Varga Zorka

/ / /

· írta

Csador-humor

Marjane Satrapi: Persepolis

Kritika

[kritikaíró pályázat] Mit jelent a bécsieknek Irán? Marjane –Satrapi Persepolis című filmje szerint: a közel-keleti vademberek földjét. S az irániaknak Bécs? A Sacher-tortát és Romy Schneidert. A kultúrák ilymódon való találkozásában próbál eligazodni és helyét meglelni egy iráni kamaszlány, Marje.

Az önéletrajz végigvezet minket hősnőnk gyerekkorától (az iráni zavargások izgalmától bezsongott kislány figyelő szemével nézve) a kamaszkoron keresztül (a bécsi gimnazista évek, ahol Marje olyannyira próbál asszimilálódni, hogy közben a saját eredetét tagadja meg) a fiatal felnőttkorig, amely talán a legkiábrándítóbb mindközül, hiszen már az otthoni környezet is idegen. Röviden erről szól a 2003-ban készült képregény, amelyet 2007-ben mozgóképre ültettek át.

Marjane Satrapi: Persepolis

Mivel Iránról van szó, könnyű út vezethetett volna odáig, hogy a film megpendítse a moralizálás húrjait, esetleg látványos történelemkönyvvé, vagy társadalmi tablóvá szürküljön. Ám a történet fonala Satrapi szubjektív nézőpontját követi, amitől személyes, eleven és hiteles lesz. Így a cím, Persepolis, ami a régi Perzsa birodalom fővárosát jelenti, nem egészen találó, inkább a képregény alcíme, Gyermekkorom Iránban illene hozzá.

Habár a könyvváltozat élvezetes utazást nyújt a 80-as évek Iránjába, kedves, színeket nélkülöző rajzaival, Réber Lászlót idéző mesélő stílusával, azt kell hogy mondjam: a filmadaptáció ezúttal túlnőtt az eredetin. Ez a merész és különleges animáció az első tollvonástól az utolsóig elbűvölt. Képei a maguk egyszerűségében letisztultak, mint egy krétarajz a fekete táblán, valamint meseiek és szürreálisak, mint egy német expresszionista filmalkotás.

Marjane Satrapi: Persepolis (2)

A mozgókép érdeme, hogy megőrizte a képregény műfajára jellemző olyan sajátosságokat, mint – a míves kidolgozásnak köszönhetően – a képkockák egyedi, külön értéke. A rajzok minimalisták, mégis sikerül a pár vonással ábrázolt arcoknak árnyalt kifejezőerőt kölcsönözni. A fekete-fehér virtuóz használata hol a melankóliát, a sivárságot hangsúlyozza, hol a merész dinamizmust erősíti árnyjátékszerű sziluettjeivel, éles vonalaival. Különösen becsülöm az ilyen megoldásokat, számomra a sejtetés mindig felkavaróbb, mint a konkrét képi közlés, ezért a háborús részeknél használt sziluett-megoldást remeknek tartom, az ily módon megjelenített robbanásban felgyulladt emberi test akkor sem lehetne felkavaróbb, ha belek csattannának az arcomba.

Ezeket látva elmondhatom: a csomagolás kifogástalan. Ettől azonban még nem lesz egy rajzfilm zseniális, de Satrapi esetében a mögöttes tartalom is annyira figyelemre méltó, hogy kiérdemli ezt a címet. Komplex és többrétű filmmel van dolgunk, a mese és valóság, a történelem és magánélet, fekete és fehér egymásba játszása különös egyveleget alkot a vásznon.

A Persepolisban számos olyan kettősséget fedeztem fel, ami mélyíti összetettségét, valamint jó arányban adagolt ellenpontozást, amitől harmonikus egésszé kerekedik a film. Ha akarjuk, az iráni helyszín és a politikai kontextus miatt, nézhetjük egyfajta kuriózumként. Másfelől viszont felsejlik bennem: Marje története az én történetem is, hiszen kinek ne lennének ismerősök az olyan szituációk, mint a gyerekkori dicsekvések a játszótéren, vagy az első szerelem utáni csúfos kiábrándulás. A gyerek, a kamasz, és a fiatal Marje figurái mind egy-egy életkor esszenciáját hordozzák magukban...

