Gyerekfejjel könnyedén megengedhetjük magunknak, hogy a rémisztő valóság helyett egy sokkal barátságosabb helyre meneküljünk – legalábbis képzeletben. Filmünk két kis hőse is hasonlóképp cselekszik. Jesse és Leslie két külön világ, de mindkettőjüket kiközösítik az iskolában, ráadásul legbelül arra vágynak, hogy létezzen egy olyan hely, ahol mindenki varázslatosan szabad, és ahol senki más nem számít, csak ők.
Ez a két közös vonás elég ahhoz, hogy legjobb barátokká váljanak, és együtt kezdjék el véget nem érő kalandozásokat a képzeletbeli birodalomban, Terabithiában. Ebben a világban a fák is életre kelnek, minden apró ág önálló, csodás életet él, és az erdő állatkái is mesebeli fantáziaszerephez jutnak. A két gyerek feladata az, hogy saját belátásuk szerint éljenek ebben a félig képzelt világban, és hogy távol tartsák a gonosz lényeket ebből a különleges szférából.
Csupó Gábor nevét legutóbb a Fecsegő Tipegők (Rugrats) című sikeres rajzfilmsorozat kapcsán hallhattuk, ezért ideje volt, hogy valami mást is felmutasson. A magyar származású rendező első nagyjátékfilmje meglepően kellemesre sikeredett. Nem viszi túlzásba a fantasy-elemek használatát, és mégis sok-sok mesebeli motívumot sikerül becsempésznie a történetbe. A hangsúly tehát nem feltétlenül a fikción van, hanem a valós problémák józan ésszel való megoldásán. Feltérképezi a serdülőkorú fiatalok problémáit, és módot talál arra, hogy tökéletesen beillessze a történetbe, anélkül, hogy megtörné a varázs-vonalat. Az alkotás nincs telezsúfolva speciálisabbnál speciálisabb effektekkel, a készítőket nyilvánvalóan nem az a szándék vezérelte, hogy a lehengerlő képi hatás kedvéért egy teljesen idegen világot kreáljanak meg – ami egyúttal a gyermeki elme leleményességét hivatott érzékeltetni.
Nagy hangsúly van a színészi játékon: annak ellenére, hogy roppant fiatal színészek játsszák a főszerepeket, kiváló alakításoknak lehetünk szemtanúi. Ráadásul a Leslie-t játszó Anna Sophia Robb kísértetiesen hasonlít Keira Knightley-ra, ami extra különlegességet is biztosít személyének. Jesse apja személyében feltűnik Robert Patrick, akinek alakításánészrevehető, hogy már színészként sem a régi (nem hiába, hiszen rég volt már az, amikor egy jó kondícióban levő terminátort alakított). A két kis hőst, eltérő családi hátterük miatt, eltérő érzések uralják. Leslie, háta mögött biztos családi háttérrel, teljesen gondtalan életet él, és nem gondolkodik el kétszer azon, hogy merjen-e álmodozni vagy sem. Ezzel ellentétben Jesse, akinek a családja mindig azzal van elfoglalva, hogy miből élnek egyik napról a másikra, nem mer teljesen elrugaszkodni a valóságtól. A film során azonban a képzelet és a barátság ereje átveszi az uralkodást a problémák felett.
Mikor Disney-produkcióról van szó, akkor valószínűleg már csak a név említése elég ahhoz, hogy egy rózsaszín habcsókos történést képzeljünk a film végére – ebből a szempontból is sikerül meglepni a nézőt: egy tragédia bekövetkezte során alkalmunk nyílik arra, hogy eldöntsük, miképp fogjuk fel a történéseket. És a záró képsorokban is azon van a hangsúly, hogy tovább kell lépni, és továbbra is méltó módon kell uralkodni Terabithiában, azaz saját gondolatvilágunk birodalmában.
