Benépesülő univerzum

47. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál, 2018. január 24.–február 4.

A 2018-as Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál (IFFR) a tavalyi koncepcióra épített. A 46. kiadás az IFFR-bolygót teremtette meg, az idei pedig az ezt benépesítő emberekre koncentrált.

A „Humans of IFFR” szlogen sikeresen magába foglalta és megszólította úgy a filmkészítőket és filmes szakembereket, mint más művészeti ágak képviselőit, kritikusokat és a közönséget is. A koncepció egyébként nemcsak a branding különböző elemeiben és beszédekben tért vissza, hanem a bemutatott és díjazott filmek tematikáját is hűen tükrözi. A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivált talán mindig is a nyitottság és a folyamatos újítás jellemezte, és ez az idei kiadással sem volt másképp; az innováció iránti igény nemcsak a bemutatott filmekben, hanem a kísérőprogramokban is megfigyelhető volt.

A #metoo-botrány még mindig kísért, és Bero Beyer fesztiváligazgató nyitóbeszéde is erre reflektált. Az ütős nyitómondat után („Beszélnünk kell a szexről”) azzal folytatta, hogy nehéz megmondani, mi a zavaróbb ezekben az esetekben: hogy ezt bárki elfogadhatónak gondolta, vagy az, hogy sokan úgy tettek, mintha ezek nem léteznének. A rendezvény Jesper Ganslandt Jimmie című filmjének világpremierjével startolt, ami egy másik kényes témát érint: egy olyan szubjektív vízió, ami a jelenlegi menekültválságra reagál. A film apa és fia menekülését követi végig Európán, Svédországtól egészen a horvátországi partvidékig. A végtelennek tűnő negatív eseményáradatot a négy éves, szőke kisfiú szemszögéből látjuk, így azokra a kérdéseinkre, hogy kiktől és főleg miért kell megszökjenek, nem kapunk választ. A visszajelzések alapján tökéletes vita- és fesztiválindító filmnek bizonyult, amit sokan méltattak, de még többen bíráltak.

Hollandia legnagyobb mozgóképes seregszemléje ismert arról, hogy a játékfilmek mellett teret ad a dokumentum-, kísérleti és rövidfilmeknek is. Idén 531 alkotás szerepelt a válogatásban, ezek közül 140 volt világpremier. A versenyprogramra olyan első- vagy második nagyjátékfilmmel jelentkezhettek az alkotók, amelyeknek világ-, nemzetközi vagy európai premierjére Rotterdamban kerül sor. Természetesen a tematikus programok sem maradtak el, idén többek között a pánafrikanizmus jegyében született mozifilmeket és India legdélebbi államában, Tamil Náduban készült alkotásokat mutattak be. Az egyik legváltozatosabb blokk a History of Shadows volt, ami régi filmeket, klasszikusokat és történelemre reflektáló filmeket sűrített magába; ide olyan alkotásokat válogattak a szervezők, amelyek valamilyen formában a film és a múlt viszonyáról mesélnek.

A fesztivál koprodukciós piacának, a CineMart-nak már több évtizedes hagyománya van, pontosabban a 35. alkalommal szervezték meg. Idén emellett kiemelt szerepet kaptak a filmek disztribúciójával foglalkozó programok is. Az újdonságok közé számított az IFFR Unleashed nevet viselő platform bevezetése, amelynek az elmúlt évek során már több változata létezett. A platform fő célja, hogy a filmekhez folyamatos online hozzáférést biztosítson a világ minden szegletében (bár a lista országonként változhat), és egyben az alkotókat is támogassa. A kétnapos, többnyire panelbeszélgetésekből álló Reality Check konferencia a jelenlegi és jövőbeli filmterjesztési módszerekre és modellekre fókuszált.

A filmkritikának a Critics’ Choice program és platform adott teret; a cél főként a „fenntartható" kritika fogalmának körüljárása volt. Ennek keretében a kiválasztott filmek előtt videóesszéket vetítettek, amelyeket filmkritikusok készítettek. Ezeken kívül viták és egy, a kritika jövőjéről szóló panelbeszélgetés színesítette a választékot. A Jan Pieter Ekker és Dana Linssen által vezetett, szakértőket bevonó beszélgetés központi gondolata a filmkritika újragondolása volt a poszt-igazság és #metoo korszakában.

A Sleepcinemahotel nevű projekt a 47. kiadás különlegességei közé tartozott. Az ideiglenes hotelszobának átalakított teremben egy- vagy kétszemélyes ágyat lehetett foglalni 75 euró fejében. Megálmodója Apichatpong Weerasethakul thaiföldi rendező, akit bevallása szerint nem zavar ha filmjei közben elalszanak a nézők. A színházat és a virtuális valóságot ötvöző Doom Roomba hatos csoportokban lehetett belépni; a halál és feltámadás élménye mellett a performansz saját identitásunk megkérdőjelezését is célozta.

