Dinók a kastélyban

J.A. Bayona: Jurassic World: Fallen Kindom / Jurassic World: Bukott birodalom

Az idei blockbusterszezon legkellemesebb meglepetése a Jurassic World: Bukott birodalom lehet: J.A. Bayona úgy hozza vissza a Jurassic Park óta imádott kellékeket, hogy közben több ponton merészen továbbírja a dinoszauruszos mítoszt.

A 2015-ös Jurassic World huszonkét évvel a Jurassic Park után gyakorlatilag újrajátszotta Steven Spielberg közkedvelt és klasszikussá érett filmjét – ez pedig egyszerre volt előny és hátrány. A nézők (és kritikusok) többségében a film sikerrel idézte fel az első találkozást a dinoszauruszokkal, önfeledt kisgyerekké visszaváltozva adták meg magukat a nosztalgiának. Mások viszont hiányolták az újítást, a kitörést a jól bevált sablonok közül. Tény, hogy Colin Trevorrow (aki a második részben forgatókönyvíróként tért vissza) nem sokban tágította a világ ismert játékszabályait, de élettel teli, szórakoztató, fordulatos és persze látványos filmet alkotott. Ezzel szemben a Jurassic World: Bukott birodalom szó szerint továbblép a Jurassic Park óta meghatározott, szűk világból, a befejezés pedig azt sugallja, hogy az immár tényleg világgá bővített dinoszauruszbirodalom még rengeteg új történetnek adhat helyet.

A Bukott birodalom kiindulópontja, hogy az előző rész katasztrófája óta elhagyatott Nublar-szigetet vulkánkitörés fenyegeti (abba inkább ne menjünk bele, hogy miért telepítették a parkot egy működő vulkánra). Politikai és társadalmi vita indul arról, hogy a magukra hagyott dinoszauruszokat meg kell-e menteni, és ha igen, kinek. A Jurassic Parkot megálmodó John Hammond egykori társa, Benjamin Lockwood egy magánakcióval az állatok megmentését tervezi, ehhez pedig Claire-t és Owent kéri fel. Bár ezek alapján úgy tűnhet, ez a rész Az elveszett világot ismétli meg, szerencsére ennél többről van szó. A Bukott birodalom nagyon hamar maga mögött hagyja az elpusztuló szigetet, ezután a cselekmény Lockwood ódon kastélyában bonyolódik: ide szállítják ugyanis a megmentett példányokat. Természetesen a biztonságosnak vélt akcióba ezúttal is hibák csúsznak az emberi kapzsiságnak és a véletleneknek köszönhetően, majd lassanként elszabadul a pokol.

A Bukott birodalom legradikálisabb újítása tehát a helyszíne: a kúria és a dinók ellentéte bizsergető, és lehetőséget ad rá, hogy az ezerszer látott Jurassic-trükköket (pl. bújócskázás a dinóval épített környezetben, a falra vetülő árnyék) is alaposan felfrissítse. Hiszen ki látott már dinót a könyvtárszobában? Mind az őslények, mind a visszatérő karakterek új oldalukat mutathatják meg, ezzel párhuzamosan pedig a Bukott birodalom műfaji kirándulást is tesz. Amellett, hogy akciódús és fordulatos marad, a gótikus rémregényeket és a klasszikus szörnyfilmeket idézi meg – talán nem függetlenül attól, hogy a film a Universal égisze alatt készült, akik egyébként is tervezik a legendás szörnyparkjuk felélesztését. Az epizód új szörnye, az inkább mesebeli sárkánynak kinéző Indoraptor balettozása a kastély tetején például felejthetetlen látvány, de a karmos, fürge lény egyébként is számos kreatív megoldás forrása. Már talán ebből is látszik, hogy az inkább matinénak beillő Jurassic Worlddel szemben a folytatás jóval sötétebb és félelmetesebb, de azért masszív rettegésre nem kell számítani. És természetesen a humorról és a románcról sem kell lemondanunk.

Amiben ugyanakkor nem lépett érdemben előre a Bukott birodalom, az az antagonisták motivációja. Ahogyan a Jurassic Worldben, itt is elsősorban fegyverként akarják használni őket, ám ezúttal ez a szál sokkal kidolgozatlanabb – egyedül egy aukciójelenettel képes elgondolkodtatni a dinoszauruszok tárgyiasításáról. Ahogyan lényegében a széria egészében, a dinókat most is pénzzé akarják tenni, a terveket ennél részletesebben nem ismerjük meg. Ugyanakkor az epizód aktuális gyerekkaraktere kapcsán a film megdönt egy masszív tabut. Visszatekintve meglepő, hogy ezt a korábbi filmek nem lépték meg, és el tudom képzelni, hogy a következő részek efelé indulnak tovább.

Ahogyan az első rész is meglehetősen áthallásos volt a Jurassic Park-örökség kezelésével és önnön blockbuster-identitásával kapcsolatban, a második rész is önreflexióban gazdag – de szerencsére kevésbé szájbarágósan utalgat. A Bukott birodalom ugyanis már a szintén romokon építkező Jurassic World romjain építkezik, ez viszont vizuálisan és a narratívát tekintve is elegánsan simul bele az új utakat kínáló sztoriba. A dinoszauruszok újabb lehetséges kihalásán vagy sokadik feltámasztásán keresztül például könnyedén dobálózik a történelem ismétli önmagát-tétellel. De a Bukott birodalom kevésbé köldöknézős párhuzamokat is kínál: a fajok megmentése és a dinoszauruszok jogai kapcsán ugyanis általánosságban az állatvédelem etikai dilemmáit és zsákutcáit is érinti. Ehhez jól jön Ian Malcolm karaktere, aki végre újra előadhatja dinoszauruszfilozófiai nézeteit – sajnos Jeff Goldblum csak nyúlfarknyi lehetőséget kapott ikonikus szerepében, de így is az ő mondatai ülnek leginkább.

A Bukott birodalom rendezője, J.A. Bayona azt nyilatkozta, egy folytatás sikere azon múlik, hogy sikerül-e egyensúlyban tartania az ismerősséget és az újításokat. Kellemes meglepetés, hogy e kettő között a film rendkívül ügyesen lavírozik. A Jurassic World direkt nosztalgiajáratával szemben Bayona hangulatilag és motívumok szintjén is úgy tér vissza a nagy elődökhöz, hogy a felálláson mindig csavar egyet – de a változtatás mindig megalapozott és előremutató, ellentétben például az új Star Wars-filmek esztelen variálásával. A sikoltozó szőke nő itt egy fekete srác; a kritikus pillanatban felbukkan a jó öreg T-Rex, de a végkifejlet nyugtalanító; lehet futni falkában a dinókkal, csakhogy a láva elől; át lehet élni a többezer éves lények megtapintásának élményét, csak éppen műtét közben. Az ilyen átgondolt és aprólékosan kidolgozott részletek miatt szokatlan, hogy a befejezés felől nézve ez bizony csak egy köztes epizód. A Bukott birodalom ugyanis sikerrel kerüli ki a „második részek” átkát: önmagában is értékes filmnek bizonyul, hiszen nem felejt el önálló entitás sem lenni amellett, hogy a múltból merít és a jövőbe mutat.

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.



Kapcsolódó