„Akarok hinni az emberben”

Beszélgetés Bogdán Árpáddal, a Genezis rendezőjével

A rendező Genezis című filmjét kísérte el Kolozsvárra, a 17. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra. A 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságokra reflektáló alkotásnak a Berlinálé Panorama Special szekciójában volt az ősbemutatója, és elnyerte a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének különdíját is. „A tiffes táska sokkal jobban néz ki, mint a berlinálés” – mutatott a meghívottaknak járó hátizsákra Bogdán Árpád, mikor leültünk beszélgetni az egyik kolozsvári kávézóban.

Elég hosszú idő telt el a legutóbbi játékfilmed óta, a Boldog új élet 2007-ben debütált a Berlinálén, ahová 2018-ban tértél vissza a Genezissel. Mi történt ez alatt a tizenegy év alatt?

Egyáltalán nem szokatlan, hogy eltelik egy kis idő az első és a második alkotás között, talán abban igazad van, hogy ennyinek nem kellene eltelnie, de egy viszonylag sikeres első nagyjátékfilm után nem könnyű túllépni azon, hogy úristen, hol debütált a filmed, miket mozgatott meg… az ember össze kell szedje a gondolatait, hogy mit fog dobni másodjára.

De volt még filmterved a Genezis előtt…

Volt filmtervem, nem is kellett olyan sokáig várni rá, de akkoriban a magyar filmfinanszírozási rendszer válságban volt, az előző rendszer összedőlt, és mire ebből a hamvadó porból felemelkedett a Magyar Nemzeti Filmalap, az jócskán elvitt időt. Nehéz projekt volt, amivel elkezdtem dolgozni és úgy döntöttem, hogy inkább a Genezissel rukkolok elő, amit rögtön el is fogadott a filmalap, támogatta és szokatlanul szűk időn belül el is készült: az első betű lekoppintásától a kópiák megvalósulásáig három év telt el.

A Boldog új életben és a Genezisben is amatőr színészekkel dolgoztál. A tizenegy év alatt változott a hozzáállásod az amatőr színészekhez?

Egy roma falut nem lehet profi színészekkel telirakni. Azok a figurák, akik kénytelenek az amatőr mezsgyéből beérkezni ebbe a történetbe, azok koruk és a miliő okán is nyilvánvaló, hogy amatőrök lesznek. Ez nem direkt választás. Én 12 évig voltam színész, mielőtt elkezdtem volna színház- és filmrendezéssel foglalkozni, és a profizmus túlmisztifikáltságát nem osztom. Az ilyen típusú filmek zömmel a valós életet akarják leutánozni, és logikus a kérdés, hogy akkor miért nem a valós életből hozzuk a valós szereplőket a valós drámáikkal. Jó, erre azt szokás mondani, hogy ez a dokumentumfilm, de már olyan műfaji határokat feszegetünk filmalkotás közben, hogy lírikus dokumentumfilmek születnek, vagy fikciós filmek dokumentarista elemekkel. Úgy gondolom, hogy nem csak a műfaj érdemli meg ezt a fajta keveredettséget, hanem a profi és az amatőr közötti határok is elmosódhatnak. Én szeretem az amatőröket, őszinték, ha jól meg vannak találva, akkor nagyon hitelessé tudják tenni a jeleneteket. Ha egy karakternek el kell hitetnie azt, hogy generációk óta egy zárt közösségben él, a bőrét azok az illatok itatták át, és a ráncait azok a küzdelmes hétköznapok vésték, ezeket nem fogom tudni elhinni egy profinak, viszont egy olyan emberhez, aki generációk óta ilyen helyen él, alig kell hozzányúlni, csak nem kell tőle azt kérni, hogy legyen ő Hamlet. Mert nem lesz Hamlet, arra ott vannak a profik.

Hol találtad meg a Ricsit alakító Csordás Milánt?

Ő talált meg engem. A Facebookra kétségbeesésemben felraktam egy hirdetést, hogy keresek egy nyolc és tíz év közötti kisfiút, és látta ezt a hirdetést. Nem volt már előzőleg sem idegen tőle a megmutatkozási hajlam, és mondta a szüleinek, hogy ő ki akarja magát próbálni. Tökös gyerek, és nem hiszem, hogy pillanatig is csalódott volna a döntésében. Az én szívemről pedig nagy kő szakadt le, amikor megláttam, hogy belép a stúdióba, tudtam, hogy ő az.

A film három fejezete közül az első játszódik egy cigány faluban. Ehhez a részhez hogyan dokumentálódtál, milyen helyszínen forgattatok?

Egy Budapesthez közeli kisváros mellett van ez a két falu, amiből egy falut raktunk össze. Az előkészítés során több mint egy évig jártam le oda. Mindegyik helyszínt nagyon jól előkészítettünk, de nyilván ez speciális, erre nagyon nagy hangsúlyt fektettem, nem akartam kiüríteni az utcát, hanem az egész közösséget be akartam vonni a projektbe. Elkezdtem lejárni, és feloldódott bennük a gyanakvás, a távolságtartás, és idővel egyre több munkatársamat elkezdtem levinni, az operatőrt, a világosítót, a látványtervezőt, egy-két színészt. Mire elkezdtünk forgatni, elég erős helyi csapat kovácsolódott össze, úgyhogy segítőkészek voltak, még akkor is, ha nem játszottak a filmen, de valahogy azt érezték – és ezt akartam elérni – hogy a film elkészítése közös cél.

Az első részben tehát az ottani lakosokat is látjuk?

Igen, sok szereplő van onnan, egy-két szereplőre hoztam valóban profi színészt.

Roma közönség látta a filmet? Milyen reakciók voltak?

Vegyes. Azt senki nem állítja, hogy nem lenne jó film. A romák általában azt kifogásolják, hogy miért van a másik két történet, miért nem csak a cigányokról szól a film, hisz megérdemelnék, annyi üldöztetés éri őket. Szoktam velük vitatkozni, de értem a nézőpontjukat. Ami viszont nagyon fontos az az, hogy a hitelességét nem szokták megkérdőjelezni.

A Genezis a 2008-2009-es magyarországi romagyilkosságokból indul ki, a bűncselekményekről Mészáros Antóniával forgattál dokumentumfilmet a BBC-nek. A bűncselekményeket követő bírósági tárgyalásokat pedig Hajdú Eszter dokumentumfilmje, az Ítélet Magyarországon követte végig. Mennyire szolgált ez alapanyagként forgatókönyvírás közben?

Tudtam, hogy a harmadik fejezet elidegenített közegben fog játszódni, kiüresedett, hideg, komor nagyvárosban, annak egy hatalmas intézményében, rideg és félelmetes szakmát űző személyen, az ügyész karakterén keresztül. Mivel tudtam, hogy Hanna történetében futnak össze a szálak, figyelemmel kísértem 2009-ben az ügy lezárását – legalábbis, amit a médiában annak mondtak, hiszen jelen pillanatban is vannak tárgyalások. Már elkezdtük fejleszteni a filmet, amikor láttam az Eszter filmjét. Tény és való, hogy amikor láttam, akkor nagyon sok szereplő figurája teljesebbé lett, tehát előzőleg én már elkezdtem a kutatómunkát, de hozzátett a dologhoz. Már a forgatókönyvírás elejétől rendőrségi szakértőkkel, belügyi szakértőkkel, politikusokkal, áldozatokkal, roma és nem roma értelmiségiekkel konzultáltam, sőt, amikor megvolt a forgatókönyv, akkor át is küldtem nekik csekkolásra. Őszintén remélem, hogy még sokan foglalkoznak majd ezzel a témával, az Eszter filmje, a Fliegauf Bence filmje, a Csak a szél, sőt a Mészáros Antónia dokumentumfilmje is körbejárja a témát, meg voltak Budapesten színházi előadások belőle.

A három fejezet főszereplői más-más módon kapcsolódnak a cigánygyilkossághoz. Miért éppen ezt a három szereplőt választottad?

Az volt a koncepció, hogy valamilyen szinten lefedjünk egy mindenkori társadalmat. Egy áldozat, egy morális-erkölcsi szinten érintett személy, illetve egy olyan ember, akiben egy ettől a drámától független dráma miatt omlott össze a világ, de pont ez a dráma az, ami arra kényszeríti, hogy újra összerakja a tükröt, újra szembenézzen magával, és újra olyan döntéseket hozzon, amelyek méltók hozzá. Az volt az cél, hogy ezekben a figurákban felismerjék magukat az emberek, nemzetiségtől függetlenül. Ez nagyon fontos kritérium volt, az első filmem, a Boldog új élet sem egy magyarországi árva gyerekről szól, hanem az árvaság anatómiáját, mint olyat vette szemügyre, és ezért volt elég favorizált film, mert minden fesztiválon felismerték a nézők a saját árvaságukat. A film művészeti alkotás, és az a feladata, hogy beszéljen az emberekhez függetlenül attól, hogy melyik országnak a lakói.

A szereplők olyan döntéseket hoznak, amelyek szembemennek azzal a gyűlölethullámmal, ami mindhármukat eléri. Úgy fogalmaztál az egyik közönségtalálkozón, hogy a megoldásokat kerested a filmben. Szerinted ez az egyéni döntések szintjén valósulhat meg, ha a társadalom és az intézményrendszer csődöt mond?

Ez a fikció-része a dolognak. Többféleképpen is le lehetett volna zárni a filmet, nekem, talán a korom okán, az volt az igényem, önző módon, hogy ebből a pokolból valamiféle kiutat mutassak. Tényleg akarom hinni ezt a fajta választást, hogy az ember valóban képes újra és újra felállni, újra és újra a küzdelmesebb, de jobb utat választani. Berlinben meg Szófiában is rendszeresen előfordult, sőt e-mailben is kerestek meg ezzel az egy kérdéssel, hogy miért ez a vége? Berlinben mondtam azt a kissrácnak, aki kérdezte tőlem, hogy „hope”. Ilyen egyszerű. A remény. Én akarok hinni az emberben. Van az az ócska közhely is, hogy csak úgy lehet művészetet csinálni, ha hiszel a művészet társadalomformáló erejében. Én ezt komolyan is gondolom. Szerintem egy jó vers, egy jó könyv, egy jó film hatással van az emberek életére, nagyon fontosak ezek az elsajátított apró hétköznapi attitűdök.

Nagyon karakteres a film képi világa, szinte végig közeliket használtatok, miért döntöttetek így?

Én ezt a vizuális világot hozom a Boldog új életből, illetve az azt megelőző kísérleti filmemből. Mindkét film, a Boldog új élet és a Genezis is társadalmi problémával foglalkozik. Szociotéma, nem annyira artisztikus a témaválasztás, hiába teszünk bele lírikus-filozófiai zöngét. A szociológiában használják a résztvevő megfigyelés kifejezést, amikor ott vagy, de nem szólsz bele a cselekménybe. Ezzel a kamerával ezt akartam megteremteni, hogy a néző érezze azt, akár kényelmetlen módon is, hogy ezt a történetet ezzel a nyelvezettel fogja megkapni, és rá van kényszerítve arra, hogy együtt legyen a történettel és a szereplőkkel. Egyszer-kétszer vannak benne nyugvópontok, egy nyugodtabb totál vagy lírikusabb, semlegesebb kép, de alapvetően az volt a feladat, hogy ott legyünk a szereplők mellett. De tudok plánozni, klasszikusan elmesélt filmet is tudok csinálni, a harmadik filmem ilyen lesz.

A film zeneszerzője Víg Mihály, ő hogy került a csapatba?

Víg Mihályt ezer éve ismerem, de nem személyesen. Gyerekkorom óta lógok be a mozikba, és az egyik nagy élményem a Tarr Béla Werckmeister harmóniái voltak, és az a zene, ami felcsendült a nagyon komor és méltóságteljes témájú, gyönyörűen fényképezett film alatt, az egyik legmarkánsabb moziélményem volt. Nekem a magyar filmek zenéi zömmel nem jönnek be, viszont ez a zene együtt lüktet a filmmel, képviseli, és egy ilyen zenéről álmodoztam. A zenének nagyon komoly dramaturgiai szerepe volt már a Genezis forgatókönyvében is. Eszünkbe jutott Víg Mihály, és nagyon izgultunk, mert ő Tarr Béla embere, hogy vajon el fogja-e vállalni, de elolvasta a könyvet és mondta, hogy érdekli a dolog. Beszélgettünk róla egy csomót, és aztán kész lett a film, megmutattam neki, elkezdett dolgozni, és egyszer csak hajnalban átküldött két zenét. Aztán született mellé még négy. Nagyon meg voltam vele elégedve. Olyannyira, hogy van most egy dokumentumfilmem, bokszolókról meg exmaffiózókról szól, fekete-fehér, szélesvásznú, nagyon klasszikus, és annak is ő szerezte a zenéjét. Most dolgozom a harmadik filmtervemen, és mivel ő úgy szeret dolgozni, hogy már az ötletelésnél bekapcsolódik, valamikor fogok vele találkozni, hogy arról beszélgessünk.

A lovari nyelvű thrilleredet, a Halottlátót végül elkészíted?

Ez az, amin most dolgozom. Újrabootoljuk, hiszen egy nemzetközileg is kedvelt projekt volt a Halottlátó, olyannyira, hogy a fejlesztés során két díjat is nyert, Szarajevóban és Tallinnban, illetve a filmalap is támogatta. Nagyon sokat változtattam rajta, lehet, hogy még a címe is más lesz, ezt fogjuk megbeszélni a közeljövőben a munkatársaimmal.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó