/ / /

· írta

Rófusz Ferenc: „A fiatalok higyjék el, hogy elhihetik” Interjú

Kézzel festett celluloidtekercsekkel nyert animációs Oscart egyedüli magyarként, háttért animált, amikor mindenki más szereplőket, tilos volt piros almákról forgatnia, új filmjében pedig freskót mozgat. Friss szellem, nyugodt öntudat, rengeteg tapasztalat és történet: Rófusz Ferencet hallgatni maga az élő magyar filmtörténet.

Rófusz Ferenc Kolozsváron, a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén

Nagyon sok életpályáról szóló beszélgetést olvasva, hallgatva, mindig érdekes megfigyelni, hogy melyik filmesnek milyen a viszonyulása a kezdetekhez. Ez egy pénzt és időt igénylő szakma, és általában elég sokat kellett ülni a kispadon, megtanulni minden szeletét a filmkészítésnek, mielőtt az ember labdába rúghatott és egy egyedi filmet összehozhatott. Van, aki úgy viszonyul ehhez, hogy „jaj, de jó, remek inasiskolát jártam ki”, más pedig azt mondja, hogy „dühös voltam, mikor jön már el az én időm”. Önnek mi volt az attitűdje a pályája kezdetén, amikor azért már a filmkészítés közelében volt?

Nekem egészen más motivációm volt, mert emlékszem, hogy édesapám kitalálta, minek kell lennie a gyereknek. Az volt a szerencsém, hogy a mamám támogatott. Az édesapám azt mondta, hogy a filmszakma egy nagyon zűrös dolog: ott alkoholisták vannak, homoszexuálisok, el fogok csúszni;ez nem egy komoly dolog. Őneki az ügyvéd, a mérnök, az orvos volt a férfi. Ezt akkor fejtette ki, amikor a MAFILM-hez bekerültem mint díszletfestő és trükkfilmes. Kitört magából, mert a tudta nélkül léptem meg ezt a lépcsőt. Akkor fogadtam meg, hogy ha nekem gyerekem lesz, én nem mondom meg, hogy mit csináljon. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam neki bebizonyítani, hogy sikeres is lehetek ebben a műfajban. Az élet azt hozta, hogy ő addigra meghalt, mire én tényleg sikeres lettem.

Az édesanyám azonban abszolút támogatott. Ő elfogadta, hogy nyaranta nem a haverokkal mászkáltam, hanem a Dési Huber- és a Ferenczy-rajzkörbe jártam, nagyon drukkolt. Nagyon jó érzéke volt a művészetekhez. Tanár diplomája volt, tanárként dolgozhatott volna, de nem tette, mert négy fiút kellett nevelnie. Egy szövetkezetnek tervezett selyem-, batikolt kendőket, ezekből több száz készült. Hihetetlenül jó kézügyezsége volt és nagyon jól rajzolt. Onnan örököltem én ezt a képzőművészeti dolgot, amit művelek.

Tény és való, hogy akkoriban tíz évet biztosan el kellett tölteni ahhoz, hogy az ember filmet csinálhasson. Akkor teljesen természetes volt, hogy valaki lázad, amiért ennyit kell várnia, hogy elfogadják a filmtervét. De most már értem, hogy abban a korban nem lehetett csak úgy filmet csinálni. Kellett hozzá stúdió, nyersanyag, kamera, laboratórium, vágószoba. Ezek mind kontrollált eszközök voltak, ezeket nem lehetett beszerezni. Ha pénzem lett volna, akkor sem tudtam volna egy filmet csak úgy legyártani. És hát volt egy állami cenzúra is. Ha egy filmet elküldtek fesztiválra, azt előtte meg kellett mutatni egy bizottságnak. Nem nevezhettél be csak úgy, mint például most. Most egy  fiatal diplomamunkája akár Oscar-díjat is nyerhet, mert ezek az öt-tíz perces alkotások is bekerülhetnek a nominalizációba. Jó példa erre Bucsi Réka. Fantasztikus karriert fut be a filmje, pedig ő nem töltött el tíz évet egy stúdióban. Hát ennyit változott a világ. De ez teljesen rendjén van, én ezt abszolút elfogadom.

Mindaddig, amíg egy egyedi filmterv megvalósulhat, ki tudja-e élni magát a művész abban, hogy mondjuk van a Gusztáv-sorozat, és abba bedolgozhat? Újranéztem a Gusztáv az ABC-ben című részt, és az ma is annyira aktuális! Ugyanígy megetetik velünk az árucikkeket, ugyanilyen vásárlási lázban égünk ma is...

Az volt az első díjam, amit nyertem. Akkoriban úgy volt, hogy a nagyok – Nepp József, Gémes József, Dargay Attila, Jankovics Marcell – voltak az irányadói ennek a műfajnak. A Gusztávot is ők találták ki. De látták, hogy érkezik egy új generáció, amely kulcsrajzolóként már jól működik, és akkor kaptunk egy lehetőséget, hogy társrendezők lehettünk a Gusztávhoz. Ez azt jelentette, hogy megcsináltuk a filmet, Marci vagy Dargay csak ránézett és jóváhagyta. Nekem az első díjam, a gabrovói díj, az a Gusztáv az ABC-ben és a Gusztáv olvasna részekért érkezett. Szóval ez egy nagyon jó iskola volt. Nagyon jó lehetőségnek bizonyult, mert nem volt hosszú film, és addigra már annyi készült belőle – vagy 60  darab –, hogy hagyták ezeket a fiatal hiénákat, hogy tépkedjék a húsdarabot.

Nagyon különös, hogy nem A légy volt az első filmterve, hamarabb kapott Oscar-díjat, minthogy elfogadták volna az első forgatókönyvét.

Az első filmtervem az Almák egymás közt volt, de azt akkor elutasították. Utána jött A légy, de azzal is telt az idő, mert rögtön érkeztek a kérdések: Ki a légy? Ki az, aki kergeti? A tervet jóvá kellett hagynia a stúdió művészeti tanácsának, és csak azután lehetett elkészíteni a filmet. Így esett a választás A légy-re, azt fogadták el előbb. Nagyon sokat köszönhettem Hankiss Elemérnek, aki dramaturgunk volt a stúdiónál. Hihetetlenül sokat törődött velünk, és terelgetett minket. Nagyon sajnálom, hogy a mai fiataloknak nincs egy ilyen Elemérjük, mert ő nekünk nagyon jó kontrollt és nagyon jó tartást is adott, ezért nem akármivel foglalkoztunk. Nagyon kritikus volt, de jó tanácsokat kaptunk tőle.

Amikor először feltették a kérdést, hogy „ki a légy és ki az, aki üldözi?”, mit tudott válaszolni? Mert ez a kiszolgáltatottság filmje, amikor a sorsod meg van pecsételve – mit kell mondani róla egy bizottság előtt?

A frász törte ki az embert. Megmondom őszintén, soha nem gondoltam, hogy ilyen őrült, ostoba kérdéseket tesznek föl. Nekem nem volt ilyen elszállt agyam, hogy na most ebben nem tudom, milyen üzenetet fogok elrejteni. Nagyon érdekesek voltak a kelet-európai filmek, a lengyel, jugoszláv, cseh filmek, ugyanis a nyugati fesztiválok valósággal vadászták, hogy ki mit csinál, ki mit üzen. Én nem gondoltam semmilyen üzenetre. De amikor felteszik ezeket a kérdéseket, elindul az ember agya. Ezért készült aztán A légynek egy olyan befejezése, hogy a légy szembefordul – amire nincs precedens, és mennyire abszurd, meg milyen erőfeszítés kell ahhoz, hogy egy légy agyonüssön egy embert, egy üldözőt! Megrajzoltuk azt a véget is, hogy szembefordul, nagy csattanás, sötét lesz, összeáll a kép, és látjuk, hogy él a kamera – ugyanis a kamera a légy szempontja –, kipróbálja a szárnyát és borzasztó boldogan röpköd. Hát ettől olyan idegesek lettek, hogy csak!

Ez lett a forradalmi film...

Igen, mert akkoriban olyanokat mondtak, hogy „ki az a nagy medve, aki minket kerget?”, meg hogy „mi vagyunk a kis légy” stb. Érdekes, hogy a kérdések ellenére a művészeti tanács ragaszkodott az első verzióhoz, állította, hogy azt kell megcsinálnom, ahol lényegében aki zümmög, azt beteszik a bogárgyűjteményes dobozba. Ha valakinek a nyaralójába beröpül egy légy, egy darabig tűri és reménykedik, hogy aztán ki fog repülni. Nem repül ki – most már elkezdem kergetni. Utána addig hajtom, amíg agyon nem csapom, hacsak nem tud mégis kislisszolni valahogy. De hát nagyon-nagyon érdekes volt, hogy miket hozott ki az emberből egy ilyen tunning, amin részt vett a művészeti tanácsokon. Nem abban segítettek, hogy az ember még jobb filmet csináljon, hanem kutatták, hogy mi az üzenet, nehogy balhé legyen belőle. Nehogy valaki valami marha rosszra gondolhasson. De ennek a filmnek a legnagyobb truvája biztos az volt, hogy háttéranimációnak készült, hogy addig senki nem csinált ilyet. Mert a fesztiválokon is, ahol a zsűrikkel meg kinti szakemberekkel beszélgettem, azt mondták, hogy őket a technika lepte meg, és lényegében másodlagos volt az üzenet. Nem az üzenetre vadásztak, mert nem egy hagyományos rajzfilm volt, hanem valami egészen más. Miért nem csináltak előtte háttéranimációs filmet? Meg voltam győződve, hogy ezentúl sokan fognak ilyet készíteni. De utána sem csinált senki, hanem rá majdnem 30 évre csináltam a Ticketet a nagyobbik fiam unszolására: nem csinál senki ilyent, ez a te logód, miért nem készítesz ilyet?

Amikor elkészítette, tudta, hogy Ön az egyetlen a világon, vagy akkor döbbent rá, hogy ez újítás, amikor a film bejárta a fesztiválokat?

Arról nem voltam meggyőződve, hogy közben nem csinált más is, mert mi két évig dolgoztunk rajta, de azt tudtam, hogy előtte nem készült háttéranimációs film. Szubjektív kamerával senki nem dolgozott. Azt sem tudtam, hogy ennek mekkora sikere lesz. Semmi kontrollunk nem volt. Teljesen gyanútlanul mentem ki Ottawába a fesztiválra. Majdnem sokkot kaptam, mikor elkezdtek ordítani és fütyülni, holott tetszett nekik a film. Nem ismertem az amerikai reakciót. Azelőtt vetítőben láttuk a kollégákkal és semmi visszajelzés nem érkezett. Döbbenetes volt. Én azért vagyok a leghálásabb, hogy akkor elmehettem arra a fesztiválra. Ha nem láttam volna, hogy a közönség hogyan reagál, és utána kapok egy Oscart, soha nem éreztem volna azt, amit ennek kapcsán éreztem. Mert ez egy döbbenetes élmény volt. Leültettek az első sorba, és amikor megláttam, hogy ilyen nagy méretben vetítik, megijedtem. Én egy kis vetítőben láttam otthon. Nem is gondoltam, hogy van ekkora vászon. A Corvin mozi volt Budapesten a legnagyobb, ha valami fontos film volt, oda mentünk el megnézni. A Corvin mozi vászna negyede sem volt annak. Akkoriban már olyan technológia volt ott kint, hogy megrémültem. Meg a hangi effektek, meg a hangszórók... Nem is volt Dolby, amikor ezt a filmet csináltuk.

Milyen érdekes, hogy mégis minden mennyire minőségi volt benne. Iszonyatos munka meg részletekre való figyelés van mögötte. Akkoriban nem állt minden rendelkezésükre, inkább a fantáziájuk és a tehetségük, mint a technika?

Igen, de akkoriban lefeküdtünk egy asztal alá és lerajzoltuk, hogy hogy néz ki egy asztal vagy egy szék alja. Csak a segédeszközeink nem voltak meg: nem volt videokameránk, steadicam kameránk, hanem mindent kiagyalt és elképzelt az ember. Régen az volt a jó animátor, aki nagyon jól rajzolt. A karaktert tartani kellett, le kellett rajzolni több százszor, hogy hasonlítson. Ha ezt nem tudta megcsinálni, pocsék animáció lett belőle.

Ma már lehet valaki nagyon jó animátor annak ellenére, hogy nem tud rajzolni. De megrajzol egy figurát, azt mások beszkennelik, becsontozzák, és a karakter nem változik meg. Tehát csak a programot kell neki megtanulnia, és abba a pozícióba berakni a karaktert, amibe mi annak idején elképzeltük, és papírra rajzoltuk. Most a mouse-szal odahúzogatja a kezét, a lábát, akármijét. Ismerek olyat, aki nem tud rajzolni, de zseniális animátor ezzel a technikával. Mondjuk egy egyedi filmet, egy Legyet nem tudna így megcsinálni. Kinyílt az olló. Nagyon-nagyon sok lehetőségük van azoknak is, akik a komputerprogramokat vágják. Az is egy egészen sajátos látásmód. Én például még most sem látok úgy a monitoron, ahogyan ők látnak. Én még mindig a papírt, a papír rostjait keresem, a ceruza puhaságát, keménységét. Most is lehet táblán rajzolni, de azt a kontaktot a ceruza és a papír közt, amit akkor megélt az ember, hiányolom.

Mindig kérdezték, hogyan tervez az ember egy új figurát? Elképzeltünk egy figurát, aztán néztük a papír pórusait, és aszerint rajzoltuk. Ezeket a táblákon mi az örödögöt nézzek? Meg a ceruza is műceruza. Igen, lehet vele festeni, lehet vele ezer dolgot csinálni, de az még mindig más. Egyedi filmekben még mindig meg lehet őrizni a régi technikát. De az újakban... Döbbenetes ez a változás.

Megfogadta a fia tanácsát és a Ticketben visszatért ehhez a technikához, de egészen más hangvételű és ívű filmet készített. Izgalmas volt ismét ebben a világban mozogni, még akkor is, ha másfajta történetet csinált?

Izgalmas volt számomra azért, mert tudtam, hogy technikailag megvalósíthatok olyasmit, amit A légyben még nem. Azelőtt a papírt én vágtam ki szikével és úgy csináltuk a fényeffektet. Most tudtam, hogy technikailag tudok segíteni az eljáráson. A téma a következő: születéskor mindenki kap egy „ticket”-et, egy jegyet, csak nem tudja, hogy első vagy másodosztályra érvényes, vagy hogy melyik megállónál kell leszállni. Hiába bizonygatom, hogy én megvettem tovább a jegyet. Nem. Figyelj, itt most le kell szállnod.

Nagyon izgalmasan meg lehetett csinálni technikailag, és kemény az üzenete. Spanyolországban nyert egy fődíjat és meglepődtem, mert ott élő filmmel együtt versenyeztek az animációk. Kérdeztem utólag a zsűri egyik tagjától, hogy miért ezt választották fődíjasnak? Azt mondta, hogy első nap vetítették a filmet, és egész héten nem tudtak szabadulni tőle. Az élő filmek jeleneteiről is a Ticket jutott eszébe, nem telt el óra, hogy ne gondolt volna rá és arra, hogy milyen rövid ez az élet.

Levetítettem főiskolán a dramaturgoknak és operatőröknek. Azt mondták: „Úristen, 32 éves vagyok és még nem csináltam semmit! Megyek haza, dolgoznom kell!” Mert ott realizálják az emberek, és jómagam is, hiszen már elmúltam 71 éves, hogy nagyon-nagyon jól kell gazdálkodni az évekkel meg a lehetőségekkel, mert tényleg egy villanás az egész. Nagyon rövid az a szakasz, amikor legkreatívabb az ember, és azt ki kell használni. Nem szabad várni, meg csodákban hinni, mert az egész egy villanás.

A Holtpont is kemény film, aminek hatására érezzük a súlyát annak, hogy eddig volt. Meg kell keresnünk a véghez kapcsolódó érzéseinket, gondolatainkat. Ez is háttéranimáció...

Ugyanúgy készült, mint A légy, celluloidon zsírceruzával, és a nagy hátteret meg minden téglát megrajzoltam kézzel. A Holtpont volt A légy fordítottja. Ott a légy volt esélytelen, itt pedig kiderül, hogy mi is ugyanolyan esélytelenek vagyunk. Aki beköti a szemem, azt is lelőhetik, aki lelőtt engem, azt is lelőhetik, a légy pedig oda repül a nagyvilágban, ahová akar. Őt elég nehéz lenne lelőni. Nagyon törékenyek, nagyon esélytelenek vagyunk, ha teszem azt bekötik a szemét az embernek.

Azt hiszem, amikor az ember 10 évig vár, hogy elkészíthessen egy filmet, majd két évig rajzolja azt, nem fog egy játékos fricskával vagy egy aprósággal megelégedni – ezt a Gravitáció is igazolja. Elég súlyos üzenet, hogy gőgösek vagyunk, és szebbnek, jobbnak gondoljuk magunkat másoknál, holott mi is rothadunk. Úgy is fel lehet fogni a filmet, mint nemzedékek közötti viszálykodást, amikor a viruló fiatal lázadna a ráncos öregek ellen. Ennek a filmnek is érdekes a története, ezen is módosítani kellett. Borzasztó-e teljesíteni ezt a sok változtatási felkérést? Ma már nevetségesen hangzik, hogy akkoriban a filmbeli alma nem lehett piros, kéknek kellett lennie.