Marjane Satrapi: Persepolis (3)

A másik ilyen remek ellensúly a film humora, az alapvetően optimista látásmód, amely a nyomasztó cselekményt oldja. E maliciózus ábrázolás nem kíméli Iránt, a nyugati kultúrát, de magát Satrapit sem – ám ez a fajta finom irónia cseppet sem cinikus, inkább szeretetteljes kritika. Így sikerül elérni, hogy csak elnézően mosolygunk ha Marxot látjuk a Jóistennel egy felhőn csücsülni. A Persepolisban zajlik hát az élet, a történelmi események kavalkádjába beemelték a mindennapok villanásait, a kamaszkor miliőjét is, amihez hozzátartoznak a szellemes pop-kulturális utalások (japán Godzilla a moziban, hamisított Iron Maiden-kazetta vásárlása stb). Ez mind mélyíti a hitelességet, a korrajzolvasatot, de ezzel párhuzamosan felcsillan a lírai meseszerűség is (már csak abból adódóan is, hogy elvégre rajzfilmmel van dolgunk).

A gyerek Marje fejében a szülei történetei kis mesékként elevenednek meg, a lótuszvirágok a ruha alatt és az utolsó ajándékként kapott kenyérhéjhattyú már-már népmesei elemeket juttatnak az eszembe. A film másik csodája ebben áll: számtalan asszociációt idézett fel bennem, míg néztem. Az Iráni mindennapokról bevillan a magyar 50-es évek „a falnak is füle van”-hangulata, a sötét sziluettekről pedig Lotte Reiniger árnyrajzfilmjei.

Satrapi újdonságokat nyújt, ugyanakkor a filmben való önmagunkra találás biztonságával is megajándékoz minket – mivelhogy ő sem félt őszintén mesélni magáról. Kislánykori pimaszsága, ahogy beszól Istennek; kamaszkori botlásai, ahogy megtagadja kultúráját, hogy beilleszkedhessen egy újba, kommunista gyökerei, mind Marje jellemének része, sokszor az önirónia szűrőjén át láttatva, mi pedig könnyen és szívesen azonosulunk vele.

Marjane Satrapi: Persepolis (4)

Ha csak főszereplőnk lenne életszerű, az is beragyogná a filmet, de a többi karakter is telitalálat, különösen a Nagyi, aki egyfelől megtestesíti az archaikus nagymamafigurát: az idők sodrában megedződött, rendíthetetlen élő lelkiismeret és nyugalom, akinek mindig van valami a tarsolyában. Másfelől igazi életrevaló, pajzán asszonyság, aki merészen odamondja a véleményét bárkinek. Ő a film egyik kulcsfigurája, Marje erkölcsi tanácsadója. Ha mi, nézők nem szeretnénk meg ennyire őt, a film vége nem lenne olyan kerek és lezárt, szomorú, de mégis vidám. Hiszen az az utolsó három mondat a sötét vászon alatt átértelmez mindent. Habár Marje akkor látja utoljára a Nagymamát, végül otthonra lel Párizsban, anélkül, hogy eltemetné magában múltját.

Ilyen egyszerű és tiszta, melankolikus és optimista lezárással azt hiszem még soha nem találkoztam.

 

(Ez a hetedik írás a kritikaíró pályázat döntőbe jutott művei közül. A többit a hét folyamán közöljük, és majd szavazni lehet rájuk! – a szerk.)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

Kapcsolódó film

Persepolis

Persepolis

Amerikai–francia animációs film, filmdráma, vígjáték, 2007. Rendező: Marjane Satrapi, Vincent Paronnaud. Szereplők: Catherine Deneuve, Chiara Mastroianni, Danielle Darrieux, Simon Abkarian.

Előzetes a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    10 · 5 értékelés
  • Szerinted?

Címkék

, , , , , , , , cikk, filmkritika, magyarul, film