Három évvel úgy kezdtem a Sithek bosszúja-kritikát, hogy ugyebár felnőtt az a generáció, akik annak idején gyerekként nézték meg az első Star Wars-szériát, s most ők viszik el a gyerekeiket a mozikba, a történet utolsó darabjait helyrerakandó. S errefel Lucas három évre rá a franchise egy újabb darabjával jelentkezik, ami ráadásul animáció. Most akkor mi van?
Lucast már rég nem úgy képzelem el, mint jóságos, fehérszakállas apókát (noha fehér a szakálla), aki kedvesded arccal végtelen meséit szövi az ölében ülő gyerekeknek, akik aztán az öléből feltápászkodva az Erő Jó Oldalán fognak harcolni, eltökélten és elegánsan. Lucas egy ügyes médiamogul, aki lehet, hogy nagyon ért a történetkitaláláshoz, producerkedéshez, meg talán rendezéshez is (utóbbi azért erősen vitatható), de mindennél jobban ért a pénzcsináláshoz. És az ember miért ne csinálná azt, amihez a legjobban ért? Logikus, nem?
Nem akarok belekötni az egyre ragadósabban nyúló Csillagok háborúja-csirizbe, távol legyen tőlem. Mert én aztán tényleg nagy rajongója vagyok (voltam) a történetnek: a forradalom utáni kábeltévés őrületben képes voltam a Szilveszter éjszakákat a tévé előtt tölteni, hogy német szinkronnal, egy szót se értve („Luke... Ich bin dein Vater”) végignézhessem sokadikszor a fehér ancúgos Skywalker-fiút, amint igazságot és lézernyalábokat oszt a gonoszoknak. Szentgyörgyön nekem volt meg leghamarabb írott Traxdata DVD-n, fénymásolt borítóval az eredeti három, újrakevert, újraeffektezett, újravágott, újrakiadott, újrasatöbbi film, noha DVD-lejátszóm se volt. Még egy Darth Vader-maszk is fityeg a szobám falán, mintegy örök emlékeztetőül a Sötét Oldalra, amely bármikor beszippanthat.
Nos, Lucast beszippantotta. Most már tudom, a 2001-es saga-rebootoláskor is a Sötét Erők ellen harcolt, vért verejtékezve és verejtéket vérezve, de valahogy mindig hősiesen ellenállva. Most azonban Master Lucas legendás dereka is megroppant és eladta a lelkét: ott vigyorog torzan Dooku gróf és a Császár mellett. A sok millió kis padawan pedig bemegy a moziba, kifizeti a jegyet egy rettenetesen felesleges rajzfilmre, aztán hazamegy, megrendeli az Amazonon a filmzenét, letölti az azonos nevű játékot is, megveszi az új bögrét – és szép lassan mindenkiből a Sötét Oldal katonája lesz.
Hogy a franchise minden korosztálybeli rajongóját ki tudják elégíteni, megpróbáltak mindent és mindenkit beletuszkolni ebbe a másfél órányi, A Legfeleslegesebb Filmek Oscarján előkelő helyre számító animációba. Így kerül ide Obi-Wan, Anakin, Yoda, Padmé Amidala, Windu és Palpatine mellé a jó öreg Jabba, egész rokonságával együtt, plusz a kedves két kis robot, plusz Dooku gróf, plusz sokmillió android és klón. Mindez a legkedvencebb két helyszínen, Coruscanton és a Tatooine-n. Furcsállom, hogy nem tudták elővakarni Han Solót is valahonnan a Millennium Falcon fedélzetéről. Nem lett volna nehéz, hiszen a figurák legtöbbjét nem az eredeti színész szinkronizálta (kivéve hálistennek Christopher Lee-t és Samuel L. Jacksont).
Ebben a (körülbelül a II. és a III. rész között játszódó) történetben a ravaszdi Dooku gróf elrabolja Jabba porontyát, hogy majd ezt a galád cselekedetet a jedik művének beállítva egymásnak ugrassza őket. Természetesen hősies Jedi-lovagjaink, akik mellé egy szinte gyerek padawan, Ahsoka is társul, megvédik a Jabba-csecsemőt és így csatát nyernek – de háborút nem, muhahahaha, amint a filmvégi Gonosz Hang tájékoztat minket. Sajnos, ez a kis sztori-adalék semmit nem tesz hozzá a Star Wars-kánonhoz, sem előzmény, se továbbgondolás, csupán egy közbeékelés a már nagyon is ismert történetbe.
A koncepció amúgy bántóan zseniális, már a 2003-as II., A klónok támadása című résznél is az volt: minek bajlódni a sokféleséggel és változatossággal? Csapjon össze a klónhadsereg és az androidhadsereg. Így elég 2-3 figurát megdizájnolni mindkét oldalról, s őket majd szépen sokszorosítjuk. Említett figurák és az őket mozgató animáció amúgy nem rosszak, de a Pixar-filmek fényében annyira nem is érdekesek. Mozgalmas, gyors – de ez a baja is: ha kisgyerek lennék, akkor valószínűleg zsibbadtan távoznék a moziból. Habár lehet, hogy pont ez a csel benne: nézze meg a taknyos lurkó háromszor a filmet, amíg megérti.
Az egyedüli igazán pozitív dolog ebben a filmben az Anakin Skywalker-figura. Az őt alakító pixelek sokasága ezerszer jobb, mint amilyen Hayden Christensen valaha is volt vagy lesz.