Bár a fesztivál nem a vörös szőnyegről és a sztárvendégekről szól, idén is volt néhány húzónév. Közéjük tartozott Sean Baker, aki többek között a nemrég bemutatott Floridai álom (The Florida Project) című filmjéről beszélt a Big Talk program keretében, illetve Charlotte Rampling, aki nemcsak Andrea Pallaoro Hannah című filmjében betöltött szerepéről, hanem egész életútjáról mesélt. Jelen volt az argentin származású Lucrecia Martel, aki kilenc év után tért vissza Zama című filmjével, valamint a 83 éves Jan Švankmajer is. Martel negyedik filmje a 17. századi spanyol birodalom egyik gyarmatába kalauzol, ahol a címszereplő hiábavalóan vár úgy a hazatérésre, mint az elismerésre az uralkodótól. A cseh animációs legenda Švankmajer utolsó animációjának, az Insectsnek a világpremierjére is Rotterdamban került sor. A közösségi finanszírozásban készült, élőszereplős és animációs technikát keverő film egy kisvárosi színitársulatról szól, akikre az épp próbált darab nagyobb hatást gyakorol, mint azt előre sejtették.

A fesztiválon három romániai alkotó filmjét is vetítették. A kisjátékfilmes versenyben Emanuel Pârvu Totul e foarte departe (Minden nagyon messze van) című alkotása szerepelt, amely a rendező-színész első nagyjátékfilmjéhez, a Meda sau partea nu prea fericită a lucrurilor filmjéhez hasonlóan a családi viszonyokat veszi górcső alá; ezúttal azonban nem apa és lánya, hanem anya és fia közötti kapcsolatot elemez, illetve arra keres választ, hogy mit jelent a szeretet. Nagyjátékfilmek közül a Constantin Popescu által rendezett Pororocát és Ivana Mladenovic Soldații. Poveste din Ferentari című filmjét válogatták be. Popescu filmjében egy idillikusnak tűnő, kétgyermekes család kártyavár-szerű összeomlásának lehetünk szemtanúi, miután egyik gyerek érthetetlen módon eltűnik. Ezzel szemben Mladenovic dokufikciója Bukarest szegénynegyedében, Ferentari-ban játszódik és egy itt kibontakozó homoszexuális kapcsolatot követ végig. Magyarországi film nem szerepelt idén a hollandiai seregszemlén.

A globális jelleg nemcsak a beválogatott, hanem a nyertes filmekben is megmutatkozott. A fesztivál fődíját, a Hivos Tigert idén a kínai Cai Chengije The Widowed Witch című filmjének ítélte oda a zsűri. A feminista nézőpontot képviselő alkotás középpontjában egy immár harmadszor özvegyen maradt nő áll, aki nem kíván áldozat lenni. A zsűri különdíját The Reports on Sarah and Saleem című film kapta, amelyet a palesztin Muayad Alayan rendezett. Ez az alkotás kapta a legmagasabb értékelést a Hubert Bals Alap általt támogatott filmek közül is. A Jeruzsálemben játszódó történet egy házasságon kívüli viszonyt mutat be egy zsidó nő és egy palesztin férfi között. A fesztivál közönségdíját, valamint az ifjúsági zsűri díját a The Guilty című filmje nyerte. Olaf Möller debütfilmjében egy segélyhívás indítja el az eseménysorozat, amely során a diszpécser fokozatosan rájön arra, hogy egy sokkal súlyosabb és kiterjedtebb bűncselekménnyel áll szemben, mint azt elsőre gondolta.

A Bright Future-díjat a brazil származású Tiago Melo vihette haza Azougue Nazaré című filmjéért, míg a VPRO Big Screen díját Olga Chajdas Ninája. A legjobb ázsiai filmnek járó NETPAC-díjat a Nervous Translation című film kapta, amelyet a fülöp-szigeteki Shireen Seno rendezett. A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) az indiai Ere Gowda Balekampa című filmjét díjazta. A legjobb holland (ko)produkciónak járó KNF díjat a Zama kapta. Armando Iannucci, a politikai szatíra nagymesterének legújabb filmjével zárult a 47. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál. A Sztálin halála címet viselő fekete komédia a diktátor halála után bekövetkezett hatalmi harcot mutatja be, de aktuális felhangjai is vannak. A filmet vetítését egyébként a premier előtt két nappal betiltották Oroszországban.

Annak ellenére, hogy Berlin és Cannes mellett a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál nincs könnyű helyzetben, az elmúlt 12 nap erejéig a városnak sikerült ezúttal is a mozgóképek fővárosává alakulnia és megtartania progresszív jellegét. Mivel a választék rendkívül nagy és színes, gyakorlatilag bárki megtalálhatta azt a filmet vagy eseményt, amivel egy húron pendül, vagy épp azt, ami kimozdítja a komfortzónájából.

Az előző évekhez hasonlóan a fesztiválon több ezer filmes fordult meg a világ minden tájáról és kontinenséről. A hétköznap délelőtt és késő este is gyakran teli mozitermeket elnézve pedig az is nyilvánvaló, hogy a helyi lakosok is magukénak érzik és támogatják ezt az eseményt. Nem kérdés, hogy a néhány év múlva fél évszázadot töltő fesztivál továbbra is a független filmesek egyik fontos központja marad. A kérdés inkább az, hogy hogyan, milyen elvek szerint szerveződik tovább a tavaly megteremtett IFFR-bolygó.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó