Németh Szabolcs Előd

/ / /

· írta

Anyám ennél könnyebb álmot ígért David Lynch: Twin Peaks (2017) Kritika

Titkon arra vágytunk, hogy Lynch visszahipnotizál minket az 1991-ben elkaszált sorozat világába, ahol a kedvesen megidősödött szereplőket nézve nosztalgiázhatunk, s élvezhetjük valahol az ezoterikus sci-fi, a krimi és a szappanopera Bermuda-háromszögében létrejött Twin Peaks-feelinget. Reménykedtünk benne, de nem gondolhattuk komolyan azt, hogy ez így is lesz.

Főleg nem attól a David Lynchtől, aki már oly régen maga mögött hagyta a klasszikus elbeszélő mozgóképes formát (Az elefántember / The Elephant Man), vagy az annak kereteibe oltott látomásait (Blue Velvet / Kék bársony, Veszett világ / Wild at Heart és maga az eredeti Twin Peaks-sorozat). Az Inland Empire után nem következhetett egyszerűen a „Twin Peaks 2”. Már a sorozat májusi premierje előtt jóval sejteni lehetett ezt, hiszen mióta 2014-ben megérkezett a hír a folytatásról, tanúi lehettünk a gyártási procedúra zökkenőinek, amelyek a szerzői vízió és a gyártó (a Showtime) által elvártak közötti nézeteltérésekből fakadhattak leginkább. Szerencsére hagyták, hogy Lynch kénye-kedve szerint ismét felülírja azt, amit a tévésorozatokról gondoltunk. Ez 2017-ben, amikor egyedibbnél egyedibb szériák látnak napvilágot a képernyőkön, nem is olyan egyszerű, mint az 1980-as évek legvégén, amikor az amerikai TV sorozat minőségi mércéje a Dallas volt. Lynchnek persze sikerült a provokáció. Kérdés, hogy mi, nézők ennek örülünk-e. A válasz talán egyszerű: David Lynch életmű-rajongók igen, a szűk értelemben vett Twin Peaks-(sorozat)rajongók kevésbé, úgyhogy „kalandorok” kíméljék meg magukat.

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017)

Ugyanis a visszatérés inkább a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem!-ben és csak a Mark Frost által jegyzett Twin Peaks titkos történetében kitágított mitológiát gyűrűzteti tovább, amely túlnövi az ABC-sorozatban látott kisvárost és annak szereplőit. A 18 részen át zajló történéseknek itt már jóval több helyszíne van, mint a Washington állambéli fiktív kisváros: New Yorkra, Las Vegasra és Dél-Dakotára is kiterjed, sőt az 1940-es évekig vezet vissza. Alapvetően azt követhetjük végig, amint Cooper ügynök kiszabadul a Fekete barlangból és visszatér Twin Peaksbe – ami nem olyan egyszerű, ugyanis Lynch ismét előszeretettel tükrözi meg szereplőjét. A Bob által megszállt Cooper szabadon gyilkolászik már 25 éve országszerte, de egy másik Cooper-doppelgänger is képbe kerül egy Las Vegas-i biztosítási ügynök figurájában, aki egyszercsak az igazi Cooper tudatára kell hogy ébredjen. Közben Gordon Cole, Albert és a fiatal Tammy ügynök próbálnak a kavalkádban tisztább képet kapni Cooper hollétéről és az egésznek a hátterében álló „Kék rózsa”-ügyekről.

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017) (2)

Az új részeket már egyáltalán nem szervezik a tévés dramaturgia konvenciói: nincsenek például cliffhangerek (emlékszünk még Cooper lelövésére az első évad végén?), az epizódok mindegyike egy Roadhouse-ban zajló koncerttel végződik, természetesen Lynch kedvenc előadóival. Mára, a a binge-watching korszakára bevett szokás lett a „feldarabolt film” sorozatformátuma (lásd a True Detective-től a Crisis in Six Scene-ig terjedő palettát), így ebben nem volt újítás, különlegesség – persze Lynch itt is megtalálta a módját, hogy próbára tegye a nézőt. A mai pörgős képfogalmazás ellenében belassít a jelenetek megrendezésekor és a teljes történetfolyam levezetésekor egyaránt: szándékosan kitartott snittek, szándékosan késleltetett akciók, hosszú perceken át tartó avantgárd/kísértleti kép- és hangorgiák füzére képezi a 18 óra legjavát.

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017) (3)