A vicces az, hogy mégis lejött az üzenet. Az alma azt hitte magáról, hogy ő különb, a bölcsek meg fentről figyelték a kínlódását, mosolyogtak. Ők ott fent leélték az életüket – a másik fiatalon leesik és plotty, szétmegy darabokra. Piros almát akartam, gyönyörű, egészséges gyümölcsöt. A többi zöldes-sárgás, fonnyadt alma lett volna. Belekötöttek, ilyen színű sem lehet, olyan színű sem lehet – hát kék lehet, de a címe nem jó. Mi legyen a címe? Kitaláltuk a dramaturg barátommal, hogy legyen a Gravitáció. Bementünk megint a művészeti tanácshoz, hogy megvan az új cím. Mi az, hogy Gravitáció? Newtonnak szeretnénk emléket állítani, és az ő törvényét animációban megcsinálni. Agyafúrt disznóknak neveztek, de engedték, hogy megcsináljuk. Valahogy mégis ott van az üzenet, nem piros ugyan, de nem bírta ki az esést.

Jók voltak ezek az ötletelések, hogy kényszerhelyzetben mit tehetnénk másképpen? Vagy rettenetesen fárasztó volt mindig belefutni ebbe?

Nekem nagyon nagy szerencsém volt, de ez már A léggyel való viaskodáskor kiderült. Engem mindig előre vitt, inspirált, ha kirúgtak, belekötöttek a tervbe. Nagyon sok tehetséges kollégám volt, aki az első vagy a második ilyen kudarc után feladta, és nem adott be több tervet. Engem borzasztóan ösztönzött és csak azért is kitaláltam. Mindig mondogatták nekem: „Milyen hülyék vagytok, elmesélitek a sztorit, amit meg akartok csinálni. Majd ellopják!” „Lopják el, majd kitalálok egy másikat!” – válaszoltam.

Olyan jó közegben voltunk ott a 4-es műteremben, fiatalok egymás hegyén-hátán, hogy iszonyúan inspiráltuk egymást, és ez nagyon hasznos volt. Ezt nem érzem a mostani fiataloknál, hogy összejönnének ilyen csoportokban és közösen dolgoznának. Nálunk egy fázisrajzoló is bele tudott szólni, és mondhatott egy olyan jó ötletet, amit használtunk. Ma nagyon sok a magányos farkas.

Az Oscar-díjat nem vehette át, voltak stúdiópróbálkozásai – mindig volt egy-egy olyan kudarcélmény, ami után fel kellett állni és tovább menni. Hál’Istennek nem hagyta abba. De megviseli az embert, hogy sokat álmodott, mégis néha egy rendszer, máskor a körülmények szóltak bele?

Engem nem viselt meg. Most is csak azt tudom mondani a fiataloknak, hogy higyjék el, hogy elhihetik. Ez a mottó. Nem kell megadnia magát, hanem higyje el, hogy őbelőle is lehet valami. A legjobb bizonyíték, hogy innen is lehet nyerni egy Oscar-díjat. Engem nem támogatott és nem menedzselt senki, nem tolt hátulról, nem egyengette az utamat, mégis meg lehetett csinálni. Higyjék el, hogy elhihetik.

Rófusz Ferenc: „A fiatalok higyjék el, hogy elhihetik”

Most Az utolsó vacsorán dolgozik, mozgatott szereplőkkel. El sem tudom képzelni, milyen lesz. A történet az, amit ismerünk a Bibliából?

Ezt a tervet 1978-ban adtam be. Megvan az eredeti storyboardom, lektori véleménnyel. Akkor eltanácsoltak: egyházi és vallási témához ne nyúljak. Ez lényegében a bibliai monológ, amit Leonardo is megörökített egy rajzban. Arról szól, hogy Júdás elárulja Jézust. Meg van animálva a freskó, tehát megmozdul; elhangzik a teljes monológ Jézus részéről, és a válaszok az apostoloktól. A végét nem árulnám el. Freskóanimációt se nagyon láttam. Én is birkózom vele. Nagyon-nagyon kemény kihívás, hogy megfeleljünk, mert óriási tisztelet van bennünk a reneszánsz remekműve iránt. Emléket szeretnénk neki állítani, mert sajnos, el fog tűnni ez a kép, már csak 25% van meg az eredeti Leonardo-alkotásból.

Ehhez már a számítógép segítsége kell?

Ezt már digitális táblán festjük és ott bontjuk rétegekre, ott készül. ‘78-ban, ha megcsináltuk volna, cellre olajjal festettük volna. Hála Istennek, akkor nem engedték, hogy megcsináljuk, mert most egy sokkal nívósabb dolgot lehet összehozni belőle.

Lehet tudni, hogy mikorra készül el?

Most már színesben dolgozunk, tehát 2018 áprilisában át tudjuk adni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A légy

A légy

Magyar animációs film, 1980. Rendező: Rofusz Ferenc.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • A látogatók szerint
    8 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , cikk