Papp Attila Zsolt

/ / /

· írta

Öldöklő angyal a kanálisban Álex de la Iglesia: El bar Kritika

Álex de la Iglesia témái és történetei változtak az idők során, de az általa használt filmes eszközkészlet kevéssé. A túlélőfilmek exploitationjétől Buñuelig – így lehet röviden összegezni az El bar sztoriját és képi világát.

A legkésőbb az Egy őrült szerelem balladájával (Balada triste de trompeta, 2010) kultikussá vált spanyol rendező új filmjének, az El barnak még hivatalos magyar címe sincsen, mivel az eddigi állás szerint nem kerül moziforgalmazásba magyar nyelvterületen – és általában véve Kelet-Közép-Európában, így Romániában sem. De hát minek a moziforgalmazás, amikor van Netflix, ahol a film elérhető? – kérdezhetnénk némi iróniával, de nem kérdezzük, mert Álex de la Iglesia legújabb filmje túl szubverzív és provokatív, legalábbis szándékai szerint, és eleve egy olyan mozgóképes regisztert idéz meg, amelynek talán nem a mainstream mozi a természetes közege: a 80-as évek B-filmjeinek világát.

Öldöklő angyal a kanálisban – Álex de la Iglesia: El bar

A bárban (hadd emlegessük így) minden megvan, amiért Álex de la Iglesiát szeretjük, és amivel ki lehet kergetni a világból azokat, akik nem szeretik. A groteszk, fekete humor, a kendőzetlen erőszakábrázolás, a műfaji ommázs és utalásháló ezúttal egy szüzséjét tekintve minimalista filmelbeszélést hivatottak erősíteni. Az alaphelyzet egyszerű, és azzal sem lehet vádolni, hogy túlságosan újszerűen hatna: képzeljünk el egy viszonylag szűk helyen összezárva néhány embert krízishelyzetben. Ángel Amorós operatőr kamerája egyetlen hosszú, vágatlan snittben – Iglesia mindig is mestere volt a hosszú, vágatlan snitteknek – vezeti fel az összes szereplőt, szám szerint nyolcat: ők azok, akik egy megmagyarázhatatlan(nak tűnő) eseménysor következtében szó szerint beszorulnak egy madridi belvárosi csehóba, és fokozatosan kezdenek rájönni, hogy ez az eleinte „csak” irritáló körülmény az életükért folytatott kíméletlen hajszába torkollik.

Öldöklő angyal a kanálisban – Álex de la Iglesia: El bar (2)

Ahogy az lenni szokott, van köztük mindenféle ember: elsőre üresfejűnek tűnő igazi latin szépség, szakállas hipszter, perverz vállalkozó, szenvedélybeteg idősödő háziasszony, sajátos modorú kocsmatulajdonosnő és jóindulatú társa/alkalmazottja, kiégett exzsaru, sőt egy prófétikus hajlamú hajléktalan is; a megszemélyesítőik közül többeket – mint Blanca Suárez, Mario Casas, Carmen Machi vagy Jaime Ordóñez – láthattunk már a spanyol rendező néhány korábbi filmjében is. Ja, és egy hulla a bár ajtaja előtt. Majd még egy. Mindkettejüket lelőtték, de hogy ki, hogyan és honnan, nem tudni. Aztán egy harmadik hulla is, de az már bent, a falak között. És innentől utánuk az özönvíz, illetve a rettegés, a bizalmatlanság, majd a túlélésért folytatott harc: a struggle for life ősi, evolúciós princípiuma.

Öldöklő angyal a kanálisban – Álex de la Iglesia: El bar (3)

A cselekményt strukturáló elv a kényszerű bezártság: vagyis a szereplők nem léphetnek ki a bár ajtaján, mert az egyre halmozódó baljós jelekből arra következtetnek, hogy valamilyen rejtélyes okból egy ismeretlen – de valószínűleg az államhatalomhoz kötődő – erő válogatás nélkül vadászik mindenkire, aki elhagyja a területet. És persze amikor ismeretlenek egymásra vannak utalva egy véresen komoly helyzetben, a permanens félelem légkörében, sorra felszínre kerülnek a gondosan őrzött titkok és jól leplezett jellemhibák. Ez eddig – maradva a spanyol filmtörténetnél – Buñuel és Az öldöklő angyal világa, csak nagypolgárok nélkül: Iglesia jól felépített, morbid humorú kamaradrámájának azonban kevésbé a modernista művészfilmhez, sokkal inkább a „klasszikus” trashfilmek exploitation-esztétikájához van köze.

Öldöklő angyal a kanálisban – Álex de la Iglesia: El bar (4)

Minél mélyebbre haladunk a történetben, annál nyilvánvalóbbá válik ez – és itt a mélység szó szerint értendő, amennyiben a szabadulás egyetlen útjának az látszik, ha (anti)hőseink, mint valami evilági pokolba, nagy nehézségek árán aláereszkednek a bár alatti csatornarendszerbe. Bőségesen adagolt ürülék, vér, olajtól csillogó női mellek – Iglesia nem fukarkodik a B-filmes stíluselemekkel, mégis, a teljesen banális megfejtés és végkifejlet ellenére, nem adja fel az igényt, hogy az emberi természetről mondjon el valamit, ami túlmutat azon a közhelyen, miszerint intelligens állatok vagyunk, akik a szaros életünkért habozás nélkül megfojtanánk egymást egy kanál(is) vízben. Nem olyan nagy tanulság ez – és A bár sem épp egy 800 golyó –, de nem árt erre gondolnunk, amikor leszállunk Álex de la Iglesia groteszk, vériszamos hullámvasútjáról.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

El bar (The Bar)

El bar (The Bar)

Spanyol–argentín vígjáték, horror, thriller, 2017. Rendező: Álex de la Iglesia. Szereplők: Blanca Suárez, Mario Casas, Carmen Machi, Secun de la Rosa, Jaime Ordóñez, Terele Pávez, Joaquín Climent, Alejandro Awada, Jordi Aguilar.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film