/ / /

· írta

Az ultramaratoni futó magányossága

Simonyi Balázs: Ultra

Kritika

Az Ultra egy elképesztően szép technikai megoldásokkal felerősített film a sportról, kitartásról és feladásról, megspékelve sok személyes drámával – vagyis minden adott ahhoz, hogy egy közhelyektől hemzsegő, hatásvadász alkotás legyen. De nem az, és ez egy igazán nagy erénynek tekinthető!

Simonyi Balázs filmjére néhány ki nem mondott előítélettel ültem be: laikusként sosem értettem, hogyan lehet örömet lelni a futásban (egy idő után az ember pedig ösztönösen elutasító lesz szinte bármivel szemben, amit nem ért, főleg ami mellett mások elég elfogultan és agresszíven kampányolnak). A rendező viszont – saját elmondása szerint – nem kizárólag a futás mellett érvel, hanem a mozgás mellett, a nem versenyszerűen, hanem saját mentális és fizikai egészségünk miatt űzött sportok mellett, ez a rendezői szándék pedig abszolút érződik a filmben, ezért összességében pozitív csalódás volt számomra.

Az HBO dokumentumfilmje 5 résztvevőt követ végig a görög Spartathlonon, a világ egyik leghíresebb és legkeményebb ultramaratoni futóversenyén. Hérodotosz elbeszélése szerint  Pheidippidész athéni futár az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres távot egy nap alatt teljesítette, ezt a történelmi futást reprodukálják a Spartathlonon résztvevők is. Nem csak a távolsággal kell megküzdeniük a futóknak, hanem a közel 1200 méternyi szintkülönbséggel, az éjszakai hideggel, esővel, és azzal, hogy 36 óra alatt kell teljesíteni a távot.

Simonyi Balázs: Ultra

A rendező maga is versenyző, ő a depressziója miatt kezdett el futni – de azzal szembesülünk, hogy a többi szereplők a legkülönfélébb motivációkkal rendelkeznek: a középkorú német nő a fiatalon elhunyt fia elvesztését próbálja feldolgozni; a francia családban az enyhe fogyatékossággal rendelkező fiú a futásban találta meg az önkifejezési lehetőségét, apja meg csak azért fut, hogy megtudja, miért is fut; a legizgalmasabb karakter pedig Béla. Béla egy átlagos magyar középosztálybeli férfi, aki saját bevallása szerint sosem volt tehetséges semmiben, csak szorgalmas, és ez az egy mondata tökéletesen jellemzi is őt. A Spartathlon 2015-ben még érvényes szabályzata szerint nem indulhat újra a versenyen az, aki már 5 sikertelen próbálkozást tudthat a háta mögött. Béla is ebben a helyzetben van, ezért úgy dönt, hogy versenyen kívül próbálja meg teljesíteni a távot, mert be akarja bizonyítani saját magának, hogy képes rá. Vele tart felesége is, akinek a saját vívódásai, valamint a kettőjük közötti házastársi dinamika szintén egy figyelemreméltó pontja az alkotásnak. Ugyanakkor Béla az, aki finom humorforrás is: egyszerre van meg benne egy szerethető optimizmus és elszántság, ami miatt még az is bájosan komikus, ahogyan a béna fitneszvideókra edz otthon.

Simonyi Balázs: Ultra (2)

Simonyi filmjének szereplői nem élsportolók, hanem egyszerű emberek, akikkel lehet azonosulni, akikben megvan a kellő kitartást a folytatáshoz, de a feladáshoz szükséges alázatuk is becsülendő. Egyszerűen leírva közhelyszerűen hat az a mondat, hogy „nem a győzelem, a részvétel a fontos”, és nem teljesen jogtalan a közhely szó használata sem a filmmel kapcsolatban. Viszont azáltal, hogy minden egyes mondatból ömlik ránk a tömény életszag, annyira hiteles és megrázóan őszinte lesz az egész, hogy hitelesíti a „nagy” mondatokat. Ezek a közhelyek nem maradnak a görög útmenti árokban kimondásuk után, hanem követik a továbbfutó szereplőket, és csak néha hagyják őket magukra, fellélegezni egy pillanatra, amíg kinyúlnak a vászonról, hogy megszorongassanak valamit a nézők torkában. Nem pofonvágós, katarktikus igazságok ezek, nem akarnak az alkotók hirtelen sokkolni bennünket, inkább egy olyan filmélményt kapunk, ami még sokáig velünk marad.

Simonyi Balázs: Ultra (3)

A film két és fél év előkészítés után kezdhetett el forogni, és 250 órányi anyagból vágták össze a végső változatot. A hatalmas mennyiségű befektetett energia és idő egyértelműen tettenérhető az alkotáson, a vágás jó ritmusú és bár a 85 perces játékidő lejárta után azt érezhetjük, hogy szeretnénk még többet megtudni a szereplőkről, mégsem maradt bennem hiányérzet, a szálak jó érzékkel lettek lekerekítve. Az egyéb technikai megoldások is igencsak asztalra csapósra sikeredtek, gyönyörű drónos felvételeket kapunk a görög tájakról, jól sikerült éjszakai képeket, gördeszkás kamerázást: mindent beleadtak a stábtagok, hogy egy ennyire monoton tevékenységet élvezhetővé tudjanak tenni a filmnézők számára. A szépen megkomponált nagytotálok mellett a szereplők arcáról készült szuperközelik is izgalmassá válnak, hiszen jól érzékeltetik a hosszútávfutó magányát, a futás öncélúságát.

Simonyi Balázs: Ultra (4)

Hazudnék, ha azt mondanám, az Ultrának sikerült megértetnie velem az (ultra)maratoni futás lényegét, de talán tényleg nem is az volt a célja, hogy egy univerzális motivációt jelöljön ki. Inkább csak azt mutatta meg, hogy rendben van az, ha nem egy általános, magasztos célból futunk, hanem önzőségből, magunk miatt tesszük azt. Megmutatta, hogy a mozgás igenis szükséges, nem csak azért, hogy fittek legyünk és tovább éljünk, hanem mert önterápiás eszközként is működik – és ezt egy olyan ember volt hajlandó most leírni, aki mindig igyekezett felmentést szerezni tornából az iskolában.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Ultra

Ultra

Magyar dokumentumfilm, sportfilm, 2016. Rendező: Simonyi Balázs. Szereplők: Simonyi Balázs, Angel Pallaruelo, Gilles Pallaruelo, Annett Bahlcke.

Előzetes a Filmtetten

  • Szerinted mennyire jó a film?

Címkék

, , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film