Csak bírjuk a jegyárakat 9.

Ezeket a filmeket várjuk 2018 első felében

Kezdjük bizakodva az új évet!

Jorgosz Lanthimosz: Killing of a Sacred Deer / Egy szent szarvas meggyilkolása

A görög fenegyerek új filmje annak ellenére is szépet futott Cannes-ban az idén (akkor írtunk is róla), hogy nem kapta meg az Arany Pálmát, és most végre a mozikba is megérkezik. Lanthimosz már előző filmjével, A homárral sikeresen lépett ki hazájából a nemzetközi porondra, most a visszatérő Colin Farrell mellé még Nicole Kidmant is sikerült megnyernie újabb groteszkjéhez. Látatlanban csak abban reménykedünk, hogy jottányit nem finomított könyörtelen fogalmazásmódján. (jbn)

Magyarországi bemutató: pont a mai nap, december 28., romániai bemutató: január 26.


Alexander Payne: Downsizing / Kicsinyítés

A görög és német származású rendező most rukkol elő új filmmel a megrendítően zseniális Nebraska óta. Ezúttal azzal a gondolattal játszik el, milyen lenne, ha – norvég, és nem brit – tudósok kifejlesztenének egy módszert az emberek zsugorítására: ez megoldhatná a túlnépesedés problémáját. Egy házaspár – Matt Damon és Kristen Wiig alakításában – enged a jobb élet reménye csábításának, és aláveti magát a visszafordíthatatlan eljárásnak, és beköltözik a tejjel-mézzel folyó Liliputba. Sci-fi és vígjáték keveréke tehát a film, remélhetően rengeteg humor szorul majd az abszurd helyzetekbe, és lesz némi tásadalomfilozófiai üzenete is. Várjuk. (bk)

Magyarországi bemutató: január 11., romániai bemutató: január 12.


Joe Wright: Darkest Hour / A legsötétebb óra

Valamiért az idén megnőtt Sir Winston Leonard Spencer-Churchill ázsiója. Nem elég, hogy Christopher Nolan az ő legendás rádióközvetítésével zárja a nagyszerű Dunkirket, az Egyesült Királyság háborús miniszterelnöke 2017-ben két életrajzi filmet is kapott. Az egyik, a simán Churchill című, amiben Brian Cox alakítja a címszereplőt, már lefutott (igen mérsékelt sikerrel), a következő viszont érdekesebbnek tűnik, noha mi, itt, Kelet-Európában fenntartásokkal vegyes érdeklődéssel várjuk a filmet. Sokak szerint ugyanis Chuchill volt az egyik, aki koncként dobott oda minket Sztálinnak Yaltán, viszont Gary Oldman van annyira jó színész (és lám, Golden Globe-jelölést is kapott ezért a filmért), hogy mégis izgasson ez a háborús dráma. Ja, és a közelgő Brexit árnyéka plusz iróniát ad a filmnek. (jbn)

Magyarországi bemutató: január 18., romániai bemutató: január 19.


Martin McDonagh: Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában

Egyelőre minden zseniális ebben a filmben: a címe, a castingja (Frances McDormand, Sam Rockwell), a sztorija (lányának gyilkosát óriási hirdetőtáblákkal kereső anya), a műfaja (krimi-vígjáték). Az ír McDonagh testvérek viccesebbike öt év koplaltatás után ismét jelentkezik, és ha hiszünk a Golden Globe-jelöléseknek (hatot kapott, de ne higgyünk, én sohasem hiszek), akkor ez valami frenetikus lesz. Erőteljes Coen-ízesítésű abszurd mókának tűnik, és nemcsak McDormand miatt. (jbn)

Magyarországi bemutató: január 25., romániai bemutató: február 23.


Ridley Scott: All the Money in the World / A világ össze pénze

Ridley Scott legújabb filmjét a nagyközönség jórészt a Kevin Spacey botránya miatti színészváltás és az ezt eredményező újraforgatott jelenetek miatt várja, ám reménykedhetünk, hogy a III. Jean Paul Getty elrablását bemutató krimi-történelmi dráma túllép a bulváros csámcsognivalók szintjén. Ridley Scott csak úgy gyártja futószalagon a filmeket, és valljuk be, a tavalyi Alien és a Blade Runner 2049 után elég nagy műfaji váltás az olajmágnás, műgyűjtő és múzeumalapító Gettyről, illetve unokája elrablásáról filmet forgatni. De legyünk optimisták, hiszen Ridley Scott már sok műfajban bizonyított, és a Spacey helyett beugró Christopher Plummer és Mark Wahlberg neve is jót ígér. (tgi)

Magyarországi bemutató: január 25., romániai bemutató: február 02.


Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű

A magyar noirok évadát éljük. Alig vagyunk túl a Gárdos Éva rendezte Budapest noiron, máris várhatjuk a (szub)zsáner újabb magyar alkotását, amely már azzal is noirabb a Kondor Vilmos sikerregényéből készült filmnél, hogy fekete-fehérben forgatták. Szász János – aki a magyar film legújabb sikerszériáját elindító A nagy füzet óta nem rendezett nagyjátékfilmet – új opusza már nem túlságosan finomkodó címével is igencsak felhívja magára a figyelmet, bár A hentes, a kurva és a félszeműt helyenként kicsillagozva olvashatjuk, gondolom, a píszí jegyében. Ismét a két világháború közti Magyarországon járunk, az elbeszélés pedig egy furcsa szerelmi (vagy inkább erotikus) háromszög körül bonyolódik, amelyben – mily meglepő – Gryllus Dorka alakítja a vágy titokzatos és kicsillagozott tárgyát, Hegedűs D. Gézára és Nagy Zsoltra pedig alig ismerhetünk rá – mindenesetre a maszkmesternek már az előzetes alapján megítélhetünk egy szakmai díjat. Valami azt súgja, hogy ez lesz az a magyar „fekete thriller”, amely a műfaj rajongóit kárpótolja majd a Budapest noir apróbb hibáiért, esetlenségeiért. (pazs)

Magyarországi bemutató: január 25., romániai bemutató ismeretlen


Paul Thomas Anderson: Phantom Thread / Fantomszál

A Magnólia, a Vérző olaj, A mester és a Beépített hiba rendezőjének új filmje az idei év legszebb kosztümös drámájának ígérkezik. Egy idősödő úri szabó készít elegáns ruhakölteményeket a londoni felső tízezernek az 1950-es években. Megrögzött, szeszélyes agglegény, akinek tótágast áll az élete, amikor múzsára és szeretőre lel egy fiatal nőben. A film jelmezei figyelemre méltóak, úgy tűnik, festményszerű művészvilágba fogja átlendíteni nézőjét. Ráadásul ez Daniel Day-Lewis utolsó filmje, ha a háromszoros Oscar-díjas színész komolyan gondolja, amit idén júniusban bejelentett: 60 évesen visszavonul. Titokban reméljük, valakinek sikerül még visszacsábítania őt a vászonra. (bk)

Magyarországi bemutató: február 1., romániai bemutató: február 16.


Steven Spielberg: The Post / A Pentagon titkai

Az új Spielberg-film az Egyesült Államok első, hölgy újságtulajdonosáról és lapjának főszerkesztőjéről szól, akik titkos dokumentumokhoz jutnak. Az igaz történet alapján készült, meglehetősen izgalmasnak ígérkező politikai thriller fő dilemmája, hogy tegyék-e közzé ezeket az információkat, amik gyönyörűen bizonyítják, hogy a kormány évtizedekig hazudott a vietnami háborúval kapcsolatban, illetve milyen következményekkel járhat a döntésük. Rengeteg alkotói tehetség sűrűsödik össze a filmben: a főszerepekben Meryl Streepet és Tom Hankst fogjuk látni, de várhatóan Spielberg állandó alkotótársa, az operatőr Janusz Kaminski, sőt, a Star Wars-zeneszerző John Williams sem fog csalódást okozni. A The Post igen kifejező plakátját pedig máris szeretjük. (bk)

Romániai bemutató: február 16., magyarországi bemutató: február 22.


