Ferenczi Szilárd

/ / /

· írta

Áldott legyen az Ő gyümölcse!

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje

Kritika

A tévésorozat alapjául szolgáló regény számos középiskolában szerte a világon ajánlott házi olvasmány. A szülők egy része rendszerint tiltakozik. Bizonyára azok, akik diákként olvasták, de látszólag semmit nem tanultak belőle.

Különös lény az ember. Oly boldog lenne a mindenki számára ideálisan berendezett társadalmi jólétben, de valamiért nem bírja megtalálni hozzá az utat. Elmereng rajta, lerajzolja, kiszámítja, papíron tökéletes. Aztán persze mikor csinálnia kéne, ezer akadályát látja. Merengéseibe képtelen belematekozni saját önzését, a sérülékeny és versenyző egót, egész lényünk és társas létünk törékeny boltkövét. Ezen bukik minden. Az utópiák tehát nem életképesek, viszont a disztópiák – ha tetszik, ha nem – velünk élnek. Csináltuk már, és bármikor újra megcsináljuk, még egyiknél is árnyasabbra, még a másiknál is kirekesztőbbre, még amannál is tömeghalálosabbra. A balgák meg rendszerint azt hiszik, ha egyetértenek egy elmebeteg rendszerrel, az hagyja majd őket élni. Hah! Reménytelenül önveszélyesek vagyunk.

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje

Az utópiáknak és disztópiáknak hatalmas irodalma van, utóbbiak rendszerint az emberiség részleges kihalásának vagy kényszerű szemléletváltásának szituációjából indulnak ki, és ilyen körülményekre hangolják a másfajta társadalmi berendezkedést, vagy a hagyományos viszonyok teljes zűrzavarát. Ezekből a filmtudat is fel tud mutatni pár egészen kitűnőt, Fritz Lang Metropolisa (1927), a Szárnyas fejvadász (r. Ridley Scott, 1982), Orwell 1984-ének adaptációja (r. Michael Radford, 1984), Alfonso Cuarón rendezésében Az ember gyermeke (P. D. James regénye alapján, 2006), a Mátrix és hasonlók filmtörténetet írtak. Margaret Atwood A szolgálólány meséje című 1985-ös regénye nem egy és nem egyféle adaptációt ért meg, készült belőle színdarab (1989, 2002, 2015), játékfilm 1990-ben (r. Volker Schlöndorff), rádiójáték (2000, 2002), opera (2000), sőt balett is (2013). Most, hogy a mozgóképi elbeszélés művészi élménye újra megtalálta helyét a tévében, és a nagy alkotók közül számosan sorozatok gyártására is fordítják tehetségüket, a Hulu tévécsatorna 2017-ben 10 epizód hosszan elkészítette a saját verzióját, amellyel önmagának szilárd hivatkozást szerzett a sorozatok tág kínálatában és roppant erős mezőnyében.

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje (2)

A munka kisebb és nagy neveket egyaránt bevonzott. Bruce Miller fejlesztőt A visszatérők (The 100) rajongói ismerhetik csupán, gyártói közül Warren Littlefield viszont legendás szitkomokért volt felelős az NBC-nél (Cheers, A Cosby-show, The Golden Girls stb.). Reed Morano producer és rendező inkább a Sundance filmfesztivál és a függetlenfilmek közönsége számára ismerős, a két főszerepet játszó Elisabeth Moss és Joseph Fiennes azonban kiterjedt rajongótáborral rendelkeznek, Ann Dowd színésznő pedig az utóbbi évek egyik nagy felfedezettje. A nem kis mértékben durva történethez kellett a tehetség, Gileád képzelt totalitárius rendszerének kíméletlen körülményeit nem lehetett hétköznapi feladat ily egyszerre szép, egyszerre borzalmas, de ugyanakkor élénken tudatosító képekben elbeszélni.

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje (3)

A Jákob fiainak nevezett keresztény rekonstruktivista csoport több apró merénylettel, majd végül egy összehangolt hatalomátvételi mozdulattal az amúgy is széles körű meddősséggel sújtott Egyesült Államokból létrehozza a ótestamentumi, 4000 éves dogmák alapján működő Gileád köztársaságot, amelyben egy szűk elit, a parancsnokok gyakorolják a hatalmat. Az alacsonyabb kasztú férfiak például szemek (őrök, rendfenntartók), vagy angyalok (katonák), vagy a parancsnokok sofőrjei, illetve egyéb szolganépek. A nőkkel viszont egész más a helyzet, őket korábbi alapvető emberi funkcióik egy részétől is teljesen megfosztják. Megtiltják nekik az olvasást és az írást, véleményük sem lehet, a még kevés termékeny nőt agresszíven átképezik, és kihelyezik a parancsnokokhoz, akik a feleségeik (elitnők) közreműködésével havonta egy megtermékenyítő szertartásban (cifra nemi erőszakban) teherbe próbálják ejteni. Ők a szolgálólányok. Ha megtermékenyül, a szolgálólánynak szülnie kell, a gyereket persze elveszik, őt pedig áthelyezik egy másik parancsnok házába. A sikertelen szolgálólányok is körforgásban vannak, és nevük az épp kiszolgált parancsnok nevéből származik, jelezve, hogy az ő tulajdonuk (Offred – Fredé, Ofglen – Glené stb.). A többi nő vagy márta (konyhanép), vagy nővér (kiképző), vagy gazdasági személyzet (az alacsony rangú férfiak feleségei). A rendszer ellenségeit pedig az atomszennyezett „kolóniákra” száműzik „dolgozni”, ahol persze biztos halál vár mindenkire. Számos más részlet egyéb izgalmas szemponttal is kecsegtet Atwood regényében, de nem kívánom teljesen elrontani az élményt. A regény elbeszélő hangja Offred (egykor talán June-nak hívták), akinek a korábbi demokráciában volt férje (nem tudni mi lett vele) és kislánya, aki egy parancsnok családjához került és nem engedik hozzá közel. És persze valahol, köztük, az elnyomottak körében, alakul egyfajta ellenállás.

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje (4)

Bruce Miller és alkotótársai a regény hangját és tárgyi készletét a legaprólékosabb hűséggel viszik képre, a velünk kortárs technikai fejlettség szintjén, de a radikális protestáns puritanizmus, a sterilre kozmetikázott New England buja zöldje, a szovjet típusú terror, valamint a náci mintájú agresszió kevert hangulatában. A hangulathoz viszont néha olyan abszurd mozzanatok is tartoznak, mint a nyilvános kivégzésekkor bőven szétloccsant vért lemosó szolgálólányok csoportképe, akik hasonló vérvörösben pompáznak, és fehér keményített főkötőt viselnek. Ez a színtársítás a sorozat teljes érzését megszabja, szűzi ártatlan fehér kontrasztosítja a termékeny és bűnös vöröst, azaz fordítva, erkölcstelen, dekadens vérvörös szennyezi a tiszta gyász és romlatlanság hófehérjét. A szolgálólányok, és főként a kis mélységélesség fókuszában legtöbbet időző Offred arca a fehér főkötő keretezésében egyszersmind a hiábavaló lázadás, a kiúttalan csapda pesszimizmusát is közvetíti. A hatalmas szemellenző alatt Offred gondolatai szabadságába menekül, csak ott szabadulhat az elnyomás alól. Nem mellékesen, az arcát a főkötő takarásában hosszan rögzítő kamera azzal a meggyőző benyomással is kecsegtet, mintha valami intim helyzetben, lepedő alatt tartózkodnánk állandóan a főhősnővel. Együttérzésünk így még a regény egyes szám első személyű elbeszélésének befogadásánál is intenzívebb. Mi magunk vagyunk Offred, minden nyomora a mi nyomorunk is, gondolatainkba vele együtt menekülünk, apró reménysugarai és nem remélt kicsiny győzelmei katartikusak.

