a zsarnok férfival, de ahogy dühösen távozik, a papucsa beleragad a tengerparti sárba.

Edoardo de Angelis: Indivisibili / Elválaszthatatlanok (3)

A történet akárhol játszódhatna, mégis erősen kötődik Campaniához a nápolyi nyelv, a felcsendülő olasz popdalok és Enzo Avitabile nápolyi gyökerű világzenéje, vagy az afrikai bevándorlók miatt. A 38 éves rendező, Edoardo de Angelis eddig is erőteljesen hazai történeteket dolgozott fel, bár nagyon különböző műfajokban: forgatott már vígjátékot Emir Kusturica közreműködésével egy olasz sajtgyárosról (Mozarella Stories, 2011), maffiatörténetet (Perez, 2014), egy epizódot a Nápolyban élő bevándorlókról szóló hatkezes vígjátékból (Vieni vivere a Napoli, 2016). Az Elválaszthatatlanokkal aratta eddig a legnagyobb sikert: az „olasz Oscarnak” számító David di Donatello-díjátadón hat elismerést kapott a film, köztük a legjobb forgatókönyvért járót, és megnyerte a Velencei Filmfesztivál több kisebb díját is.

Edoardo de Angelis: Indivisibili / Elválaszthatatlanok (4)

De Angelis rendezői bravúrja itt az, hogy a történetet látomásszerű, szinte szürreális jelenetekkel fűszerezi: látunk üres tájban botorkáló ezüstruhás ikerpárt, leánykérést lerobbant, üres medence szélén, és giccses, groteszk kerti partit, amely mintha Jep Gambardella római partijának vidéki változata lenne A nagy szépségből. Persze, az Elválaszthatatlanok kis költségvetésű film, s Edoardo de Angelis már csak ezért sem sorolható egy súlycsoportba az utóbbi idők ünnepelt olasz filmrendezőjével, a szintén nápolyi Paolo Sorrentinóval, másrészt pedig eddigi filmográfiájából ítélve stílusát kereső rendezőről van szó, új filmjéről pedig egyelőre nem mondható el, hogy nagyon karakteres, egyedülállóan emlékezetes stílusú lenne. Talán nem kihagyhatatlan, de mégis érdemes megnézni, mert sikerült a felnőtté válás megpróbáltatásait árnyalt karakterekkel, illetve a campaniai táj nyugtalanító arcával érzékeltetnie.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Elválaszthatatlanok (Indivisible)

Elválaszthatatlanok (Indivisible)

Olasz filmdráma, 2016. Rendező: Edoardo De Angelis. Szereplők: Angela Fontana, Marianna Fontana, Antonia Truppo, Toni Laudadio.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film