Alex Garland: Annihilation / Expedíció

A sci-fi-ben eljött a rettenthetetlen tudósnők (vagy női tudósok) ideje. Az Érkezésben – amely, talán a Szárnyas fejvadász 2049-et leszámítva, a műfaj legutóbbi olyan, nálunk is vetített terméke, amelyért megérte ellátogatni a moziba – Amy Adams karaktere vette fel különös érzékenységgel a kommunikáció fonalát a földönkívüli civilizációval, a jövőre érkező Expedícióban pedig mindjárt négy tudós hölgyet is kapunk, akik halált megvető bátorsággal néznek szembe egy sajátos, idegen létformával (vagy mivel) – bár a történetbeli X Térség nem valami távoli galaxisban lelhető fel, hanem itt, a Földön. Közülük is kiemelkedik Natalie Portman, akit személyes motiváció is mozgat: segíteni szeretne a férjén, aki visszatért ugyan a társégből (kutatótársaival ellentétben), de nem túlságosan jó állapotban. Tudjuk, hogy az előzetesekben nem mindig bízhatunk, de hadd reménykedjünk: trailere alapján az Expedíció egyszerre költői és ijesztő film. És van még egy tényező, amely reményre ad okot: a Jeff Vandermeer magyarul is megjelent bestselleréből készült film rendezője az az Alex Garland, aki a remek Ex Machinát is rendezte – és hát úgy hiányzik a jó sci-fi, mint egy falat kenyér. (pazs)

Magyarországi bemutató: február 22., romániai bemutató: február 23.


Guillermo del Toro: The Shape of Water / A víz érintése

Guillermo del Toro új filmjével egyértelműen visszatérni látszik ahhoz a világhoz, amely pályája talán legnagyobb sikerét hozta el: A Faun labirintusának mesei-szürreális univerzumához. Ezúttal nem a polgárháborús Spanyolországban járunk, hanem a hidegháborús Amerikában, de a lényeg ugyanaz: a látható, sivár és kegyetlen valóság mögött ott egy láthatatlan (vagyis csak bizonyos szemek és szívek számára érzékelhető) fantáziavilág, amely megváltoztatja a hősök életét. Ki nem imádna egy olyan történetet, amelyben egy süketnéma takarítónő különös viszonyba bonyolódik egy furcsa, félállat-félember vízilénnyel – egy szigorúan titkos kormányzati létesítményben? És persze megjelenik az ügyeletes gonosz is, aki mindezt meg akarja akadályozni... Mese, fantasztikum, borzongás, románc, retróhangulat – minden készen áll egy újabb pompás del Toro-koktélhoz. (pazs)

Magyarországi bemutató: február 22., romániai bemutató: február 23.


John Stevenson: Gnomeo & Juliet: Sherlock Gnomes

A márciusban érkező animációs film a Kung Fu Panda rendezőjének, John Stevensonnak az alkotása, és tulajdonképpen egy 2011-es animáció folytatása. Ebben az esetben hangujkkal vonulnak fel a sztárok: Emily Blunt, James McAvoy, Johnny Depp, Michael Caine „alakítják” a főhős törpéket. Az előző rész óta rendezőváltás történt, hisz azt még Kelly Asbury (Shrek 2) jegyezte, meg a Disney is kiszált a játékból, de sebaj. Az angliai, nyomozós történet egy aranyos, szerethető animációnak ígérkezik, slágergyanús betétdalok és csillámpor nélkül, és épp ezért várjuk. (tgi)

Magyarországi bemutató: március 22., romániai bemutató: március 30.


Steven Spielberg: Ready Player One

Az nem kifejezés, hogy a 71 éves Spielberg formában van: alig jövünk ki a felnőttkori Spielberg-termésbe tagozódó A pentagon titkai vetítéséről, egy hónap múlva beülhetünk a teljesen másfajta, nyolcvanas évekbeli Spielberget (sőt, a Tront) idéző videójátékos kaland-sci-fi-re, aminek annyira mindent elmond a címe, hogy még fordításra sem volt szükség. Igaz, ami igaz: nagyon elrontható recept ez, főleg egy idős alkotótól, aki nem résztvevője, hanem legfeljebb távoli szemlélője lehetett a videójátékpiac robbanásának (s pláne annak legújabb válfajának, a még gyerekcipőben járó VR-nek). Hogy megéri-e moziban mások VR-kalandjait nézni, vagy inkább maradjunk otthon az Xbox vagy a Playstation mellett – majd megmondjuk tavasszal. (jbn)

Magyarországi bemutató: március 29., romániai bemutató: március 30.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó