/ / /

· írta

Pszichogenezis

Joachim Trier: Thelma

Kritika

Misztikus horror elemekkel tűzdelt coming-of-age film, leszbikus szexfilmbe oltott Biblia-parafrázis, vagy pszichotrauma-thrillerbe csomagolt apa-melodráma? Igazából mindegy is. A lényeg, hogy Joachim Trier és Eskil Vogt már megint valami nagyon bravúros alkotást produkáltak.

Nem fogom játszani az objektív kritikust, bevallom: Joachim Trier a kedvenc fiatal rendezőim egyike (a negyvenes korosztály egy filmrendező esetében kvázi tinédzserkort jelent). És talán még közelebb áll hozzám állandó alkotótársa, Eskil Vogt forgatókönyvíró-zseni, aki a Vakonnal (Blind), ez idáig egyedüli önálló filmjével megmutatta, hogy nem afféle másodhegedűs ebben a szakmai kapcsolatban. Pont ellenkezőleg: feltehetőleg ő itt az igazi agytröszt, akinek a mesterien megformált történeteit a tehetséges norvég rendező végül formába önti a vásznon. Ez a kérdés persze igazán csak akkor dőlhet el, ha egyszer Trier is készít végre egy filmet Vogt nélkül – ám tekintve eddigi kollaborációik eredményeit, nem annyira bánom, ha ez esetleg sosem következik be. Szóval adott ez a norvég páros, akik immáron negyedik közös filmjükkel jelentkeznek, a nemzetközi kitérő után (Hétköznapi titkaink / Louder than Bombs) ezúttal ismét hazai pályán. És most le is söpörhetünk mindent az asztalról, amit eddig tudtunk a két alkotó finom karakterdrámáiról, mert a Thelma olyan radikálisan eltér a korábbi művektől, hogy egy kis túlzással szinte az egyedüli közös pont a magas művészi érték maradt: már megint valami kegyetlenül erős cuccot főztek ki a skandinávok.

Joachim Trier: Thelma

Thelma egy keresztény családból származó lány, aki a vidéki otthonból kirepülve épp hogy megkezdi tanulmányait egy fővárosi egyetemen. Biológiát tanul (!), egyedül él egy albérletben, nehezen barátkozik – egy nap azonban váratlanul rohama lesz a könyvtárban, és ennek hatására megismerkedik egy lánnyal, Anjával. Jó barátok lesznek, és a burokban nevelkedett Thelma előtt kinyílik egy új világ, tele mindennel, ami keresztény értékekkel ellentétes: alkohollal, bulikkal, testiséggel. Ám a tiltott gyümölcs megkísértése újabb rohamokhoz vezet, és ezekbe mintha az egész világ beleremegne: madarak repülnek az ablakoknak, égők pislákolnak, és vészjóslóan siklik keresztül a pázsiton a bűnbe csaló kígyó… Pszichogén, nem epilepsziás roham – jön a hivatalos diagnózis –, kiváltója stressz és/vagy valamiféle gyermekkori trauma lehet. Jóllehet, az öntudatlanul rángatózó testet a középkorban a boszorkányságnak, az emberbe bújt ördög biztos jelének tartották.

Joachim Trier: Thelma (2)

Szándékosan maradtam sejtelmes ebben a rövid ismertetőben, ugyanis a film erőssége eme kétértelműségben, a transzcendentális olvasat folyamatos lebegtetésében rejlik. A szekurális és a szakrális értelmezés ráadásul nem válik el, nem kínál kétféle véget, mint egy ambivalens horrorfilmben, ahol a monstrumról nem eldönthető, hogy a természet törvényei szerint működik vagy afelett áll. Helyette egymást erősítik, hiszen a paradicsomból való kibocsájtás, aminek tulajdonképpeni feldolgozása a film, a legtökéletesebb felnőttéválás-allegória – az ártatlanság elvesztéséről, a szexuális ébredésről, a külvilág veszélyeitől mentes családi fészek elhagyásáról, és az önállósodásról. Ha tehát a filmpárját keresnénk a Thelmának, a pár évvel ezelőtti Valami követ (It Follows) lehetne talán a legjobb párhuzam, ha horrorról ugyanis jelen esetben nem is beszéltünk, hangulatában legalább annyira nyomasztóra sikerült Trierék műve, mindössze a zárlat lett valamelyest optimistább.

Joachim Trier: Thelma (3)

Ez a fojtogató atmoszféra, amely átjárja a Thelmát, sok forrásból táplálkozik. Van egy érezhető giallós íze a filmnek, felidézi Dario Argento misztikus horrorait (például a Suspiriát), a John Carpenter-i zene hátborzongató minimalizmusa, a relatíve kevés dialógus, és a csendek erős alkalmazása pedig kimondottan kísérteties hangulatot kölcsönöz ennek a coming-of-age thrillernek. Mert talán a thriller jelző a legpontosabb, ha már feltétlen műfaji címkéket akarunk ráaggatni (egy európai művészfilmről beszélünk). Méghozzá pszichotrauma-thriller, ugyanis Thelma problémái nem redukálódnak a felnőtté válás nehézségeire: egy elfojtott gyermekkori megrázkódtatás az, amely gátolja főhősünket a családi fészekből való felhőtlen kirepülésben – ennek feltárása és feldolgozása pedig elválaszthatatlanul összekapcsolódik a főkonfliktus megoldásával, a béklyóként hősnőnkre nehezedő szigorú neveltetés alól való szabadulással. Külön forgatókönyvírói bravúr, hogy milyen finoman van ábrázolva ennek a merev, vallásos családi közegnek az elnyomó természete: az a csendes lelki terror, amelyet az apa alkalmaz lányán, sokáig összetéveszthető a szülői szeretettel.

Joachim Trier: Thelma (4)

És persze fontos megemlítenünk, hogy a film vizuálisan is rendkívül izgalmasra sikeredett. Ez nem véletlen, hisz az alkotók bevallottan más kreatív folyamatot alkalmaztak, mint korábbi műveik esetében: ahelyett, hogy egy meglévő történethez találták volna meg a megfelelő képeket, ezúttal víziókból indultak ki, melyeket aztán működő narratív formába öntöttek. Ez sikerült nekik, a képek szervesen illeszkednek a szüzsébe, a komplex, többrétegű cselekmény pedig – mint fentebb kifejtettem – nagyon összeszedett lett, nem pusztán alibizés pár hatásos beállítás kedvéért. Márpedig akad a filmben jópár igen erős vizuális szekvencia. A lázálomszerű epizódok egyik leghatásosabbja talán a medencés, amikor a víz alatt dezorientálódó főhősnőnk elveszti tájékozódási érzékét, és nem tudja többé, merre van a felszín. Ez egyrészről remekül rímel a női felnőtté válást hasonlóan horrorisztikusan ábrázoló, méltán virális DyE-videoklipre, a Fantasy-re (csak épp a Stranger Things-ből is ismert Tótágas / Upside Down nélkül), másrészről kiválóan szimbolizálja a testileg érett, ám lélekben gyerek fiatal felnőttek megzavarodott belső iránytűjét. A Thelma tehát egy hipnotikus, megbabonázó filmélmény: sötét, bizarr, zavarba ejtő, de rendkívül hiteles portréja az ártatlanság elvesztésének. Epilepsziásokon kívül (mivel nem egy villódzó kép van benne) mindenkinek jó szívvel ajánlom!

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Thelma

Thelma

Norvég–francia–svéd–dán filmdráma, fantasy, 2017. Rendező: Joachim Trier. Szereplők: Eili Harboe, Kaya Wilkins, Henrik Rafaelsen, Ellen Dorrit Petersen.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • A látogatók szerint
    9 · 3 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film