Szabó R. Ádám

/ / /

· írta

Az Y generáció világa

Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton

Kritika

Fekete-fehér nyitóképek, halk, kellemes zene, főszereplőnk gitártokkal a hátán, és még egy macska is feltűnik az utcán – nehéz nem gondolni a Llewyn Davis világa c. Cohen-testvérek filmre, és azt gondolni, hogy a Legjobb úton magyar szemszögből mesél egy démonaival küzdő zenészről és sorsáról, azonban ennél azért szerencsére többről van szó.

Túri Bálint Márk első nagyjátékfilmje inkább hasonlít Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanjára, itt is „amatőr” (Cservenka Ferenc) játssza a főszerepet, itt is a mai magyar fiatalok lelkivilágáról és terveiről kapunk egy keresztmetszetet, amelyben egyáltalán nem meglepő módon az otthon (itthon) maradás (illetve külföldre költözés) a központi kérdés. Szerencsére nem ugyanazokat a kérdéseket, csak hasonlóakat tesz fel a Legjobb úton, ezáltal pedig inkább társfilmként, mint utánérzésként lehet értelmezni (arról nem is beszélve, hogy jelen film forgatása még 2014-ben zajlott le, szóval nem is lehet utánérzés). Reisz generációs látleletéhez hasonlóan a Legjobb úton is az ún. Y-generációról (külföldön millenárisokként is ismert, 1985 és 2000 között születettek gyűjtőneve) szól, az ő képvielőikből sorakoztatja fel szereplőit.

Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton

Nándi 31 éves, több éves Európai vándorzenélés után tér haza Magyarországra, szülőfalujába, de rögtön érkezésekor kijelenti: csak addig marad, amíg meg nem kapja az új-zélandi munkavállaló vízumot, hiszen várja ott  egy építőipari meló (amihez nem is ért és nem is szeret, de jól fizet majd). A film során összefut gyerekkori barátaival, kedvenc egykori űrhajós játékával, majd egy zenészlánnyal (Walters Lili), aki Nándiével pont ellentétes utat írt le eddigi életében (nem a faluban született, de most ott lakik), és még 20 éve nem látott apjával is találkozik.

Bár a Legjobb úton „mikroköltségvetésből” (nagyjából 8500 euróból) és egy nagy adag lelkesedésből készült, ez egyáltalán nem válik hátrányára. Túri szereplői remek érzékenységgel kitaláltak és igazán életszagúak, a film pedig éppen ettől érződik hitelesnek, hiszen az az érzésünk alakul ki, hogy itt valahol mindenki magát alakítja egy kicsit. Az itt elmesélt történetek valamennyire mindenki számára ismerősek lehetnek, van itt kisgyermekes családdá avanzsált tanárpár (ahol „a Matyi inkább tanár, mint én”, mondja a gyerekkel otthonülő anya); ukrajnai seftelés miatt börtönben ülő gyerekkori pajtás, akiről senki nem beszél és akit még testvére sem látogat; letelepedésre nem is gondoló, az életet „élvező” vándorzenész haver; illetve külföldre vágyó, itthon jellegtelen irodai munkát végző, zeneileg tehetséges fiatal lány.

Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton (2)

A fekete-fehér képi megvalósítás elég sokszor sajátja a kisköltségvetésű filmeknek, hiszen így jóval könnyebb leplezni a díszletek, a (nem felépített, hanem meglévő) helyszínek hiányosságait, szerencsére Kóródi Dániel nem szegénységi bizonyítványként „lobogtatja” a monokróm technikát, sokszor kifejezetten okosan használja a lehetőségeit (például egy leves nagyközelinél, ahol egészen a kanál képbe kerülésééig nem tudhatja a néző, milyen folyadékot lát is közelről, borzadjon-e el, esetleg éhezzen-e meg), helyenként egészen szép a szemnek a Legjobb úton képi világa.

És itt kell külön szót ejtenünk a film nem monkróm részeiről, az animációs betétekről is, amelyek tetszetős stop motion, gyurmatechnikával készült képei éles kontrasztban állnak a sivár, fekete-fehér valóságot bemutató részekkel (és említsük meg azt is, hogy egy erdélyi alkotó, Kürti István volt ezen részek operatőre – a film vágója, Kővári Szabolcs mellett). Remek, felüdülést hozó, aranyosan megalkotott és megírt részek ezek, amelyek elütnek ugyan a film nagyrészétől, ám ezt sikerrel állítja a rendező a karakterépítés szolgálatába, hiszen ezekben a részekben kapunk valamiféle betekintést az amúgy sztoikus arcú, kérdésekre alig válaszoló Nándi valódi érzelmeibe, gyerekkori játékának, Tom kapitánynak elképzelt történetein keresztül.

Túri Bálint Márk: No Place Like on the Road / Legjobb úton (3)

Azon ritka teljesítmény azonban talán a legnagyobb megvalósítása Túri Márk Bálintnak és stábjának, hogy sikerül egy egyén példáján, történetén keresztül valóban egy generáció problémáival erőlködés és „izzadtságszag” nélkül foglalkoznia. Nehéz kérdésekeket tesznek fel, az elvágyódás gyakorlati és megfoghatatlannabb oldalát is sikerül játszva (és helyenként játékosan), intelligensen és széleslátókőrűen tárgyalniuk. Alig marad hiányérzetünk a Legjobb útont megnézve (talán némi humor még elfért volna helyenként, lásd a fentebb említett VAN valami... esetét, ahol a valós életből kiragadott humoros jelenetek – pl. az auchanos paradicsom esete – teszik könnyedebbé, fogyaszthatóbbá a filmet), paradox módon ez a fekete-fehér film üde színfoltja a mai magyar filmnek, a rendező-forgatókönyvíró Túri pedig (már bocsánat az olcsó poénért) a legjobb úton halad a mozgóképes alkotómunkában.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Legjobb úton (No Place Like on the Road)

Legjobb úton (No Place Like on the Road)

Magyar filmdráma, 2016. Rendező: Túri Bálint Márk. Szereplők: Lili Walters, Asma Ambrus, Gőz István, Cservenka Ferenc.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film