Very Short Films Workshop – a Német és a Francia Kulturális Központ új projektjét szeptember 29. és október 10. között rendezték meg Kolozsváron. A terv szerint a három francia rendező előre megírt forgatókönyveik alapján készít filmet három magyarországi operatőrrel, három németországi hangmérnökkel, romániai vágókkal, kameraaszisztensekkel és világosítókkal.
Már első nap felmerült egy probléma: nem jött el az egyik francia rendező. Három film szükségszerűen el kellett készüljön, így kerülhettem be a rendezőcsapatba harmadikként.
Másnap megérkezett a workshop vezetője, Thérèse Fernandes, a francia forgatókönyvíró és rendezőnő. Csak annyit kérdezett: „Hol van a forgatókönyved?” Magyarázkodni próbáltam, hogy csak most érkeztem, még nem volt időm… Gondolkodás nélkül hazaküldött és kaptam négy órát egy forgatókönyv megírására. A téma: „Unusual meeting”, a terjedelem 3 perc. A többiek közben elkezdték a munkát…
Szerda este casting, csütörtökön helyszínelés... Míg ők már a filmek forgatásának előkészítésével foglalkoztak, addig mi írtuk a forgatókönyvet, ami végül péntekre lett kész. Szombat délután már forgattunk, aztán a vágószobában egy teljesen új történetet alkottunk a leforgatott anyagból. Azon a héten összesen kilenc órát aludtam, talán kétszer ebédeltem és vagy három forgatókönyvet írtam – egyik sem tetszett Thérèse-nek.
Thérèse Fernandes elve az, hogy ha rövidfilmet készítesz, akkor az mindenképpen csattanóval kell befejeződjön, a főszereplő valahonnan valahova el kell jusson, és valamilyen lelkiállapotból egy másikba kell kerüljön – mindenképp változnia kell a film ideje alatt. Ha Thérèse nem találja meg ezeket a pontokat a filmben, akkor nagyon rossz filmet néz. Folyamatosan azt hajtogatta: „A nézőt meg kell lepni, ez a rövidfilm titka.” Naponta legalább tízszer elmondta, hogy ez nem workshop, hanem egy profi filmkészítési helyszín. „We are professionals!” – néha úgy éreztük magunkat, mint egy kiképzőtáborban, főleg azért, mert Thérèse úgy beszélt velünk, akár egy katonatiszt.
Időközben adott azért egy-két jó tanácsot. Az első és legfontosabb: „Ha nő vagy, soha ne viselj szoknyát forgatáson!” Nem konkrétan értette, de igaza volt.
A workshop nyelve az angol lett volna, azonban voltak olyan helyzetek, amikor ezt képteleség volt betartani. Ekkor születtek meg azok a mondatok, hogy „Csendetă!!! Sunteţi gata, na?! Action!” Gyakran használtunk egy-egy mondatban akár három nyelvet is, de az érdekes az volt, hogy általában megértettük egymást.
Minden rendező kapott a csapatába – az operatőr, a hangos és a vágó mellé – egy rendezőasszisztenst, egy kameraasszisztenst, két világosítót, egy csapót és egy set designert is. Csak egyetlen ember hiányzott, akire a filmkészítési folyamat alatt mondhatni a legnagyobb szükség lett volna: a gyártásvezető. A másik két csapat már az első napokban tudta a helyszíneket és a szükséges kellékeket, így a workshopvezetők és a szervezők tudtak nekik segíteni. Mi, a fekete bárányok mindent az utolsó pillanatra hagytunk, ezért magunknak kellett beszereznünk a kellékeket és megtalálnunk a helyszíneket.
Egy stábban akár 15 ember is volt. A workshop végén éppen azzal poénkodtunk, hogy a stáblista általában majdnem hosszabb lett, mint a film maga. Igazi kihívás volt, hiszen a rendezőnek egy ismeretlen csapatot kellett összetartania és a rengeteg negatív külső tényező mellett kellett leforgatnia egy filmet.
Ezeken a forgatásokon is előfordultak a szokásos stábkonfliktusok. Az operatőr, a vágó és a hangos is szerette volna a saját verzióját elkészíteni, mindenkinek más volt az elképzelése és mindenki szerette volna, ha az ő ötlete a nyerő.
Hétvégén kezdődtek a forgatások az Outwearben, a Napoca szállóban és Kolozsvártól nem messze, egy völgyben. Vasárnapig végeznünk kellett azért, hogy hétfőn elkezdődhessen a vágás – majdnem kétszer több időre volt szükségünk a vágáshoz, mint a felvételhez, és így sem tudtuk befejezni, bár nagyban megkönnyítette a munkánkat, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen új vágógépein dolgozhattunk és használhattuk a HD kamerákat.
Thérèse elutazása után a csapatok lazítottak, és már nem dolgoztunk olyan intenzitással, mint azelőtt. Úgy gondoltuk, hogy a vágás már csak utómunka, és tulajdonképpen már rég kész van a film. Tévedtünk. A vágással kezdődött valójában a film összerakása. Rájöttünk, hogy a film nem működik úgy, ahogy elterveztük és teljesen újra kell gondolnunk. Amint már említettem, a vágószobában egy teljesen új történetet vágtunk össze, és „kidobtuk” a kiválogatott anyag háromnegyedét.
Pénteken, október 10-én volt a filmek bemutatója a Victoria moziban. (A bemutató előtt két órával a filmünk még nem volt kész…) Nemcsak a workshopon készült filmeket vetítették le ekkor, hanem a résztvevők korábbi munkáit is, a most készült három film pedig részt vesz a 2009. májusában zajló Nagyon Rövid Filmek Fesztiválján.
Beszámolóm rövid, úgyhogy a workshopon tanultak szerint csattanóval kellene lezárnom – ezt még gyakorolnom kell. Azonban a résztvevők jelentős érzelmi átalakuláson mentek át – ez már valami.
A workshopon készült filmek:
- Agnès Fremont: So Far So Close – Két lánytestvér találkozása Romániában. Az egyiket gyerekkorában adoptálták, így Franciaországban él, az idősebb pedig itt Romániában. Megbeszélnek egy találkozót egy romániai hoteleben, de nem mernek elmenni a találkozóra. A véletlen mégis közbeszól: a romániában élő lány ugyanabban a hotelben dolgozik, ahol a testvére megszállt. Azt hiszi, hogy a testvére elutazott már és elkezdi rendbe tenni a szobát... A másik lány a szobában felejtett valamit, visszamegy és így történik meg a nagy találkozás.
- Alexander Lenuble: Old Ladies Never Dream – Egy öregasszony sétál egyedül egy elhagyott völgyben. Elsuhan mellette egy fiatal házasokat szállító autó, egy temetkezővállalat autója, majd egy kislány folyamatosan követi egy triciklin… Az öregasszony mindent elkövet, hogy távol tartsa a gyereket, akit utál… Azt a gyereket, aki az unokája és aki miatt kettészakadt a család.
- Bakó Kincső: Concupiscence – A férfi a kirakat előtt egy piros ruhás próbababát bámul… Beül egy kávézóba, és ahogy meglátja a pincérlányt, elindul a fantáziája: elképzeli, ahogyan ő mint férfi viseli azt a piros ruhát és a nő még így is nagyon vonzónak találja. A jelenet bemutatása kettős: nem lehet pontosan elképzelni, hogy a nő vagy a férfi gondolatai jelennek meg képekben előttünk. Az álom végén a férfi feláll és zavartan távozik a kávézóból.
