Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Filmtett / Cikkek /

· írta

// tudósítás

Mindenki őket szidja – avagy a filmkészítés fekete bárányai
Beszámoló egy hangmérnöki workshopról

Az idei Filmtettfeszt végén, a Sapientia – EMTE kolozsvári székházában Komlódi Gábor, Vadon Zoltán és Várhegyi Rudolf hangmérnök rövid bevezetőt tartott arról, hogy mivel jár egy film hangjának elkeszítése, és hogy mindeközben a hangmérnökök hogyan járnak – olykor pórul.

Szombaton, hajnali 10 és 11 között előkerült a három hangmérnök, a laptop, a vetítő és Komlódi „szekere” is, amely nem lovakkal, hanem mikrofonokkal, kábel nélküli fülesekkel és az átlagos hozzá-nem-értőnek már-már sci-fi feelinges egyéb nyalánkságokkal volt felszerelve.

Várhegyi Rudolf kezdte el a bevezetőt, a fülből kiindulva. Néhány áramkör és kábel megemlítése után eljutott a mikrofonokhoz és elmondta, hogy ezeket hol és mikor szokták használni – történeteit fényképekkel is alátámasztotta. Két társa is hozzá-hozzáfűzött valamit, egymást kiegészítve, és a hallgatóság is feltett néhány kérdést. Ezalatt a teremben kézről kézre jártak a mikrofonok, a burkok és a „kutyák" (szőrmés burkok, amelyeket a hang szűrésére használnak).

Vadon Zoltán néhány szóban elmondta, hogy a film leforgása után mi történik a stúdióban, és hogy a hangmérnökök mi mindent használnak fel a szükséges zörejek elkeszítéséhez: általában olyan tárgyakat, amelyeknek szinte semmi közük a valódi tárgyakhoz, viszont a hangjuk már hasonló.

A rövid bevezető után két nagyon maradandó filmet láthattunk. Az első, egy tíz perces archív dokumentumfilm volt 1943-ból, amely nagyon nyersen, de érthetően elmagyarázta, hogy a 35mm-es filmre hogyan kerül fel a hangsáv:

A második példa látványosabb volt: egy, A gyűrűk ura második részéből származó részlet hangzásvilága hangsávjaira volt lebontva – így elképzelhettük, hogy a hangok létrehozása és felvétele mennyi kopácsolással és ordibálással jár.

Később Komlódi Gábor elmondta korrekt és reális nezőpontját, hogy miért is a hangmérnökök a fekete bárányok a filmesek között. Neki többé-kevésbé rossz tapasztalatai voltak egyes forgatásokon, mivel a rendezők többnyire azzal zárták a beszélgetéseket, hogy „jó na, vedd fel a hangod”. Komlódi külön hangsúlyozta, hogy ilyenkor nem az ő hangjáról, hanem a film hangjáról van szó, és a hangmérnök a közös munkát szolgálja, nem a saját érdekeit. Szerinte – és ezzel sűrűn egyetértett a két kolléga is – a legtöbben azzal a kifogással állnak elő, hogy majd az utómunkával mindent meg lehet oldalni. Sajnos ez nem teljesen igaz, mivel az utómunkához is szükséges az eredeti hanganyag, és a hang többnyire csak akkor tűnik fel igazából a rendezőknek, amikor valami gond van vele – és akkor általában már túl késő.

A szünet után jöhetett a „testközeli″ bemutatás. Akit az utómunka érdekelt, az Vadonhoz és Várhegyihez fordult – és megnézhette, hogy hogyan épült fel a hangja néhány Filmtett-Duna Műhely alkotótáboros filmnek –, akit meg a konkrétabb műszaki oldal érdekelt, az hátat fordított a laptopnak és hallgatta Komlódit, aki sorra bemutatta a „szekér lakóit”.

Végezetül, a műszaki problémákat leküzdve, a trió levetített egy játékfilmet, amely a filmkészítésről és annak számos bakijáról szólt – hogy a kamera nem forog, amikor kellene, a mikrofonos kétszer is beleengedi a mikrofont a képbe stb., búcsúzóul pedig végre elmondták nekünk, hogy a workshop helyszínéül szolgáló Óváry-teremben miért zúgnak 3 éve a hangfalak – már ezért is megérte.

Szólj hozzá te is!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.


Hozzászólások

nandi · 4 éve

egyúttal nem lehetett volna megcsinálni az Óváry hangfalait? :D

Kapcsolódó hírek

Filmes workshoplehetőség februárban Sziléziában

Filmes workshoplehetőség februárban Sziléziában

17–23 éves, a filmezés iránt érdeklődő magyar diákok workshop-jelentkezését és vagy filmeket vár a lengyelországi Jelenia Góra nemzetközi filmfesztiválja. 

6 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea