Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Söjtöri Andor

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Az önmagát kereső fesztivál
4. Moveast Nemzetközi Filmfesztivál – Pécs, 2008. október 7–14.

Nehéz dolog egy itthon hiánypótló fesztivált bírálni, mert mindig ott húzódik a háttérben egy tény, miszerint a rendezvény fontos. Sokan érzik azonban azt, lehetne fontosabb. Ebben a szellemben közelítünk mi is, azért, hogy valóban azzá válhasson. Közép- és Kelet-Európa filmjeivel együtt.

A megnyitón elhangzottak szerint a Moveast mostanra érett be igazán. A programfüzet zavaros előszava másról tanúskodott. A laza hagyományokat ápoló fesztivál még sokáig szeretné keresni önmagát. Megint mást tükrözött egy sajtóközlemény sora. A Moveast megtalálta helyét a hazai kínálaton belül: felfedező mustrává kell válnia, ahová a közép-kelet-európai régió első nagyjátékfilmes rendezőit várják. Egyszerre túl sok és túl kevés. Közép- és Kelet-Európa.

Egyre nehezebb a lassan közhelyszerű divatszóvá érő fogalom meghatározása. Nehéz, mert egy vitatott földrajzi, térmeghatározási definícióra épít kultúrát. Közben pedig ott a Balkán, vagy inkább Délkelet-Európa. Ez is, az is. Az egyszerűség kedvéért Moveast, egy régió tizenkét filmje. Határozatlanság. Határtalanság. A kérdés inkább az, hogy a Moveast a térség kapuja vagy inkább vakablaka lesz? Talán érdemesebb lett volna a nemzetközi fesztiválokhoz képest arculatot találni. Tudjuk, hogy Magyarország kompország, de sok a jelentkező. Trieszt, Szarajevó, Thesszaloniki stb.

A felfedező mentor, segítő. Valóban alkalmasak vagyunk erre a szerepre? Nem késtük-e már le a találkozót? A délkelet-európai országok kulturális kohéziója nélkülünk is kezdetét vette. A bonyolult térség bonyolult viszonyaiba pedig az önképek eltérései is beletartoznak. Ki merre tart? Nem együtt, külön-külön igyekszünk nyugatra. De jogos kérés, nézzük a programot és a filmeket.

A fesztivál nyitófilmjének szerepét Fazakas Péter kis költségvetésű Para című szocio-krimi-vígjátéka próbálta ellátni. Érdemesebb lett volna egy nemzetközileg relevánsabb alkotást megbízni a feladattal. Vagy tiszteletét tehette volna egy választott vendégország. Ismerethiány vagy szerepzavar? Ott motoszkált egy fura érzés. Budapesti filmesek vidéki zsúrja.

A már említett tizenkettő megmérettetése Faur Anna Lányok című alkotásával vette kezdetét és Gigor Attila A nyomozó című munkájával zárult, amely külön figyelmet vívott ki magának bátor műfajkezelésével. Mindkettő sikeresen bemutatkozott már, új, érdekes színfoltjai a magyar filmnek, de most térjünk át a többiekre, a teljesség igénye nélkül. Hol kezdjük? Talán haladjunk északról. Előljáróban annyit, hogy a mezőny darabjai minőségben erősen eltérnek egymástól.

A Szerda, csütörtök reggel, a Habcsókok, a Felezési idő, A játsszatok valami szerelmeset!, A kakas reggelije – elnézést a hosszú felsorolásért – inkább hasonlít egy-egy hosszúra sikeredett tévéjátékra, mintsem A kategóriás fesztiválfilmekre. Filmcímek, nem országok. Nem a nemzetek filmművészete van gondban. Remek cseh, szlovén, horvát stb. filmeket látni külföldön. Talán a túl összetett nevezési kritériumrendszer vezetett ide.

Akadtak friss kivételek, mint például a Rezervátum című film, amely üde szigetet jelenthet mindazoknak, akik elfáradnának a kevésbé sikerült, jellegzetesen kelet-közép-európai történetekben (lepattant helyszínen naturalista szexjelenet, elvágyódó partnerekkel). Fotós főhősünk egy lepratelepre költözik, közben újra önmagára talál, morálisan megtisztul. Egyedi megoldások, kiváló, élni akaró karakterek. A film a diákzsűri díját kapta.

A Huddersfield adaptáció. A kamaradrámaszerű filmben egy kisikló osztálytalálkozó szereplőin keresztül ismerkedünk meg azzal, milyen nehéz szembenézni életünkkel, múltunkkal. Ismerős történet, különösségét talán az adja, hogy közben a szerb társadalmi viszonyok is feltárulnak. A fiataloknak, akiknek az életébe és a terveibe beleszólt a háború, különösen nehéz a szembenézés. Fiatalok, de mégis olyan öregek.

Az Élők és holtak. 1943–1993. A horvát–bosnyák háborút második világháborús szállal párosító film lenyűgöző képi világgal bír. Erős ábrázolásával, akciófilmes jeleneteivel kiemelkedő munka. A vetítést követő beszélgetés kínos volt. Felkészületlen moderátor, tájékozatlan közönség. Ami gond egy tematikusan történelmi, háborús filmnél. Ismeretek hiánya. Közel, mégis oly távol. Úristen, hogy lehetett azt a szép országot így szétlőni. A háborút megjárt rendező azért válaszolt. Mi is ezt kérdezzük magunktól.

A Felfordulva érdekesen indul. Főhőse mindent fordítva lát. Egy ritka szindróma. A macedón film nézeti magát, itt is kapunk álom, félálom és álomszerű jeleneteket, de ebben jobb az egyébként információs blokkban vetített Árnyékok, vagy a mozikban futó Afrodita álma. Előttünk a termés, Szkopje felett az ég. A Felfordulva külön elismerést kapott nonkonformista érzékenységért.

A folyónál című alkotás kapta a díjesőt: a Moveast nemzetközi zsűrijének, a FIPRESCI- és a FICC-zsűri elismeréseit egyaránt. A tehetségesként számon tartott ukrán filmrendezőnő érzékeny munkája az öregségről és az elmúlásról. Néma szemlélődés. Filmnyelvileg, mintha újjáéledne az orosz újhullám, etűdök zongorára. Nem rossz film, valóban ígéretes munka, a tarolás mégis meglepő.

Tavaly megrótták a szervezőket, ennyi filmet meg sem lehet nézni. Nem megrovás, de ennél többet meg lehet. Biztosan ez a helyzet áll fenn az információs filmeknél, ahova befért volna néhány csemege. Olyan különlegességekre gondolok, amelyek nem kerültek be a honi forgalmazásba. Lehetett volna a régióból származó neves rendező retrospektív vetítése. Volt viszont szlovák gasztronómia.

A kísérőprogramokban akadtak igazán kedvesek, mint a szabadtéri animációs vetítések. Mintha ez lenne a fesztivál egyik legbiztosabb pontja. Kétségtelen, hogy zenei programból ezúttal sem volt hiány. Kérdés, kell-e ennyi? Lehet, hogy a Moveast mégis inkább zenei dzsembori? Időszerű előadások hangzottak el a digitális filmtechnikai bemutatók során. Megtartották a magyar producerek éves találkozóját. Vajon hol maradtak a nemzetközi eseményről a külföldi producerek, hogy felfedezzenek valakit?!

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

klarika · 4 éve

Szia, Péter! Köszönjük! Kár, hogy nem sikerült csatlakoznod, nagyon jó a hangulat! Talán jövőre... :)

Péter · 4 éve

A folyónál tényleg nem rossz film! Miskolcon a CineFest-en is megnyerte a kategóriáját.

Sok sikert, jó bulikat és szuper FILMTETTFESZTet Nektek!

emoke · 4 éve

Nagyon tetszik az írás, és mivel én is jelen voltam a fesztiválon, azt kell mondanom, hogy nagyon objektívre sikerült a beszámoló! A szó legpozitívabb értelmében persze :)

A Felezési időre én szántam volna egy teljes bekezdést - annyira rettenetes volt, hogy bekerül minden idők legborzalmasabb filmélményeim közé.

Kapcsolódó fesztivál

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea