Szabó R. Ádám

/ / /

· írta

Az istenek nem estek a fejükre

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods

Kritika

Szex, erőszak, mitikus lények – a Trónok harca által uralt sorozatérában egyre-másra születnek az egyszerű történeti alapokra helyezett koncept-klónok, és látszólag az idén tavasszal kezdődött Amerikai istenek első évada is beletartozik ebbe a körbe, hiszen a fentebb felsoroltak közül mindegyik igaz rá, ha csak felületes szinten szemléljük a sorozatot. Második látásra (és nézésre) azonban hamar eloszlanak a hasonlítások – ez a sorozat teljesen más, hangulatában, zenéjében, párbeszédeiben, képiségében, mint bármilyen más mostani „trónkövetelő”.

Az Amerikai isteneket regényformában 2001-ben adták ki, a több médiumban is (képregény, sci-fi- és fantasy-irodalom, tévés és mozis forgatókönyvek) sikerrel tevékenykedő Neil Gaiman keze alól került ki a vaskos kötet, amelyet aztán 12000 szóval kiegészítve 2011-ben újra kiadtak. És bár a regény világa és szövegezése megfilmesítésért kiáltott (talán nem is teljesen tudattalanul, elnézve Gaiman filmes munkáit), a sorozat elkészítésének ötlete több stúdiót – többek között a Trónok harcát is gyártó HBO-t – megjárt, amíg végül a Starz prémium kábelcsatorna bele nem fogott 2016-ban a gyártásba. Gaiman executive produceri feladatot vállalt a adaptáció stábjában, és ez láthatóan jót tett a sorozatnak: valahogy így kéne adaptálni szöveget képre.

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods

Mindig központi kérdés egy regény filmrevitelénél, hogy mennyire „szabad” eltérnie a történetnek az eredetitől (lád. a már – túl – sokat említett Trónok harca esetét, ahol nagy felzúdulás volt a könyv rajongóinak körében, amikor kiderült, hogy a sorozat nemcsak hogy le fogja hagyni a könyvet, hanem bizonyos eseményekben merőben el is fog térni az ott leírtaktól), hiszen sokszor egy-egy filmet, sorozatot az eredeti rajongóinak (is) szánnak, akik bizony nem kedvelik a változatásokat. Az Amerikai istenek nagyszerűen egyensúlyoz az alapanyaghoz való ragaszkodás és a változtatások határán, nagyszerűen emelik át (és adják néha teljesen más szereplő szájába) a könyv legjobb dialógusait, de eközben érezhető a kizárólag a sorozat számára írt részeken is, hogy itt bizony nem írócsoportosulások cincálták és értelmezték szét az eredetit, hanem  Gaiman folytatta azt, amit 16 évvel ezelőtt elkezdett (ebből a szempontból is fontos az újrakiadás ténye – sosem volt teljesen „lezárva” az írás folyamata, még a könyv esetében sem).

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods (2)

Na de lássuk, miről is beszélünk. A főszereplő Shadow Moon (fordíthatnánk is a nevét Árnyékholdra, de ezt a magyar könyvváltozatban sem teszik) három éve ül a börtönben, piti tolvajlásért, két nappal szabadulása előtt pedig egy jó hír-rossz hír szituációval szembesül: két nappal hamarabb engedik szabadon, időközben viszont egy autóbalesetben meghalt hőn szeretett felesége. A temetésre hazafelé tartva akad ösze Shadow egy szerdai repülőúton a magát Wednesday-nek (Szerda) nevező furcsa idős úrral, aki gyanúsan sokat tud Shadow helyzetéről, egyúttal pedig meghatározatlan, de jól fizető munkát ajánl a frissen szabadult fegyencnek. Shadow egészen addig egy pragmatikus embernek tartotta magát, aki csak abban hisz, amit a saját szemével lát, hamarosan rá kell jönnie azonban, hogy minden isten, illetve olyan elvont fogalom (technológia, média, Húsvét stb.), amelynek az emberek áldoznak, amibe a hitüket fektetik, nagyon is valódi, két lábon járkáló alak formájában járkál a világban, és valamiért körülötte gyülekeznek a régi és új istenek egy döntő háborúra.

Tagadhatatlan, hogy a sorozat befogadásánál előnyt jelent, ha olvastunk pár Gaimant (esetleg nem meglepő módon Terry Pratchettet – kollégák és alkotótársakról van, akik ugyanonnan származnak, hasonló neveltetést kaptak, sok mindent megbeszélnek, arról nem is beszélve, hogy közösen is írtak már regényt istenekről és ördögökről), a „játékszabályok” megértéséhez némiképp hozzásegít az első részek során. Gaiman és Pratchett munkásságban visszatérő elem az emberek hitén keresztül valóságossá váló lények, istenek alakja, akiket a történeteik tartanak életben, vagyis a híveik emlékezetében. Amikor egy istenben már nem hisz senki, meghal, mint egy egyszerű halandó.

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods (3)

Az Amerikai istenek különböző részei elmesélik, hogyan sikerült a Régi Világ isteneinek átkelniük az óceánon, kik voltak azok, akik a meséikkel, hagyományaikkal az Új Világba a koboldokat, a dzsinneket, az északi vagy éppen az egyiptomi mitológia szereplőit hozták. Ez a viszonylag egyszerű koncepció könnyen átfordulhatna Marvel-filmbe is, azonban mégsem azt érezzük, hogy itt holmi szupererőkkel felruházott emberekről van szó: mind a könyv, mind a sorozat képes megadni az éteri, mitologikus hangulatot, amitől az egész nem válik nevetségessé. Ehhez pedig elengedhetetlen Gaiman hihetlen informáltsága (és nem szájbarágóssága) a mitológiák terén – nem szükségeltetik a történet megértéséhez, hogy tisztában legyünk mondjuk Odin összes nevével és névváltozatával (rengeteg van), de egy minimális utánaolvasás rengeteget hozzátesz a szereplők közötti kapcsolatok, a különböző istenek motivációjának megértéséhez.

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods (4)

Az Amerikai istenek talán egyik legnagyobb erénye a dialógus. Némely részeknél a szűkszavúság jellemzi a szereplőket, máskor viszont épp az elokvens, szinte shakespeari magasságú eszmefuttatásokkal szórakoztatják a nézőt. A casting része szintén telitalálat: gyakorlott, de nem túl ismert színészeket láthatunk a főbb szerepekben, mind közül kiemelkedik a Wednesday-t alakító Ian McShane munkája, aki Gaiman remek párbeszédeit látható élvezettel (és, ez már szubjektív benyomás, de csodálatosan rekedt hanggal) kelti életre, az ő beszélős jelenetei tényleg élményszámba mennek. A főszerepet játszó Ricky Whittle kellően visszafogott és szimpatikus, de igazán a mellékszereplők brillíroznak szerepeikben, McShane mellett Gillian Anderson, Crispin Glover, Peter Stormare, Yetide Badaki és Orlando Jones nagyszerűen hozzák a minden képernyőn megjelenő Médiát, az összeesküvés-elméletekből született Világ urat, a kelet európai bevándorló mészáros-istent, Csernobogot, Sába legendás királynőjét, és az Afrikából áttelepített Anansit, a trükköző pókistent.

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods (5)

A sorozat képi és hangi világa pedig talán az utóbbi évek egyik legtudatosabban felépített, legegyedibb audiovizuális egysége. A főcím némiképp hosszú, de annyi okos vizuális, remek animációval kidolgozott geget  tartalmaz, hogy átugrani nyolcadszorra sem érdemes: amellett hogy erős felütés, remekül ráhangolja a nézőt a sorozat furcsa világára. A főcímen túli képi világra kettősség jellemző: egyrészt megvannak benne bizonyos rítusok (legyen szó tényleges imáról, vagy éppen modenrebb rítusokról, mint például takarítás, fürdés, cigizés stb) visszatérő ábrázolásai (lassított vagy makrófelvételekkel emelik ki ezeket), emellett viszont többször, vizuálisan egymástól nagyon eltérő animációs betétekkel mesél a sorozat különböző istenek, vagy éppen emberek múltban játszódó történeteket. A zenei rész talán még ennél is kigondoltabb, teljesen más hangulatú aláfestést kapnak egyes istenek, és külön érdekes hallgatni, hogy egy-egy „összecsapásnál” a dominánsabb fél zenéje hogyan győzi le a másik félét.

A legnagyobb negatívumként talán azt lehet felhozni, hogy nyolc rész kevésnek érződik az Amerikai istenekből (eredetileg 10 részesre volt tervezve az első évad, aztán két rész összeolvasztásával és egyes részek átvágásával rövidítették nyolcra az epizódok számát), amellett, hogy sokkal lassabban halad előre a történet, mint például a könyvben. Némi hiányérzet maradhat a nézőben a nyolcadik rész megnézése után (első nézésnél nálam például nem esett le, hogy évadzáróról van szó), de legalább nem részenként egy-egy nagyobb cliffhanger fogja a sorozatot életben tartani.

Bryan Fuller, Michael Green: Amerikai istenek / American Gods (6)

Újranézős sorozat az Amerikai istenek, minden részében van annyi részlet és finomság, hogy érdemes legyen kétszer-háromszor is végignézni. Az is biztos ugyanakkor, hogy nem lesz belőle igazi „trónkövetelő”, ahhoz nem elég szájbarágós és szappanoperás, és a moralizáló, fekete-fehér világlátás hiánya is sokakat eltántoríthat attól, hogy megnézze a Gaiman által írt, Bryan Fuller és Michael Green által képernyőre vitt első évadot. Mese- és mitológia-rajongóknak, igényes sorozatok kedvelőinek viszont mindenképpen ajánlott megignézni.

Amíg megérkezik a második évad (vélhetően 2018 tavaszán), a regény elolvasása sokat enyhíthet az „elvonási tüneteken”: ahogy egy jó adaptáció esetében elvárt, mindkét médium a maga erősségét használva meséli el Gaiman történeteit, és megfelelő mennyiségű újdonság és változatatás van benne ahhoz, hogy se a sorozat ne rontsa el a könyvek élményét, de a regény ismerete is inkább csak kiegészítse az isteni istenes széria élményét.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Amerikai istenek (American Gods)

Amerikai istenek (American Gods)

Amerikai fantasy, tévésorozat, 2017. Rendező: David Slade, Adam Kane. Szereplők: Ricky Whittle, Emily Browning, Crispin Glover, Bruce Langley, Yetide Badaki, Pablo Schreiber, Ian McShane.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film