Rég láttunk ilyen király balhét egy kesztyű miatt

Anthony Russo, Joe Russo: Avengers: Infinity War / Bosszúállók: Végtelen háború

A Bosszúállók: Végtelen háború megtöri a megalománia átkozott matematikáját: a monumentális-szuperhősös blockbusterek általában a duplázzunk meg mindent-elven működve végül siralmas gyökvonásba torkollnak. A Végtelen háború viszont fogta az összes eddigi Marvel-filmet és hibátlanul emelte négyzetre őket.

Tessék visszaemlékezni azokra az időkre, amikor még azon izgultunk: vajon hogyan fog egy filmbe beleférni a Vasember egója, Loki huncutsága és Thor pörölye? Az akkor gigantikusnak tűnő Bosszúállók azonban csak egy finom előjátéka volt – ahogy az utóbbi 10 év mind a 18 Marvel-filmje – a Végtelen háborúnak, ahol aztán tényleg MINDENKI megjelenik és összecsap egy végtelennek tűnő háborúban. Tíz éve még erőltetettnek tűnt, hogy a Marvel annyira komolyan bedurrantja a futószalagos szuperhősfilm-gyártást, hogy évente legalább kétszer valamelyik delikvens rendre lerombolja New Yorkot a vásznon, ráadásul a sokszor hullámzó színvonal is izzadtságszagról árulkodott. Eközben Kevin Feige-ék évtizedes távlatban gondolkoztak, és egy mindenkit összerántó csatáról álmodtak, ahol az ismerkedés kötelező köreit már lefutották, és mindenki régi ismerős egy új buliban.

Ennek megfelelően a Végtelen háború a többitől eltekintve már nem az a Marvel-film, ahova a néző előzetes tudás nélkül becsatlakozhat. Nem kötelező az összes részt látni előtte, ám nyilvánvalóan sokkal többször ficánkolhat az emberben a rajongó, ha minden egyes utalást és régi szereplőt felismer.

Hiába tángálták el a Bosszúállók az előző rész végén Ultront, már az eddigiekben is fel-feltűnt néhány pillanatra Thanos, aki ellen a végső háborút vívják a szuperhősök. Thanos egy meglehetősen ízléstelen kesztyűhöz gyűjti a köveket, persze nem a jövő évi téli kollekcióját akarja bővíteni vele, hanem megszerezni a világ összes hatalmát, azzal a lendülettel pedig ki is irtani a fél univerzumot – szigorúan csak egyensúly-helyrebillentési célzattal. Ha valamit eddig is jól tudtunk, az az, hogy a Végtelen Kövek külön-külön is óriási balhét tudnak okozni, nem még akkor, ha az Őrült Titán egy kesztyűbe foglalva akarja mindet saját kezén látni. Thanosnak pont ez a terve, és a Marvel-univerzum jóformán összes szuperhősének összefogása kell ennek megakadályozásához.

Nem kis feladat ennyi erőt, egót és egyéniséget két és fél órába sűríteni úgy, hogy maga Thanos is végre megkapja a saját történetét, mindemellett pedig dinamikus és koherens legyen a történet. Az Ultron kora éppen erre volt jó negatív példa, Anthony és Joe Russo viszont remek érzékkel fogják össze a rengeteg szálat, és kiegyensúlyozott egészet szőnek belőle.

Erre szükség is van, hiszen rengeteg szereplőt és helyszínt mozgat a monumentális történet, több csatatéren folyik a harc, egyes szereplők soha nem is találkoznak egymással. Kifejezetten okos döntés, hogy nem egy nagy harcmezőn sorakozik fel mindenki, hanem okosan elosztva, univerzumszerte gyűrűzik a konfliktus, amelynek legfőbb kapcsolódási pontja az Őrült Titán. Thanos ráadásul az az antagonista, aki nem csak pusztán azért gonosz, hogy legyen kit utálni, hanem a maga galádságában logikus és érthető karakter, akinek ráadásul nem csak öncélú gonoszkodás jut, hanem saját érzéseivel is szembe kell néznie. Ettől persze egy cseppet sem lesz szimpatikusabb, viszont egy maximálisan komolyan vehető figura, akiről elhisszük, hogy két focicsapatnyi szuperhős is kevés lehet ellene.

Ugyanez elmondható a protagonistákról is: végre róluk is leomlik a „győzünk, mert szuperhősök vagyunk”-páncél, a háború során olyan traumákkal szembesülnek ők is, amelyek bárkivel megeshetnek, és ezáltal bizonyosodik be, hogy ők sem mentesülnek az érzelmi alapra helyezett döntések negatív következményeitől. Emellé pedig természetesen jár a jól porciózott humoradag, mert azért Űrlordot, Tony Starkot és Dr. Strange-et lehetetlen szájkaraté nélkül összeereszteni.

A fináléról lehetetlen anélkül értekezni, hogy bárki filmélményét el ne rontanám, legyen elég annyi, hogy az eddigi Marvel-befejezésektől merőben különbözik, és épp emiatt működik nagyon jól. Nem titok, hogy a Marvelnél kettészedték a befejezést, így a Végtelen háború egy év múlva márciusban ér majd véget. Ebből kifolyólag pedig akár rá is süthetnénk a most bemutatott részre, hogy egy felvezetés vagy az igazi háború előzetese, ez azonban nem igaz: akárhogy is alakuljon a végső csata, ennél jobb nyitómeccs nem is kell hozzá.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó