Sándor Anna

/ / /

· írta

Tükrök labirintusában

François Ozon: L'amant double / Dupla szerető

Kritika

A Dupla szerető az ígéretes felütést követően zavarba ejtően röhejes jelenetekbe és lapos fordulatokba fullad. Hiába a szemkápráztatóan szép kompozíciók sora és a többnyire erős atmoszféra, François Ozon végül eltéved a psziché labirintusában, ahova olyan nagy lendülettel invitált.

A Dupla szerető első perceiben úgy tűnik, Ozon vérbeli önmaga, nem cicózik, mindjárt az első két beállítással világossá teszi, mire számítsunk. Az elsőben főhőse, a törékeny Chloé (Marine Vacth) hosszú haját vágatja éppen rövidre, majd érzékeny, kutató pillantással néz farkasszemet az őt figyelő nézővel. A következő szuperközeli képen síkos felületű, csillogó, rózsaszín húsalagútból távolodik ki lassan a kamera. Ez a lány hüvelye – és éppen azt javasolja a nőgyógyásza, hogy mivel hasi fájdalmainak szervi okát nem találja, talán érdemes lenne pszichológushoz fordulnia. Hát, íme, kedves nézők: Chloé kívül és belül.

François Ozon: L'amant double / Dupla szerető

Chloé meg is fogadja a tanácsot, így találkozik a jóképű és megnyerő pszichiáterrel, Paullal (Jérémie Renier). A kezelések hatására a lány jobban lesz, ám Paul váratlanul etikai okból leállítja a terápiát: beleszeretett a páciensbe. A jelenetet felvezető snittek már utalnak rá, hogy a vonzalom kölcsönös, így boldog párként rendezkednek be a közös lakásban. A férfi körül azonban valami nem stimmel, és hamarosan kiderül, hogy van egy eltitkolt ikertestvére, aki szintén pszichiáter. Mivel a férfi kitér a múltját firtató kérdések elől, Chloé álnéven maga keresi fel a fivért, kezelésre jelentkezik be hozzá. Louis, az ikerfivér mindenben Paul ellentéte: arrogáns, hideg, fenyegető, és még a várótermi virága is műanyag. Chloét viszont ellenállhatatlanul vonzza a Louis-ból áradó nyers és domináns szexualitás, és hamarosan az ő szeretője is lesz.

François Ozon: L'amant double / Dupla szerető (2)

Nehéz pontosan meghatározni, mit akarhatott Ozon elérni a Dupla szeretővel – leginkább túl sok mindent egyszerre. Az emberi elme és szexualitás működésének plasztikus feltérképezése visszatérő elem Ozonnál, ez alkalommal az egész filmjét nyíltan e két kedvencének szenteli. Egyfelől a psziché árnyékos zugaiba száműzött, elfojtott vágyak felszabadításának: legyen szó gyengéd szeretkezéstől az erőszakba hajló b*száson át a strap-on kalandig. Másfelől idővel egyértelmű, hogy amit látunk, az valamilyen fokig Chloé elméjének kivetülése, de hogy mennyire, hogy hol ér véget a valóság és kezdődik a vágy-, illetve a rémálom, a paranoia, ahhoz semmiféle támpontot nem kapunk. Olyannyira nem, hogy ez összhatásában végül kioltja azt a voyeur feszültséget, amivel nemcsak a szerelmi-szeretői háromszög elfajulását, hanem a zaklatott psziché összeomlását is nyomon követhetnénk. A mentális labirintusban bolyongva így aztán sem a filmvégi, egyébként olcsó és lehangoló nagy csavar nem üt nagyot, sem a pszichés folymatok nem mozgatnak meg. Azaz a film sem a szellemi vizsgálódásra, sem az érzelmi azonosulásra nem ad lehetőséget. Elveszít út közben.

François Ozon: L'amant double / Dupla szerető (3)

Annak ellenére, hogy a határozott és nagyon tudatos rendezői jelenlét abszolút tetten érhető a filmen. Ozon nem spórol az eszközökkel: precízen szerkesztett geometriával vágja szeletekre a mentális és a fizikai teret. A képen belül osztott képmezőben megjelenő két vagy egyazon karakter, vagy Chloé szétcsúszó töredékei a legkülönbözőbb tükröződő felületeken nem egyszer már konkrét filmes formanyelvi és tematikus előképeket is idéznek. A De Palma-i osztott képeken túl, A sanghaji asszony tükörjelenete többször visszaköszön, a paranoia ébredését pedig egy klasszikus gaslighting szituáció építi fel a pár között, közvetlenül a közös lakásba, intimitásba érkezést követően. A cselekmény lazán követi ugyan Joyce Carol Oates Lives ​of the Twins című regényének ívét, viszont az ikertematika ilyesféle feldolgozásához nem lehet nem kötni Cronenberg Két test, egy lélekjét (Dead Ringers).

François Ozon: L'amant double / Dupla szerető (4)

Míg azonban a látvány szemkápráztató és elegáns, és gyönyörű embereket láthatunk gyönyörűen fényképezve, gyönyörűen komponált terekbe és képekbe zárva, az alapkoncepció és a történetmesélés több sebből vérzik. Az önmagában nem lenne gond, hogy a film a thrillert épp olyan lendülettel dobja le magáról újra és újra, mint a szereplői a ruhákat. A helyenként kínosan röhejesbe forduló jelenetek jelzik is, hogy a műfaji elvárásokat ez alkalommal nézőként is érdemes fenntartásokkal kezelni. Ezek az elrajzolt jelenetek viszont nem párosulnak az Ozontól megszokott szatirikus felhanggal, aminek hiánya így rendkívül kényelmetlenné teszi őket anélkül, hogy felfedné a céljukat. Végül persze minden kiderül, és a nagy, revelatívnak szánt végső csavar terv szerint visszamenőleg helyére tenné ezeket a részeket is – csak már késő. Mert ahogy a csavar, úgy a történet egésze is olyan, mintha egy tehetséges operatőr beleszeretett volna az alapkonfliktus ötletébe, és aztán nagy lelkesedéssel, de annál kevesebb érzékkel írta volna meg a forgatókönyvet. Bosszantó – talán ezzel lehetne egy szóban leírni azt az érzést, ami a moziból kilépve elkísér. Mert a film formai kivitelezése végül minden erénye ellenére egyszerűen kevésnek bizonyul, hiszen a cselekmény leginkább egy másodosztályú, artisztikusnak szánt tévéfilm színvonalánál ragad meg. François Ozon ettől persze még marad a kortárs francia film egyik legjobb rendezője – de ezt nem a Dupla szeretővel fogják illusztrálni.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Dupla szerető (The Double Lover)

Dupla szerető (The Double Lover)

Francia filmdráma, romantikus, thriller, erotikus, 2017. Rendező: François Ozon. Szereplők: Marine Vacth, Jérémie Renier, Jacqueline Bisset, Myriam Boyer.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film