/ / /

· írta

Unsafe space

Ruben Östlund: The Square / A négyzet

Kritika

Túlzás lenne azt állítani, hogy Östlund legújabb filmje egy lavina erejével rendelkezik, de humora éppolyan velős, társadalomkritikája pedig talán még élesebb a korábbi alkotásainál.

Ruben Östlund 2004-ben egy lazán kapcsolódó életképekből álló epizódfüzérrel lépett ki a fikciós mozgóképporondra. Első nagyjátékfilmje, a Gitarrmongot egybeállításos, kandikameraszerű jelenetei a hétköznapok abszurditását mutatták be a fejlett Északon – bicikliket rongáló tinédzserekkel, az utcát járó, hiperaktív kisfiúval, egy buszon felhajtást csináló, mentálisan sérült nővel stb. – kiforratlan, nyers, tolakodó kritikáját nyújtva a svéd társadalomnak. A Gitarrmongot magasan Östlund legrosszabb filmje, de mint szerzői ars poetica, kijelölte a vonalat a rendező későbbi alkotásai előtt. A svéd rendezésről rendezésre áldozott be dolgokat a fogyaszthatóság oltárán: az Akaratlanul (De ofrivilliga) még csak annyiban különbözött, hogy az epizódok erősebb ötletekre és több dialógusra épültek, a Gyerekjátéktól (Play) kezdve elkülönülő történetek helyett látszólag egységes narratívákra állt át, a Lavinában (Turist) pedig már megjelent a jelenetek minimális felsnittelése. Minthogy az utóbbival azonban eljutott a nézőt próbáló művészfilmektől a tömegfilm legszélsőbb pereméig, itt meg is állt: A négyzet mindössze néhány angol nyelvű jelenetével jelez nyitást még szélesebb közönség felé.

Ruben Östlund: The Square / A négyzet

A négyzet, akárcsak a Lavina, szintén egy identitásában megrendülő, negyvenes családapáról szól, most azonban nem egy hózuhatag indítja el hősünket a lejtőn, hanem egy utcai rablás. Miután „megment” egy utcán kergetett nőt, Christian rájön, hogy az egész egy színjáték volt, hogy ellopják a mobilját. A múzeumi kurátor, ahelyett, hogy a közelgő kiállítás előkészületeivel foglalkozna, a telefon nyomába indul – míg azonban ő magára haragít egy tévesen megvádolt kisfiút, egy marketingcsapat olyan vírusvideót készít tudta nélkül a bemutatóhoz, mely felháborítja a közvéleményt. Körülbelül így lehet összefoglalni a történetet, mivel a film – Östlund szokásához híven – rendkívül epizodikus, egyenetlen és elkalandozó. Christian több síkon zajló összeomlásán kívül a múzeum mindennapjaiba is betekintést nyerünk számos modern művészeti fricskának köszönhetően, mint egy véletlenül felporszívózott kiállítás, vagy a majom-ember nagyjelenete. Utóbbi egyébként a film csúcspontja: amilyen elnyújtott, annyira hatásos. A kényelmetlenül hosszúnak tűnő jelenetben egy emberszabásút alakító performanszművész szórakoztatja, majd kezdi rettegésben tartani az egyre feszengő közönségét, miután elfelejt „kikattanni” a szerepéből. Az elnyújtott epizód során a nézőtéren hasonlóan lefagyott a mosoly az emberek arcáról, mint a vásznon – mintha csak a moziszékek között ugrált volna az ihletett színész.

Ruben Östlund: The Square / A négyzet (2)

A mérleg másik oldalán persze olyan terjengős jelenetek is vannak, ahol a hossz nem jóleső feszengéshez, hanem izgága ficánkoláshoz vezet, midőn nem tudod eldönteni, hogyan helyezkedj a székedben, hogy kevésbé unalmas legyen. A Lavinával ellentétben ugyanis A négyzet nem egy precízen kimért, a lassúságában is sodró lendületű mű, inkább egy olyan múzeumhoz hasonlít, ahol minden teremből további három nyílik, és a látogató elveszetten bolyong a hol izgalmas, hol szinte üres helyiségek között, azon gondolkozva, hogy vajon a sarokba lerakott kólásüveg a kiállítás része-e vagy csak otthagyta egy másik nézelődő. Östlund, mint korábban, most is pofátlanul dobál össze mindenféle, hol épp YouTube-ról, hol a saját életéből merített abszurd kis szituációkat, anélkül, hogy azzal törődne, hogyan lehet őket a forgatókönyvírás szabályai szerint összefésülni egy történetbe. Persze amit kritikaként fel lehet hozni a svéd rendező ellen, egyben filmjeinek varázsát is jelenti: az a véletlenszerűség és kiszámíthatatlanság, ami miatt rendkívül izgalmassá válnak maró szatírái.

Ruben Östlund: The Square / A négyzet (3)

A szatíra pedig ezúttal is a svéd társadalom, és úgy egyáltalán a korunk ellentmondásait célozza. A négyzet ugyanis nemcsak a modern művészet kritikája – sokkal izgalmasabb, ahogy a baloldal egész világon érezhető válságának esettanulmányát nyújtja. Azt a válságot, amelynek során az emberi szabadságjogok védelmezőjének szerepében tetszelgő liberalizmus a politikai korrektség zászlója alatt öncenzúrába fordította a szólásszabadságot. Még akkor is, ha belátjuk, hogy az újjobboldal felfújja az egész PC-jelenséget mint fenyegetést, azért tudja ezt sikeresen megtenni, mert a baloldal zsákutcába sétált a kirekesztő hangok elhallgattatásának kísérletével. A legélesebb jelenet, ahol ez az ellentmondás megjelenik, amikor egy sajtótájékoztatón Christian a botrányt keltő vírusvideó visszahívásáról tájékoztatja a közönséget, mire pár újságíró megvádolja a múzeumot saját szólásszabadságuk korlátozásával. Egy másik, hasonlóan frappáns jelenetben egy Tourette-szindrómás férfi zavar meg egy közönségtalálkozót obszcén bekiáltásokkal, mire a nézők összeszólalkoznak, hogy távoznia kellene a nyilvánvalóan beteg illetőnek vagy sem.

Ruben Östlund: The Square / A négyzet (4)

Az egzisztenciális krízis, amelyen Christian és a múzeum keresztülmegy tehát egy egész politikai ideológia válsága. A négyzet egy olyan Svédország képét festi, ahol pattanásig feszülnek az indulatok – nem véletlen, hogy a 2010-ben még csak 5,7%-ot elérő, majd 2014-ben 12,9%-al a harmadik legnagyobb párttá váló szélsőjobboldali Svéd Demokraták támogatottságát bizonyos közvélemény-kutatások már 25% felé saccolják. Egy olyan nemzetről beszélünk, ahol évtizedek óta centrista-bal és centrista-jobb szövetségek küzdenek egymással a kormányra kerülésért, és nagyon úgy néz ki, hogy 2018-ban akár beúszhat jobbszélről egy kifejezetten radikális nézeteket valló párt. Östlund fergeteges kritikáját adja ennek a robbanásra kész, puskaporos hordónak, rávilágítva, hogy a fejlett Északon sem annyira irigylésre méltó a helyzet. A négyzet ugyan néha beleszalad a fókuszálatlanság és a terjengősség csapdájába, de a kiváló szemű svéd rendezőnél talán nincs jobb tolmácsa jelenleg a hétköznapok abszurditásának. Bár a különböző kis ötletmorzsák nem mindig bizonyulnak hibátlanul illeszkedő puzzle-daraboknak, a kaotikusnak tűnő kollázsból mégis mindig kirajzolódik valami egységes és hatásos kép. Östlund főként statikus, ám remekül megkomponált hosszú snittekre épülő vizuális világa pedig nemcsak a színészeket engedi sziporkázni, de egy kifejezetten izgalmas képi költőről is árulkodik.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A négyzet (The Square)

A négyzet (The Square)

Vígjáték, filmdráma, 2017. Rendező: Ruben Östlund. Szereplők: Claes Bang, Elisabeth Moss, Dominic West, Terry Notary.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    7 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film