Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

„Olyanok vagytok, mint a saját apátok és anyátok!”

Gothár Péter: Megáll az idő, 1981

Kritika

A Megáll az idő úgy vált népszerű alkotássá, hogy elsősorban nem cselekménye felejthetetlen, hanem benne egy életkor s a korszak együttesen sűrűsödő életérzése, és szokatlanul szókimondó bátorsága.

Az emberi léptékkel mérhető és elbeszélhető időt – a történelmet – férfiak uralják, ezért a történelem órájának harmonikus továbbketyegése, az újabb nemzedékek sikere az apák értékrendszer-hagyományozási mechanizmusának sikerén áll. Avagy kudarcán bukik. A kifejlett férfiak azonban önpusztító lények, ha csak a 20. századot nézzük, kétszer is megpróbálták tömegesen eltenni magukat láb alól. Európában két nemzedék javarészt nagyapák és idős tanítók nevelésében, hovatovább állandó gyászban jutott el a férfikorig, így két nemzedékkel korábbi – matematikailag ennélfogva még korábbi, férfi-vonalon átadható – értékrendet követett. Férfiőseink teljes félszázad hosszan megállították hát az időt, amely – a Vörös Hadsereg katonáinak karóra-vonzalmával szimbolikus értelemben elviccelhető, ám lényegében – a bolsevik időrablás további eredményeként Kelet-Európában egészségtelenül soká állt, hatása ma is tart és még sokáig fog. Gothár Péter filmje kicsiben, kultikus erővel, örökzölden erről (is) szól.

Gothár Péter: Megáll az idő, 1981

Szokás a Megáll az időre ’56-os filmként tekinteni, és ez részben jogos, mivel ’56 következménye volt az a megtorlási hullám, amely ugyan az elbeszélésből kimaradt, de amely előzményként szolgál a cselekményesített mozdulatlanság és értékválság képletéhez. A szovjetellenes forradalom és utcai harcok képsorainak nyitányával a későbbi stilizált realizmus egyfajta legendáriumát kapjuk: a város romjai egyszersmind a reményt is maguk alá temették, a tüzelő bőrkabátosok lógni fognak vagy a túléléshez „kimosdatásra” lesz szükségük, a tankok pedig a miheztartás végett forgolódnak fenyegetően. Pár év erejéig hatványozottan tért vissza a Rákosi-korszakból ismerős abszurd terror és nyomában az uniformizálódási kényszer, a fiatal nemzedéknek beolvadást, kussolást, elszürkülést tanácsoltak az idősebbek. A film mindezt nem mutatja, helyette egy oltárkép-jelenet montázzsal Dini, Anya és Gábor hármasát öregbíti egy rozoga ablakkeretben. A cselekmény ezzel megállapodik 1963-ban.

Gothár Péter: Megáll az idő, 1981 (2)

Köves Dini (Znamenák István) 15 esztendős személye az, ki körül a cselekmény pörög, és a „pörög” valóban emlékezetes történetdarabkákat jelent, emlékezetes hősöket, emlékezetes beköpésekkel. A mindent lefojtó, inkoherens hatalom árnyékában az élet története megy tovább. A Megáll az idő viszont úgy vált népszerű alkotássá, hogy elsősorban nem cselekménye felejthetetlen, hanem benne egy életkor s a korszak együttesen sűrűsödő életérzése, és szokatlanul szókimondó bátorsága. Ezért tarolt Magyarországon 1981-es megjelenésekor (a kádári főcenzor Aczél Gyuri karrierje ekkortájt hanyatlott) éppúgy, mint a nemzetközi sikerpályán (Cannes, New York), és azóta is, töretlenül.

A film felnövéstörténet is részben, ám mozdulatlan, fejlődést nem mutató gyerekfigurákkal, akiket sem az otthon, sem az iskola nem tölt (f)el reménnyel. Kitörésre nincs lehetőség, a rendszer nem ismeri el az őnerőt, de lehet emigrálni. Karriert kizárólag az idősebb családtag valós vagy megjátszott rendszerhűsége biztosíthat. A hatalom gondoskodik róla, hogy az egész társadalom nyüszítve szigetelje el magát a lakásba vagy mélyen önmagába, ha netán a rendszerrel szemben fenntartásai vannak. Hasonlóan az iskolában is. „– Nevetgéltem. – Min nevetgéltél? – Eszembe jutott valami. – Mi? – Semmi.” Dini, Gábor, „Wilma” és Magda, valamint a többi tanuló példaképek hiányában kamaszodnak, sem a férfiak, sem a nők, sem az egykorúak körében nincs kihez igazodni, de a kamaszlélek akkor is utánoz, így tanul, s egy kegyetlen légkörben a kegyetlenkedést sajátítja el legelőbb. A hatalom módszereihez némileg hasonló módon – azaz a kollektívából történő kizárással – a gyerekek is élnek. Ha tehát az osztályfőnöknő, a körülményekhez képest laza Lívia („Malacpofa”) elmulasztja megvédeni tanulóit a diákpoén kapcsán inkvizícióra hangolt igazgató-helyettes (párthivatalnok) Rajnákkal szemben, ezt kapja a fiúvécében egymás hegyén-hátán torlódó kórustól: „Ki a mi vezérünk? A Malacpofa! Ki dobja fel? Mindenki! Ki kapja el? Senki! Oááááááh!”

Gothár Péter: Megáll az idő, 1981 (3)

A férfi-minta minden oldalról elkeserítő. Szombathy, az idős konzervatív osztályfőnök, habár áldott jó lélek, nem érti a diákjait, és őt sem igen értik az ifjak. Alakja tehát valahonnan a századelőről közvetít értékeket, ettől használhatatlan. Kövesékhez, miután ’56-ban az apa távozott Amerikába, beállít ’63-ban a frissen szabadult Bodor (Őze Lajos), apa egykori barátja, és némi egyeztetés után felcsap pótpapának. Részben ő felel Dini otthoni neveléséről, de a lázadásra hajlamos, szárnyakat felcsatolni kész kamaszhoz intézett pragmatikus szavai („Aki kérdez, az faggat, mert őt is faggatják. […] Ne jelentkezz, ne szólj soha feleslegesen!”) nem a férfias, dacoló erő bölcsességét hordozzák. A rendszer a hozzá hűségeseket is megbélyegezte, a terrorhoz belső és külső ellenségekre egyaránt szüksége volt. Lívia (Ronyecz Mária) férje hiába állt ’56-ban a „jó” oldalon, a megtorlásból neki is kijutott, s az asszonyok egymás közt csípős látlelettel értékelik ki a Kádár-korszak elejét jellemző általános sunyítást: „A te férjed ott volt, ahova az én férjeim lőttek ötvenhatban. Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy tudod, hogy tudom? Tudjuk” – mondja Anya (Kakassy Ágnes), s ezzel az illúziómentes beszólással a női példakép is bevonul a többi mellé, a nihilbe.

Egymagában a negyedikes Pierre (Sőth Sándor) képviseli a hatalom és a szürke senkik ellenzékét. Éteri, szívós alakja a mindenkori diáklázadót sűríti egyetlen karakterbe, de példaképnek éppúgy használhatatlan, mint a behódoló vagy megtört férfiak, mivel konkrét jövőképet nem hordoz („Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok!”). Vérmérsékletét és eszközeit irigylik a fiúk, felnéznek rá, de ritkán követik. Múltja és jövője egyaránt ködbe vész, a történetben résztvevő sorsok közül övé az egyetlen történelmietlen, jobbára felesleges tehát. Arra viszont elég, hogy a mindenkori kamasznézők a paulankai sóvárgás és a lázadós rock’n’roll ambivalenciájában nyitott szemmel álmodozzanak egy iskola folyósójának szétveréséről.

Gothár Péter: Megáll az idő, 1981 (4)

A Megáll az idő épp annyira Gothár Péter (született 1947-ben) filmje, mint a forgatókönyv javarészét jegyző Bereményi Gézáé (született 1946-ban) és az operatőr Koltai Lajosé (született 1946-ban). 1963-ban a főhős kamaszokkal nagyjából egykorúak voltak, Bereményi pár mozzanatot saját naplójából emelt át. A helyszínül szolgáló penészes épületbelsők, dohos díszletek, kopott tárgyak emlékeik alapján korhűek, avagy szándékosan eltúlzottak, s a jellemzően fénytelen vagy erős ellenfényben felvett képek is a korhűséghez s az életérzés tapasztalatához tesznek hozzá. Koltai kamerája mind a szűk terekben, mind a nyilvános helyeken, mind pedig a tömegben egyaránt inogva férkőzik az alanyok testmelegébe, máshol felső- vagy alulnézetből lő, mintegy kukkolón, hogy aztán vad száguldással, padlóperspektívából faroljon az iskolafolyósón. Személytelen képkockát alig találni, valaki mindig képbe kerül, s ha olyankor nem valamelyik korabeli amerikai sláger, magyar örökzöld vagy Bereményi szerzeménye (Nem ez a búcsú a végső) szól, akkor a kolozsvári születésű Selmeczi Györgynek az érzelmek felfokozására szerzett, instant nosztalgiát kiváltó zenéje kavarog.

Gothár Péter: Megáll az idő, 1981 (5)

Dini és Szukics Magda (Iván Anikó) szerelme az egyetlen cselekményszál, amely mutat némi ívet. Magda viszonzatlanul sóvárog, majd kamaszos provokációból Dini bátyjával bújik össze, aztán tisztázzák, végül kölcsönös vonzalmuk beteljesülést hoz a Balaton partján, egy romos Wartburgban. Szerelmük viszont a szabadságba vezető kitérő során a maga szűk optimizmusával itthon marasztaló béklyónak bizonyul, végül csapdának, mint majd az a film végi időben,’67 szilveszterén látszik. Az idő múlása tehát e téren nem bizonyul szerencsésnek, és szinte azt kívánjuk, bár állt volna meg akkor, ott. Akkor, mikor Magda a felvillanó vaku fényében lassan megnyalja az ajkát, s ott a szemcsézett kép alatt Paul Anka slágere az egykori házibulik homályba burkolt izgalmát idézi.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Megáll az idő

Megáll az idő

Magyar filmdráma, 1982. Rendező: Gothár Péter. Szereplők: Znamenák István, Jordán Tamás, Pauer Henrik, Sőth Sándor, Iván Anikó, Kakassy Ági, Hetényi Pál, Őze Lajos, Rajhona Ádám.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    8 · 14 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film