/ / /

· írta

58 nap a pusztában Csapón kívül 31: Martin Scorsese: The Last Temptation of Christ / Krisztus utolsó megkísértése, 1988 Trivia

Ha már húsvét, kereszthalál és feltámadás, érdemes túllépni a 2018-as Garth Davis-féle feminista hangvételű Mária Magdolnán, hiszen a forradalminak tervezett, új nézőpontú alkotásnál a filmtörténetben voltak nemcsak polgárpukkasztóbb, de klasszisnak számítóbb alkotások is. Például Martin Scorsese 1988-as filmje, a Krisztus utolsó megkísértése, amely Nikosz Kazantzakisz azonos című regényének adaptációja.

  • Az idén harminc éves film elkészülésének minden szakaszában nehézségekbe ütközött. Már a gyártó Universal is csak azzal a feltéttel bólintott rá a filmre, hogy „cserében” Scorsese elkészít egy közönségfilmet, és így született meg 1991-ben a Cape Fear - A Rettegés foka. Scorsese egyébként szívesen vállalta ezt a kis áldozatot, mivel gyerekkori álma volt filmet forgatni Jézus életéről (sokáig a papi pályát fontolgatta a rendezői helyett).
58 nap a pusztában – Csapón kívül 31: Martin Scorsese: The Last Temptation of Christ / Krisztus utolsó megkísértése, 1988
  • A színészek részéről már a forgatás megkezdése előtt nagy volt a lelkesedés, többen maguk jelentkeztek – például a Mária Magdolnát játszó Barbara Hershey is, aki még 1972-ben olvasta a film alapjául szolgáló regényt. Bár tény, hogy Scorsese első körben nem neki, hanem Kim Basingernek ajánlotta fel a szerepet (aki azonban nem vállalta), majd Sally Fieldnek (aki meg terhessége miatt nem tudta vállalni). Jeff Bridges az író egyik nagy rajongójának vallotta magát, és önként jelentkezett Júdás szerepének eljátszására, de azt végül Harvey Keitel kapta meg. Jézus szerepére kezdetben Ed Harrist képzelte el a rendező, de végül Williem Dafoe kapta meg. Érdekesség, hogy a később A passió kapcsán a Jézus-élettörténetben szintén elmerülő, szintén nagy erejű alkotást létrehozó Mel Gibson is szóba jött a szerep kapcsán.
  • Williem Dafoe számára sok nehézséget jelentett a film, fizikai és karrier-szempontból egyaránt. Egy másik film szerepét (Tombstone - A halott város) később azért nem kapta meg, mert a szponzorok túlságosan ellentmondásosnak tarották a megteremtett Jézus-figurát, így a film támogatását Dafoe kihagyásához kötötték (helyette Val Kilmer kapta meg a szerepet). A forgatás alatt sem volt könnyebb: egy adott ponton napokig nem látott, mivel túl sok szemcseppet használtak, hogy tekintete emberfeletti, bizarr legyen. Egy másik jelenetet pedig hatalmas lázzal játszott végig.
58 nap a pusztában – Csapón kívül 31: Martin Scorsese: The Last Temptation of Christ / Krisztus utolsó megkísértése, 1988 (2)
  • A film megítélése nagyon ellentmondásos, bár többek között a legjobb rendező Oscar-díjára is esélyes volt általa Scorsese 1989-ben. A Krisztus megkísértése nem a Biblián alapszik, története elrugaszkodik az egyház és a történelem hivatalos forrásaitól. Scorsesét még a szülei is óvták a film elkészítésétől, előre látták a reakciókat, és szerették volna fiukat ettől megkímélni. A film megjelenése után több országban azonnal tiltólistára került, például Argentínában, Chillében, Törökországban és Mexikóban is, sőt több helyen máig is tiltott. például Szingapúrban. A film nem csak azáltal váltott ki nagy felháborodást, hogy egy emberközelibb Jézust mutat be, és szexualitást is tartalmaz, hanem azzal is, hogy pl. Jézus meztelenül jelenik meg a kereszten.
  • Az ókori Jeruzsálemben játszódó történetet Marokkóban forgatták, többek között az Ait Benhaddou erődben, ahol a Gladiátor (2000) és a Múmia (1999) több jelenetét is. A filmben a zsidók amerikai, míg a rómaiak angol kiejtéssel beszélnek. David Bowie-t (merthogy ő is benne van, Poncius Pilátusként) pedig szinte rávették, hogy skót akcentussal beszéljen, hiszen az egyik történész szerint a helytartó a Római Birodalom britanniai területein született.
58 nap a pusztában – Csapón kívül 31: Martin Scorsese: The Last Temptation of Christ / Krisztus utolsó megkísértése, 1988 (3)
  • A film csupán hétmillió dollárból készült el, mindössze ötvennyolc nap alatt. Sokat improvizáltak, kevés próbára és előkészületre volt idő. A rendező szerint olyan volt, mintha állandóan szükségállapot lett volna ezalatt a két hónap alatt. A kis költségvetés is hozott furcsa helyzeteket, például Barbara Hershey gyakran magának festette újra a tetoválásait, mivel nem alkalmaztak elég sminkest.
  • A filmet övező botrány, és a nagy érdeklődés miatt a Universal előrehozta a premierdátumot. Scorsesének ez annyira nem tett jót, sokáig bodyguardokkal kellett jelentkeznie nyilvánosan a bemutató után.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Krisztus utolsó megkísértése (The Last Temptation of Christ)

Krisztus utolsó megkísértése (The Last Temptation of Christ)

Filmdráma, 1988. Rendező: Martin Scorsese. Szereplők: Willem Dafoe, Harvey Keitel, Paul Greco, Steve Shill.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    9/10
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk