Székely Bíborka

/ / /

· írta

Szép a rút és rút a szép

William Oldroyd: Lady Macbeth

Kritika

A hatalom és az erőszak kéz a kézben jár. Erre figyelmeztet Shakespeare királydrámája, s ezt meséli el az előbbire csak halványan utaló orosz regény angol vidéki környezetbe helyezett adaptációja is, ebben a gyönyörűen filmezett, szenvedélyes, kegyetlenségében is lírai alkotásban.

Shakespeare leghíresebb drámái megjelenésük óta szinte töretlen sikernek örvendenek, megszámlálhatatlan előadásban, filmadaptációban keltek életre. Ez különösképpen igaz a Macbethre, mely egyike azon Shakespeare-műveknek, amelyeknek a színre vitele, valamint leforgatása mintegy megkoronázza az érett rendező és a benne szereplő színészek karrierjét – így nem csoda, hogy  közszájon forgó történetei több irodalmi művet is megihlettek. Nyikolaj Szemjonovics Leszkov 19. századi orosz író a „skót darab” női karakterét tartotta leginspirálóbbnak, s az ő történetét helyezte korának viszonyaiba a Kisvárosi Lady Macbeth című regényében.

William Oldroyd: Lady Macbeth

Oldroyd adaptációja ellenben az orosz kontextusból egy szintén 19. századi, de angol környezetbe került, s a történet elemei is letisztultabbak, illetve míg az eredeti a Dosztojevszkij-szerű nyomort és az emberi gyarlóságot mutatja be legmegrendítőbben, hosszan kitérve a bűn utáni bűnhődés részleteire, addig a film sokkal inkább az osztályok közti egyenlőtlenségre éleződik ki, nagyszerűen ábrázolva a hatalom megrontó erejét. Katherine – a címszereplő karakter – ugyanis egész fiatalon és naivan férjhez megy egy idősebb, rideg férfihez, aki az apjával egyetemben teljesen embertelen módon korlátozni akarja a lány viselkedésmódját, szabad mozgását. Őt viszont nem lehet oly könnyen elnyomni, s mikor a ház urai pár napra elutaznak, férje autoritására hivatkozva saját kezébe veszi a háztartás irányítását. Tökéletesen egyértelmű a hatalmi hierarchia, s ennek megnyilvánulása az erőszakban: a szereplők boldogtalanságukat, megalázottságukat a még náluk is kiszolgáltatottabb csoportok tagjain élik ki: az öreg a fiatalon, a férfi a nőn, a középosztály tagjai a szolgálókon, a fehér nő a fekete nőn, a fekete férfi szintén a fekete nőn, aki halmozottan hátrányos helyzetben van: egyszerre neme, társadalmi osztálya és bőrszíne miatt. Ezért jelentőségteljes, hogy újdonsült szabadságában Katherine előbb visszautasítja az egyik fekete munkás szexuális közeledését, majd saját szenvedélyét ébredni érezvén heves viszonyba kezd vele.

William Oldroyd: Lady Macbeth (2)

Ekkor merül fel a kérdés: azért választotta-e a fekete szolgálót, mert sorstársra talált közös kiszolgáltatottságukban, vagy mert még nála is megalázóbb helyzetben van. Szerelmük képes lesz-e mindkettőt felemelni az őket megillető emberi szintre, vagy egyikük – osztálya által a nő, vagy a neme által a férfi – ugyanazt a hatalmi pozíciót veszi majd fel, amely őt is elnyomja? Kezdetben úgy tűnik, a szerelem olyan erővel ruházza fel a nőt, amely által képes szembeszállni a konvenciókkal, s át tudja írni a játékszabályokat. Mikor ugyanis apósa hazajön, s hűtlenségét tudomást szerezve szeretőjét véresre veri és az istállóba zárja, Katherine egyre határozottabban követeli, hogy engedje ki. Ezt a pozitív feminista ébredést viszont a Macbeth-ből ismerős módon gyilkossággal szennyezi be, amikor a reggelinél megmérgezi kioktató és teljes mértékben kibírhatatlan apósát. Ez a tett is bizonyítja, hogy a hatalom erőszakosságát csak erőszakkal lehet megtörni, viszont – s ez már előrejelzi a görög tragédiák elkerülhetetlenségét – a gyilkosság csak romlásba dönthet.

William Oldroyd: Lady Macbeth (3)

A film egésze oly mesterien van megszerkesztve, hogy teljes tanulmánnyi elemzést kíván; remek rendezése, valamint kedvező kritikai fogadtatása alapján lehet, hogy valamikor klasszikusként fogják számon tartani, s bizonyos kulcsfontosságú jeleneteinek értelmezése heves vitákat fog kiváltani a laikus filmrajongók, illetve filmművészeti hallgatók csoportjai között. Tény, hogy az első rendezések azon rövid, de annál híresebb sorába tartozik, amelyeknek az arányérzékét és a legapróbb részletekig kidolgozott tökéletességét tapasztalt rendezők is megirigyelhetik. Kifejezetten említésre méltó az Üvöltő szelekre emlékeztető külső helyszínek kemény szépsége, melyek – ahogy Brontë Catherine-jénél is – a hősnő természetének elemi erejét és megfékezhetetlen, de kegyetlen szenvedélyét tükrözik.

William Oldroyd: Lady Macbeth (4)

A Lady Macbeth olyan film, amelynek első nézésre lehetetlen értékelni komplexitását, noha egyértelmű, hogy lenne mit. A történet (mely ugyan klasszikus macbeth-i elemeket is tartalmaz, nem kiszámítható, illetve sosem unalmas – noha a főszereplő unatkozását fájóan pontosan ábrázolja), a szereplők játéka (akik közül ki kell emelni a hősnőt játszó, tizenkilenc éves Florence Pugh egyszerre emberien átérezhető és vérfagyasztóan ijesztő alakítását), valamint a kosztümök, a díszletek és a fényképezés átgondolt, hibátlan egységet képző volta egy olyan filmet eredményeznek, amelyet nem bírunk nem nézni, jóllehet minden szépsége ellenére egyértelműen téves és elítélendő utakat mutat be, de minden szörnyűsége ellenére gyönyörűen van filmezve, s a benne ábrázolt sorsok tragédiája elemi erővel vonzza a tekintetünket. Ritka mesterművel állunk szemben, habár, hogy Shakespeare szavaival éljek, „folyt vér hajdan is, mikor emberi / jog még nem volt tisztult állam őre; / volt azóta is gyilkosság elég, / amely borzalom a fülnek”. A Lady Macbeth egyszerre elborzasztó és elragadó.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Lady Macbeth

Lady Macbeth

Brit filmdráma, 2016. Rendező: William Oldroyd. Szereplők: Florence Pugh, Cosmo Jarvis, Paul Hilton, Naomi Ackie.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    4 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film