Polák Zsóka

/ / /

· írta

Üresen kong a túlzsúfoltságtól

Alexander Payne: Downsizing / Kicsinyítés

Kritika

Az Oscar-díjas Alexander Payne új filmje kicsit olyan, mintha egy kétórás, kedvesen bárgyú előzetest néznénk arról, hogy mennyi minden más lehetett volna a Kicsinyítésből, ha Payne egy fokkal komolyabban és két fokkal tökösebben áll hozzá.

Az előzetese által a Kicsinyítés egy átlagos vígjátékot ígért, az aputestű Matt Damonnal, sok gagyi viccel és azzal a Christoph Waltzzal, aki ugyan zseniális, mégis érthetetlen, miért nem találják meg igazán neki való szerepekkel. Alexander Payne munkásságát ismerve viszont remélni lehetett, hogy a Kicsinyítés nem süllyed le a tucatvígjátékok szintjére, hanem az író-rendezőre jellemzően sci-fi helyett a kisemberek problémáit helyezi majd be a miniatürizált világba.

Az előítéletek pedig arra valók, hogy megcáfolják őket – gondolta Payne, és egy teljesen más jellegű filmet csinált, amibe ő maga is belezavarodott. A kezdeti felállás szerint a norvég tudósok feltalálták az emberek biztonságos lekicsinyítésének módját. Rövid időn belül a módszer elterjed és hétköznapivá válik, az adósságokkal küszködő, kispolgári életébe beleunt Paul Safranek (Matt Damon) feleségével befizet a visszafordíthatatlan útra.

Alexander Payne: Downsizing / Kicsinyítés

És itt Payne megvadult, mint labrador a labdaboltban: az elején beleszövi a történetbe, hogy a kicsinyítés nem pusztán úri huncutság, hanem a Föld jövőjének mentőakciója. Ezen a szinten belekever rengeteg hangzatos témát – környezetszennyezés, túlnépesedés, fogyasztói társadalom –, majd inkább átkapcsol a kisember drámájába, amely hol párkapcsolati, hol az élet és a létezés nehézségeiről szól. Később bevezet egy ultragiccses szerelmi szálat is, miközben újabb, valóban izgalmas témákat említ, hogy aztán a végén mindezt egy mozdulattal lesöpörje az asztalról, és a világvégéről meg a szerelemről fantáziáljon.

Pedig Payne végig nagyon jó nyomon járt – kifejezetten érdekes, hogy az új, álomtársadalomnak nevezett miniatürizált városokban néhány év alatt ugyanúgy kialakul a gettónegyed és a szegénység. Hogy hiába nem kell dolgozni, mert öt életre elég pénze van az embernek, Paul rövid időn belül kínjában callcenteres munkát vállal. Hogy felmerül az illegális bevándorlás kérdése, valamint az is, hogy miként használják különböző érdekcsoportok a kicsinyítést politikai ellenfeleik eltüntetésére. Hogy milyen alapon van teljes szavazati joga egy miniatürizált embernek, ha sokkal kisebb lapáttal lapátolja a GDP-t, mint a normál méretű állampolgárok. Mind-mind olyan kérdés, amelyek felcsigázzák a néző fantáziáját, és szinte ordítanak a megválaszolásért. Egy izgalmas utópia képét is felvázolhatná a film, de nem, ezeket a félmondatokat csak a háttérben szóló híradókból halljuk, mert Payne fontosabbnak ítélte a szerelmi szál kibontását és a lét céljának dögunalmas boncolgatását.

Alexander Payne: Downsizing / Kicsinyítés (2)

Végül egy romantikus vígjáték kerekedik a katyvaszból, itt-ott langyos társadalmi szatírával megspékelgetve. A poénok általában működnek, néhány ponton viszont meglepően primitívek és oda nem illőek, szinte várja az ember, mikor ugrik elő valahonnan Ben Stiller. A film második felében olyannyira elnyom mindent a szerelmi szál és az emberiség végének gondolata, hogy a kicsinyítésről jóformán teljesen megfeledkezünk, mintha csak egy izgalmas epizód lett volna a film első feléből.

A színészek viszont bőszen mentik a menthetőt: annak ellenére, hogy a karakterek kidolgozottsága sem tartozik a film erősségei közé, az alakítások szeretetre méltóan, dicséretet érdemelve fedik el ezen hiányosságokat. Matt Damonnak annyira jól áll az átlagember szerepe, hogy el is felejtjük múltjában Jason Bourne-t. Azok a pillanatok, amikor nem a világ megváltásán mereng, hanem egy kínos randevún feszeng, vagy gazdag szomszédja, Dusan buliján lábatlankodik, a film legkedvesebb pillanatai. Christoph Waltz szokás szerint remek az öregedő playboy szerepében, bár fájó, hogy a karizmatikus alakítás mögött nincs semmi: Dusan csak egy katalizátor és humorforrás. Udo Kiert mindig szívmelengető viszontlátni a vásznon, de bárcsak másik produkcióban kapott volna szerepet Waltzzal együtt. A szerelmi szálat képviselő Hong Chau üde színfoltja a történetnek, ám a magyar szinkron miatt egy óra után belefájdult a fejem a sztereotipizált beszédstílusba, amely alapján a vietnamiak csak szigorúan állítmánymentesen és fejhangon képesek magyarul kommunikálni.

Alexander Payne: Downsizing / Kicsinyítés (3)

A Kicsinyítésben az a legfájóbb, hogy rengeteg alternatívát villant fel azzal kapcsolatban, hogy miről szólhatna még a film, ám mindenbe csak belekap, majd inkább az unalmas út felé rántja a kormányt. Alexander Payne munkásságát ismerve persze badarság lenne azt hinni, hogy képes működő disztópiákat írni, viszont társadalmi szatírának tökéletes lett volna a film, ha csak és kizárólag arra koncentrál, és nem gyömöszöl bele közben egy sor másik irányvonalat. Ennek ellenére a film szórakoztat, és ami fontosabb, elgondolkoztat – de aztán villámgyorsan el is engedi a gondolatfoszlány kezét.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Kicsinyítés (Downsizing)

Kicsinyítés (Downsizing)

Amerikai vígjáték, filmdráma, sci-fi, 2017. Rendező: Alexander Payne. Szereplők: Matt Damon, Christoph Waltz, Hong Chau, Kristen Wiig.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    6/10
  • A látogatók szerint
    6 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film