Az új Futurama-film egyszerre tökéletes folytatása a sorozatnak és egyedülálló műfajparódia-hibrid: sci-fi-fantasy, azaz távoli jövőben játszódó kardos-kopjás bohózat. Az egész valamikor a 90-es évek közepén kezdődött, amikor a Simpsons-szülőatya, Matt Groening és az alkalmankénti Simpsons-író David X. Cohen egy új animációs sorozaton kezdett gondolkozni.
Aztán 1999-ben, az új évezred küszöbén kezdte sugározni a Fox Amerikában a Futurama című sorozatot, ami a Simpsonshoz közel álló dizájn és humorvilág ellenére az egyik legegyedibb sorozat lett és hamar hűséges rajongótábort toborzott magának. Sajnos, ez a rajongótábor (kb. hat és fél millió néző az utolsó évad elején) nem volt elég a network-guruknak és 2003-ban a sorozatot megszüntették, nem kevés ember nem kis bánatára.
Ezen bánat kiengesztelésére (és főleg mert a halott sorozat post mortem sikeresebbnek bizonyult, mint életében – 2005-ben a Comedy Central csatorna megvásárolta a sorozatot, epizódjáért négyszázezer(!) dollárért) a Fox és a Groening-vezette csapat új epizódok készítésébe kezdett, amiből később 4 egész estés, straight-to-DVD-film terve született meg. Az első film 2007-ben jelent meg, a következő idén nyáron – és egy hete kijött a harmadik film is, a Bender’s Game című, amiről, kedves Nagyérdemű, éppen most olvashatsz. A következő, utolsó DVD-film pedig jövő év februárjára várható, melyet követően epizódokra szeletelik őket és felturbózva újraindítják a sorozatot.
Egy ilyen komplikált, nyögvenyelős újraindulás kapcsán akarva-akaratlanul feltevődik a kérdés, hogy a megrendelésre készített filmek nem maradnak-e alul az eredeti sorozattal szemben? Netalán, hogy érvényesülnek-e a figurák egy másfél órás történetfolyamban a megszokott félórás formátum helyett? És, ami a legfontosabb: képesek-e az alkotók hozni azt az intelligens, utalásokkal teletűzdelt (bizonyos értelemben réteg-)humort, ami a sorozatot annyira imádnivalóvá tette?
Nem, igen és igen. A Futurama-filmek talán még jobbak, mint az amúgy szintén erősre sikeredett tavaly nyári Simpsons-film. Persze, ettől még nem fogják őket moziban vetíteni – a Futurama-képet teljessé pont az a szubkultúra-irányított poénözön teszi, ami el is vágja az azonnali (netán mozis) siker lehetőségét: ez egy ilyen későn beérő dolog, ez van.
A történet, bármennyire is sci-fi meg fantasy, nagyon időszerű: a harmincegyedik században is üzemanyagkrízis van. Egy űrhajót feltankolni sötétanyag-bogyókkal1 lassan egy vagyonba kerül, ráadásul egyetlen cég, a MOM Corp.2 kezében van az összes sötétanyag-kút. Farnsworth professzor, akiről nemrég derült ki, hogy a gonosz Mom szeretője volt fiatalkorában, rájön, hogy miképpen tudja hatástalanítani a sötétanyagot, ezáltal alternatív üzemanyagok felfedezésére és használatára kényszerítve a társadalmat. A helyzetet súlyosbítja, hogy kiderül: a Mom Corp. ketrecben tartott nibblerek ürülékét használja sötétanyag-forrásnak. Ráadásul Bender, mindnyájunk kedvenc alkoholista robotja a fantasy-társasjátékok megszállottja lesz és egy kísérlet folytán az összes szereplő az ő világában találja magát.
Ezzel a poénnal sikerül hát az alkotóknak nemcsak a megszokott sci-fi-poénokat és utalásokat (Csillagok háborúja, 2001 – Űrodüsszeia, Star Trek, stb) elsütni, hanem ezúttal megkapja a magáét a Dungeons and Dragons, a Gyűrűk ura és a többi fantasy-világ is. Olyannyira, hogy a pl. dramaturgia erősen épít a Gyűrűk urából ismert Frodó-zarándoklatra. Persze, az utalások ebben nem merülnek ki: a film mintegy tiszteletadásként egy gyönyörű, a Beatles Yellow Submarine-jére utaló képsorral indít.
Ebben a Futurama-filmben is megmarad az erős karakterorientáltság, sőt, egy-két addigi mellékszereplő is nagyobb fontosságot kap. Azt, hogy korunk hírességeit is szívathassa egy-egy poén erejéig, a sorozatból bevált módszerrel oldja meg: a 31. században minden személyiségnek csak a feje marad meg, ezek befőttesüvegekben tanyáznak – jobb esetben fejmúzeumokban, rosszabb esetben még 1000 év után is fárasztva a közönséget.
A poénok sorozatban jönnek, egy másodpercre sem ül le a film. S ami a legjobb bennük, hogy ha valamilyen megoldás vagy csavar kényszeredettnek vagy éppenséggel ismertnek tűnik, hát pont azért nevetünk rajta: mert itt minden geg rejt valamit maga mögött, egy dramaturgiai fordulat sem önmaga, hanem – huncut és szubverzív módon – önmaga és még valami más paródiája is.
Az animáció a Simpsonsból megszokott jó öreg 2D, de ezúttal alaposan feldúsítva 3D-elemekkel, amik főleg az űrutazásoknál jönnek jól. A két technika találkozása egyáltalán nem zavaró, hanem – a kettes Macskafogóhoz hasonlóan, csak persze picit ügyesebben – teljesen harmonikusan használják és egészítik ki egymást.
Ám bármennyire is jól szórakoztam a Bender játékán, nem tudom ajánlani a hosszú nap után, fáradtan valami könnyed rajzfilmet keresőknek: a sorozat előzetes ismerete nélkül sok geg érthetetlen marad, a karakterek nem tudnak megélni. Éppen ezért felszólítom a keves Olvasót, hogy rögvest, de tüstént álljon neki ennek a lassan kultikus státust öltő sorozatnak és mélyüljön el benne, hogy majd élvezhesse ezt a négydarabos filmsorozatot is. Megéri.
A rajongók pedig hátradőlhetnek és élvezhetik.
1 dark matter – ezzel suhannak majd az űrhajók a 31. században
2 Anyu Nagyvállalat
