Tabuszerelem és barackszex

Luca Guadagnino: Call Me by Your Name / Szólíts a neveden

A Szólíts a neveden nem melegfilm. Túlságosan beskatulyázó lenne, ha pusztán így hivatkoznánk erre a felnőtté válással járó örömökhöz és fájdalmakhoz egyaránt szóló mozgóképes ódára, amelyben inkább csak a felszínen esik szó a mássággal való megbirkózásról.

Ha az utóbbi egy-két év legnagyobb filmes blöffjeiről van szó, Darren Aronofsky mellett az olasz származású Luca Guadagnino neve is eszünkbe juthat, aki 2015-ben pattanásig feszült, jórészt egyhelyszínes, négyszereplős thrillerként adta el a valójában sehova sem tartó cselekményvezetéssel és üres csavarokkal operáló, a jó krimikre éhes közönség számára tehát egyenesen értékelhetetlen Vakító napfényben (A Bigger Splash) című filmjét. Guadagnino legújabb műve, a Szólíts a neveden ezzel szemben kellemes meglepetés: romantikus tinimelodráma a szexuális ráébredésről, az identitáskeresésről, valamint az első szerelem intenzivitásáról és az ezzel rendszerint együtt járó csalódásról.

1983 nyara. A helyszín − a Vakító napfénybenhez hasonlóan − a vidéki Olaszország. Itt, a családi birtokon tölti iskolai szünidejét a tizenhét éves Elio (Timothée Chalamet), aki ugyanúgy éli mindennapjait, mint a legtöbb kamasz: olvas, zenét hallgat, bulizik, az ideje jelentős részében pedig álmodozik. A fiú élete azonban hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vesz, amikor apja, az elismert régészprofesszor új tanársegédje, az iszonyatosan jóképű és megnyerő modorú Oliver (Armie Hammer) megérkezik, hogy Elioéknál töltse a nyarat. Elio eleinte csak felnéz a férfira. Példaképet, kvázi-bátyfigurát lát a szüleit és a környékbéli lányokat is egy másodperc alatt magába bolondító Oliverben. A kezdeti bálványozás viszont hamar testi vonzalommá, majd mindent elsöprő szerelemmé formálódik, amely Oliver részéről sem marad viszonzatlan.

Elképzelhető tehát, hogy a Szólíts a neveden-ben olyan klasszikus coming-of-age mozik örökségét fogjuk felfedezni, mint a Diploma előtt (The Graduate), a Harold és Maude, vagy a Kamaszkorom legszebb nyara (Summer of '42). A film felturbózza a 60-as és 70-es években még tabudöntögetőnek számító témát − azaz a fiatal fiú-idősebb nő egynyári viszonyát −, és a kortárs ingerküszöbök áthágását becélozva egy tinisrác és egy nála jóval érettebb férfi kapcsolatára összpontosít. Emellett a három nagy előkép esszenciáját is adja: a naiv, útkereső tinisráccal azonosulva egyszerre élhetjük át a tapasztaltsága miatt csodált felnőtt iránt való szexuális vágyat (Diploma előtt), találhatjuk meg ebben a figurában a tökéletes lelki társat (Harold és Maude) és érezhetjük át azt a fájdalmas ürességérzetet, ami az első szerelem életen át kísérő erejével szeretett lénytől való elszakadás után marad (Kamaszkorom legszebb nyara).

Ezért a hatásért elsősorban persze nem a rendezőnek, hanem James Ivory André Aciman regénye alapján adaptált zseniális forgatókönyvének jár a dicséret, amely a lassan, ám annál érzelmesebben hömpölygő sztoriba olyan felejthetetlen pillanatokat épít, mint pl. az Amerikai pite címadó jelenetére rímelő (ám a szexuális ráébredéssel járó esetlenséget kevésbé a gross-out humor, sokkal inkább az érzékiség, a sebezhetőség oldaláról bemutató) barackszex, vagy Elio és az apja bizalmas beszélgetése arról, hogy mit jelentett a fiúnak Oliver. Mindez pedig Timothée Chalamet és Armie Hammer elragadó játékával és az indie zene nagy császára, Sufjan Stevens betétdalainak aláfestésével válik igazán tökéletessé.

A Szólíts a neveden így bátran nevezhető az ezredforduló utáni felnövés-mozik egyik legjobban sikerült darabjának, mely bár a felszínen egy homoszexuális viszony kibontakozását mutatja be, valójában az első szerelem univerzális, korosztályokat és nemeket figyelmen kívül hagyó erejéről szól.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó