Tóth Menyhért

/ / /

· írta

Ez még mindig nem Az, amire várunk

Andrés Muschietti: It / Az

Kritika

Az Az 2017-es filmfeldolgozása jóval többet merít Stephen King klasszikusából, mint a 90-es években készült tévés rokona. Ennek ellenére nem jut túl a regénybéli univerzum felszínének kapargatásánál. Igaz, ezt legalább korrekt módra, jó véresen teszi.

Kilencedikes voltam a gimiben, amikor először találkoztam Stephen King mesterművével, a két igen vaskos kötetet felölelő Azzal. Az egyik esős péntek délután, a suliból hazamenet kölcsönöztem ki a veszprémi megyei könyvtárból, közvetlenül azután, hogy aznap estére még betáraztam magamnak a helyi DVD-tékából a Hívatlanok (The Strangers, 2008) című horrort. A film minden szempontból felejthető és olykor kicsit még unalmas is volt. Talán csak azért ragadt meg így az emlékezetemben, mert ugyanazon a napon néztem meg, amikor életem azóta is legkiválóbb, legmeghatározóbb olvasmányélménye megkezdődött.

Andrés Muschietti: It / Az

Ekkor már túl voltam Kingtől a Ragyogáson, a Christine-en és a Carrie-n is, de csak az inkább ijesztő coming-of-age sztoriként, mint vegytiszta horrorként működő Az volt rám olyan nagy hatással, hogy pár hónappal később − akárcsak a regényben Ben Hanscom − vad haiku-írogatásba kezdjek, hogy ezzel nyűgözzem le az első csajomat. Külön érdekesség, hogy az idén mozikba kerülő filmes adaptáció már ekkor (2010 eleje) regisztrálva volt az IMDb-n, ráadásul még 2011-es premierrel, így talán nem is meglepő, hogy úgy terveztem, mindenképpen elviszem majd rá ezt a lányt.

A lánnyal azóta szétmentünk, de az elátkozott, Maine állambeli kisváros, Derry és a benne élő, hét, kiközösített kistini története iránt való rajongásom máig töretlennek bizonyul. Joggal feltételezhetné tehát bárki, hogy hatalmas elvárásokkal ültem be az eddig csupán egy felejthető misztikus horrormesét (a 2013-as Mamát) jegyző Andy Muschietti adaptációjára. Ez azonban nem így történt. Elsősorban azért, mert korábban már volt szerencsém Tommy Lee Wallace verziójához, ami tökéletes bizonyítéka annak, hogy King zseniális művét gyakorlatilag lehetetlen filmre vinni.

Andrés Muschietti: It / Az (2)

Az 1990-ben készült kétrészes tévéfilm hiába mondta fel eminens tanulóként három órába sűrítve az összes fontosabb helyzetet, motívumot és fordulópontot, amit a regény ezernyi oldaláról bebiflázott, hiányzott belőle az a fajta látásmód, amivel King − nemcsak itt, hanem például a Hosszú menetelésben, az Állj ki mellettem! című kisregényében, vagy később a Joylandben is − a gyerek-, tini- és fiatal felnőtt hőseit szemléli. King aprólékosan kidolgozott karakterei a tévéképernyőn csupán egy-egy főbb tulajdonsággal felruházott biodíszletek lettek Tim Curry csatornákból előmászó, hegyes fogú bohócának olcsó riogatásához, ezt a problémát pedig a 2017-es filmfeldolgozásnak sem igazán sikerült kiküszöbölnie.

Muschietti filmjében egy-egy elejtett utalást ugyan kapunk arra, hogy Richie Tozier azt hiszi magáról, hogy rengeteg különböző hangja van, vagy hogy Mike Hanlon nem az állami suliba jár a szigorú elvek szerint élő, baptista vallású családja miatt – de a gonosz Krajcáros bohóc (most Bill Skarsgård rémisztget a szerepben) azért ezúttal is kőkeményen ellopja a show-t a gyerekszereplők elől. Pedig ez az egész abszolút nem róla kellene, hogy szóljon. King regényében Az egy ezerarcú szörny (legtöbbször bohócalakban tűnik fel), ami azt a rengeteg szorongást, frusztrációt és félelmet hivatott megtestesíteni, amit a szereplők lúzer gyerekfejjel az 50-es években, vagy később menő karrierista felnőttekként a 80-asokban átélnek, és végül legyőznek magukban (vagy nem). Jórészt inkább csak beszélnek Azról, és a lényeg, hogy még véletlenül sem nevezhető főszereplőnek.

Andrés Muschietti: It / Az (3)

A 2017-es film rendezője és három főből álló forgatókönyvíró-csapata valamit azért érezhetően át akart emelni ebből az elgondolásból az új Azba, így végül  a felnőttektől és az általuk képviselt világtól való félelemre hegyezték ki a témát. Ám sajnos ez is kimerül néhány felskiccelt mozzanatban (Henry Bowersről, a Vesztesek Klubja tagjait zaklató prolisrácról például azért kellene elhinnünk, hogy nehéz gyermekkora volt, mert az apja egyszer durván megszívatja a haverjai előtt; ugyanígy Beverly Marsh apjáról is csupán egydimenziós perverzként tudtak gondolkodni az alkotók). Néha viszont szerencsére elcsíphetünk olyan remek ötleteket is a filmben, mint például Az fürdőszobás támadásának összemosása Beverly első menstruációjával.

De persze egy blockbusternek szánt, fősodorbeli stúdióközegben gyártott horrorfilmtől nem is kérhető számon, hogy ahelyett, hogy többdimenziós szereplők felnövéstörténetét mutatná be, inkább arra koncentrál, hogy jól ráhozza a nézőire a frászt. Főleg akkor, ha ezt egyébként meglehetősen hatásosan teszi. A 2017-es Az kétségtelenül ijesztőbb, mint bármilyen más rémfilm, ami az utóbbi egy-két évben tájainkon moziforgalmazásba került. Sőt: az ikonikus diavetítő-jelenetet akár a régi idők horrorjai is megirigyelhetnék.

Andrés Muschietti: It / Az (4)

Az új Az ráadásul egyszerre idézi meg a műfaj nagy klasszikusait (Az ördögűzőtől kezdve a Gonosz halotton át a ‛82-es A dologig), és ijeszt meg úgy, hogy csak nagyon ritkán nyúl a mostanában elharapódzó, leginkább csak a popcorn gyors kidöntését elősegítő jump scare-effektusokhoz. Mindehhez jár még a magával ragadó atmoszféra az álmos kisváros esőáztatta utcáival, az elhagyatott kísértetházzal és a Derry alatt húzódó csatornarendszerből fel-felszálló vérvörös léggömbökkel. Valamint egy csapat tök tehetséges gyerekszínész, a kreatív koncepció miatt (talán a nagy sikernek örvendő Netflix-sorozat, a Stranger Things hangulatának megidézése céljából) az 50-es évek vége helyett a 80-as évtizeden való retró-nosztalgiázás, és az ígéret egy második részre, amelyben a regény cselekményéhez képest megváltoztatott idősíkok miatt napjainkban, felnőtt fejjel térnek majd vissza a szereplők Derry-be, hogy huszonhét év elmúltával ismét megküzdjenek Azzal. Még akár el is kezdhetnénk reménykedni, hogy itt majd nem az olyan pillanatok lesznek jelzésértékűek, minthogy Bill nem érzi valódi megcsalásnak, hogy az Angliában hagyott feleségéről megfeledkezve lefekszik az első szerelmével, Beverlyvel, hanem maga Az. De teljességgel felesleges. Valószínűleg csak egy, az első részhez hasonlóan korrekt ijesztgetést kapunk lélek és hús-vér szereplők nélkül. A Vesztesek Klubjának történetét tehát egy darabig még biztosan nem a mozikban érdemes keresni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Az (It)

Az (It)

Amerikai filmdráma, horror, thriller, 2017. Rendező: Andrés Muschietti. Szereplők: Jaeden Lieberher, Jeremy Ray Taylor, Sophia Lillis, Finn Wolfhard.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    5/10
  • A látogatók szerint
    10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film