Számos más vonatkozásában is értelmezhető úgy az új Twin Peaks (is), mint a televíziós narráció ellen szándékosan elkövetett „merénylet”. Sok, eddig függőben levő szálra semmi választ nem ad a szezon (lásd például az Annie-vel, illetve Audrey-val történteket), sőt, számosat felvet, szintén elvarratlanul hagyva azokat a végére. Csak a sorozat közepére kapunk (végre!) jó pár Twin Peaks hétköznapjaiban játszódó szekvenciát, de ezeket is iróniával kezeli Lynch: például Ed, Nadine és Norma fura szerelmi háromszögét kvázi újrajátszatja. Illetve a szereplők többsége nagyon megváltozott (mondjuk ez logikus is egy emberöltő alatt): Bobby-ból felelősségteljes rendőr lesz, Dr. Jacoby-ból online-teleshoppos. Ismerős arcok, de mintha már nem önmaguk lennének. (Amúgy is a nagy szereplő-visszatérések java csak cameók szintjén történik meg.) Szerencsére ez nem mondható el Andyről és Lucyról, de Sólyomról sem. Habár ők is keveset és ritkán szerepelnek, de hozzák a maguk bájos hóbortjait. A lassú tempó jegyében a harsány színészi játék is el van tompítva (Albert meglepően szótlan és higgadt fiatalkori önmagához képest), de azért kapunk némi comic relief-et (amelyek oly gyakoriak voltak a régi Twin Peaksben): leginkább a maga Lynch által megformált Gordon Cole FBI-igazgató süketsége és harsány beszéde az, ami a legtöbbször megnevettet, és ő szerencsére elég sokszor feltűnik. Illetve Dougie Jones figuráját szánta Lynch még ilyen célokra, de szándékosan tolta túl az identitását és az agyi funkciót szinte teljesen elvesztő Cooper-hasonmás a szerepeltetését (és a hozzá kapcsolható gengszterfilm-paródia-szálat) azok számára, akik kedvenc „special agent”-jükért streamelték a Twin Peaks-szet hétről hétre.

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017) (4)

S ahogy Lynch 1991-re elszállingóztatta nézőit azzal, hogy a szezon derekára felfedte Laura Palmer gyilkosát és egyre nagyobb teret engedett saját látomásainak, úgy most is sokaknál betette az ajtót az évad nyolcadik epizódja. Ha valaki most fogna neki megírni a tévétörténelmet, külön fejezetben (vagy legalább bekezdésekben) kellene említést tegyen erről a részről. Bob genealógiájáról szól, amely szorosan összekapcsolódik a világtörténelem első atombomba-kísérletével. Ennek hosszú bemutatása a valaha legkísérletibb, legavantgárdabb – mondjuk ki –, legelborultabb tartalom, amit az amerikai mainstream televíziózás bevállalt valaha. Még Lynch filmográfiájában sem találunk lidércesebb őrületet. (Nem is csoda, hogy csak mindezek után jutalmazott meg minket némi fanyar nosztalgia-szerűséggel.)

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017) (5)

Visszatérve a szezon egészére: sokkal kevésbé különülnek el a műfaji kliséket felnagyító és kifigurázó struktúrák és az azokhoz kapcsolt narratívák, szereplők, mint a régi sorozatban (melodráma, whodunit-krimi stb.). Illetve nem egy műfaj feszítődik szét, amelybe belefolynak Lynch markánsan szerzői szekvenciái, mint például a Kék bársonyban is. (Ne feledjük, Lynch itt már szabad kezet harcolt ki magának a gyártótól!). Egy tömbbe folynak le azok a darabkák, amelyek végül mégsem adják ki az egészet. Nem is adhatják, hiszen az amúgy is ezernyi elemből harácsolt, és szerteszét burjánoztatott Twin Peaks-legendáriumot képtelenség teljességében, összefüggően felvázolni. Kisebb-nagyobb, egymást némiképp tükröző darabkákból állhat össze valami a néző fejében, de azért is meg kell dolgoznia sok újranézéssel és utánaolvasással. Ehhez persze hozzájárult az 1991-es sorozatnak hirtelen leállítása, a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! kereskedelmi kudarca, kegyetlen megvágása és nem folytatása, illetve számos színész halála, visszavonulása is.

De emlékeztessük magunkat ismét: nem logikus narratívákért, hanem zsigeri élményekért fogyasztjuk Lynch-et. A rendező művészetének fényében tehát naivitás lett volna klasszikus értelemben vett finálét várni a Twin Peakstől. Ennek ellenére Lynch a végére is megtromfolta saját magát: túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy ekkora és ilyen idézőjelbe még senki nem tette saját művét. (Főleg nem egy olyant, amelyen negyed évszázadon át munkálkodott.) Egyszerre kap egy katartikus gyomrost a 25 éve hűséges néző, de a tévé médiuma is! Mindezt úgy, hogy Lynch a sorozatdramaturgia legalávalóbb, legolcsóbb kliséjével (tövis)koszorúzza meg opusát. Mi pedig fájó gyomorral, libabőrrel, hátunkon felálló szőrrel tapsolunk neki, miközben legszívesebben mi is jól gyomron vágnánk.

Anyám ennél könnyebb álmot ígért – David Lynch: Twin Peaks (2017) (6)

Annyi szent, hogy 25 év múlva nem fogjuk újra látni Laura Palmert, de az biztos, hogy 25 éven át cikkezni fognak arról, hogy mit is láthattunk 2017 nyarán a Showtime-on. A Twin Peaks titka, hogy soha nem tudjuk megfejteni, de megpróbáljuk: újra, meg újra megnézzük és felfedezzük, hagyjuk, hogy elcsábítson és átverjen, majd erről az élményről szívesen beszélgetünk.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Twin Peaks

Twin Peaks

Amerikai bűnügyi, filmdráma, 2017. Rendező: David Lynch. Szereplők: Kyle MacLachlan, Sheryl Lee, Michael Horse, Russ Tamblyn, David Lynch, Robert Forster, Kimmy Robertson, Chrysta Bell, Miguel Ferrer, Naomi Watts, Mädchen Amick.

Előzetes a Filmtetten

  • A látogatók szerint
    9/10 · 2 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film