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje (5)

Győzelmeit a leginkább reménytelen személyeknél éri el, a parancsnoknál például, aki egyre jobban megkedveli, de akiről kiderül, hogy bár a rendszer egyik főideológusa, mégiscsak egy képmutató senkiházi, a hím testi vágyak kiszolgálására szakosodott intézmény (a jezábeleket – tehát a rendszer örömlányait – futtató örömcsarnok) törzsvendége. Mert mit ér egy szigorú diktatúra, ha vezetői nem szeghetik meg a tömegek számára előírt szabályokat, és édes képmutatással nem bizonyíthatják gyilkos dogmáik haszontalanságát. Offred kapva kap az alkalmakon, mert így legalább szolgálatot tehet az ellenállásnak. Közben a sofőrrel részben őszinte vonzódásból, részben a parancsnok asszony kényszerítésére összefekszik, majd még egyszer, és újra, és ismét, másrészt viszont gyanúsan figyeli, mert szemnek hiszi. Vagy az ellenállás tagjának. Vagy szemnek, aki az ő leleplezésére lázadónak vallja magát. Mindenesetre, ez a halálkomoly disztópiákból (mint például az 1984-ből) és a nem is oly távoli múltból, itthonról is ismerős elbizonytalanító rettegés feszül a háttérben, az előtérben viszont iszonyatos hétköznapokra ébrednek a szolgálólányok. Valamelyikük megőrül, valamelyikük eltűnik, valamelyiküket nyilvánosan felakasztják, mert összebújt kitudjakivel, és azt nem szabad, vagy mert meleg, és az nemi hűtlenség, amit sebészi beavatkozással is büntetnek. Offred a rendszer összes törvényét megszegi, de nem önként, hanem épp a bennfentesek kényszerítésére. Ebben a motívumában tökéletesen felismerhető napjaink „államférfiúinak" magatartása, akik csuklóból minden törvények felett állóknak érzik magukat.

Az elbeszélés másik ideje a közelmúlt, amikor még az Egyesült Államok a maga ismerős formájában létezett. Apróságok jelzik az elkerülhetetlent: June-ra (Offred „civilben") rászólnak, mert túl kihívó a kocogó felszerelése, majd zárolják a bankszámláját, végül hirtelen minden nőt elbocsátanak a munkahelyéről, és lezárják a határokat. Ijesztően aktuális egy-egy életkép. Persze, a remény hal meg utoljára, mármint a józanészbe vetett hit reménye, és végsőkig tartja magát az illúzió, hogy alapvető jogainktól nem foszthatnak meg, azok természetes jelenségek, vagymiafene. A remény és az illúzió csapdának bizonyul. Az alkotók, igazodva Atwood módszeréhez, a flashback technikával behozott, lejárt idejű cselekménybe reményt kódolnak: nincs is nehéz dolguk, a néző reflexből a pozitív végkifejletnek szurkol, még úgy is, hogy túlságosan jól ismeri a nyomasztó jövőt.

Bruce Miller: The Handmaid's Tale / A szolgálólány meséje (6)

Atwood regényének zárószava még tovább, a messzi jövőbe visz, úgy jó 190 évvel későbbre, ahol egy tudományos ülésszakon Pieixoto professzor beszámol egy hangfelvételről, amelyen Offred – valahol Gileádon kívül, egy másik államban – mesél kalandjairól a vérzivataros diktatúrában. Gileád ekkor már nincs, de dogmáinak egyikére Pieixoto a 20. század egy romániai valóságát hozza fel példának. Nem árulom el melyiket, de nem olyan rég film is készült róla (4 hónap, 3 hét, 2 nap, r. Cristian Mungiu, 2007).

A regény számos középiskolában szerte a világon ajánlott házi olvasmány. A szülők egy része rendszerint tiltakozik. Bizonyára azok, akik diákként olvasták, de látszólag semmit nem tanultak belőle. Akik valószínűleg aligha vennék észre, amikor körülöttük a világ hirtelen átváltana nyájas idézetektől rózsaszín, de kénkövesen bűzlő disztópiába.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

A szolgálólány meséje (The Handmaid's Tale)

A szolgálólány meséje (The Handmaid's Tale)

Amerikai filmdráma, sci-fi, 2017. Rendező: Mike Barker, Reed Morano. Szereplők: Elisabeth Moss, Yvonne Strahovski, Joseph Fiennes, Max Minghella.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    10/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film