Torlóár és megtorlás

Constantin Popescu: Pororoca

A pororoca, azaz torlóár szó jelentése a wikipédia szerint: „a hidrológiában az a jelenség, amikor a dagály által kiváltott hullám felhatol egy folyó medrébe.” Emellett a szó maga vélhetően a portugál pororoca kifejezésből származik, amelynek jelentése: elpusztítani mindent. Pontosan ez történik Constantin Popescu filmjének főszereplőjével is, egy kellemesnek ígérkező délután a parkban tönkreteszi az életét, ő pedig mindent maga körül.

Lassú víz partot mos, tartja a mondás, és a címben is idézett hidrológiai jelenséghez hasonlóan hömpölygő folyamként dagályosodik a Pororoca, a rendező-forgatókönyvíró szándékai szerint tömény eseménytelenségével és feszültségmentességével kitartóan próbálva hatni nézője érzelmeire. Ami sikerül is helyenként, csak ne lenne annyira lassú az a fránya víz.

Tudor (Bogdan Dumitrache) és Cristina (Iulia Lumânare) egy felső-középosztálybeli bukaresti házaspár, a fővárosi idillinek kinéző életükbe először csak egy bosszantó telefonhívás furakodik be (Cristina egyik exe nem hajlandó abbahagyni a nő hívogatását), majd egy ártalmatlannak ígérkező nyári délelőttön Tudor elviszi a gyerekeket, Mariát és Iliét a parkba, ahol megtörténik a film cselekményének fő mozgatórugója: Maria érthetetlen módon eltűnik. A rendőrség semmi látványosat nem csinál, Cristina pedig férjét okolva az események miatt, hazaköltözik Iliével szüleihez, Tudor pedig egyre növekvő megszállottsággal kutat lánya után.

Bogdan Dumitrache remek alakítást nyújt az egyre látványosabban, egyre mélyebbre süllyedő apa szerepében, érezzük, hogy a benne forrongó tehetetlenség és tenni akarás hamarosan szőkőárként fog kirobbanni belőle. Dumitrache fizikai átváltozása is lenyűgöző, nagyjából négy különböző fázisában láthatjuk a főszereplőt, ahogy a lánya utáni kutatás egyre reménytelenebbé válik, úgy válik a kezdetben jóltáplált, szakállas, egészséges férfi a szemünk láttára saját maga összetört roncsává.

A Pororoca technikai megvalósításának a koncepciója is jól kitalált: helyenként nagyon hosszú egysnittesek, a bukaresti (és általában romániai) életképek unalmasan ismerősek lehetnek minden itthoni nézőnek, ezzel pedig szépen altathatja el (néha szó szerint is) a néző gyanakvását, így pedig a főszereplő film végi „robbanása” felkészületlenül ér minket. Ugyanakkor ez a film iskolapéldája annak, hogy ami papíron leírva tökéletesen működik, egy kevésbé virtuóz rendező kezében sajnos feleannyira sem hatásos.

Két film jutott eszembe, amihez hasonlítania kellene Popescu alkotásának, a híres-hírhedt A visszatérő (The Revenant), illetve a magyar Oscar-gátat átszakító Saul fia, hiszen mindkettő kreatívan használja ki a hosszú beállítás lehetőségeit. Ugyanakkor mindkét film egy perfekcionista rendező alkotása, akiknél nem érződik a megvalósítás nehézsége, a laikus néző legalábbis nem fogja az operatőr jelenlétét észrevenni, ezen filmek belső világa koherens és magával ragadó. Ezzel szemben Popescu munkája utánérzésnek tűnik, néhány zavaró részlet könnyen kiveti a nézőt a filmből.

Ilyen például az, hogy miután egy rendőr a szülőknek elmondja, hogy bizony nincs minden parkban biztonsági kamera, egy következő jelenetben az ominózus parkban, ahonnan Maria eltűnt, megjelenik egy tábla, amin kifejezetten írja, hogy kamerával őrzött terület. Apróság az ilyesmi, és talán fel sem tűnne, ha nem akarna a rendező olyan hosszan mutatni egyes képeket, hogy akaratlanul is feltűnjön egy-egy ilyen bosszantó részlet. Amikor pedig az operatőr néhányszor futás közben is követi Tudort, olyan erősen ráng a kamera, hogy szinte szédülést okoz a nézőnek, aki nem tud nem arra gondolni, hogy szegény operatőr vajon hogy bírta a futást kamerával a vállán.

Szinte hibátlan is lehetett volna a Pororoca, ha a két és fél órás játékidő másfél vagy kettő lenne: számtalan olyan, dramaturgiai szempontból fölösleges jelenet (illetve helyenként csak kép) van a filmben, amit vígan ki lehetett volna vágni, anélkül hogy a koncepció, illetve a filmélmény lényegesen változott volna. Így viszont Popescu játszik a néző türelmével és jóindulatával, és a végeredmény sokat veszít potenciális hatásából. De így legalább a film Imdb-oldalára büszkén felírhatták: van benne egy 18 perces snitt is.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó