Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Egy igazán kedves film
Jon Poll: Charlie Bartlett

Charlie Bartlett 17 éves. Egy hatalmas házban (már-már mondhatni kastélyban) lakik idegroncs anyjával, limuzinnal jár iskolába, és csupán egyetlenegy vágya van: hogy bármi áron népszerű és (el)ismert legyen. Az eddig leginkább vágóként tevékenykedő Jon Poll első feketekomédia-szagú nagyjátékfilmje leginkább tinédzserekhez szól, szerencsére nemcsak tinédzserekről.

A film főhőse, Charlie, nem buta fiú, deviáns megnyilvánulásai miatt mégis minden iskolából eltanácsolják. Filmünk is épp egy ilyen eltanácsolással kezdődik: Charlie hamis jogosítványokat állít ki a fél iskolának, ezért haladéktalanul mennie kell. Édesanyja, Marilyn (Hope Davis) megpróbálja jobb belátásra téríteni az igazgatót, ám most az egyszer azzal kell szembesülnie, hogy pénzzel mégsem lehet éppen mindent megoldani. Vége az előkelő magániskolák korszakának, végső próbálkozásként Charlie egy közönséges középiskolába kerül, ahol a beilleszkedésnek külön tudománya van, a kis lurkó pedig cseppet sem konyít hozzá. Tornacipős, öltönyös gyerekként természetesen strébernek és melegnek nézik, ezért persze neki is bőven kijut a lúzereknek szánt órák utáni pofonokból. Agyafúrtságának és kedves, ártatlan kisugárzásának köszönhetően lassan mégis megüti sulistársai elvárási normáit, így népszerűségi indexe napról napra növekszik. Miután már a beilleszkedésre teljesen képtelen Kip is hozzá fordul segítségért, Charlie rájön, hogy mivel érheti el a hőn áhított népszerűséget: ő lesz az iskola „pszichológusa”. Magánrendelőjének a komfortosnak egyáltalán nem mondható sulivécében kerít helyet, ahol nemcsak tanácsokkal, hanem illegális, kemény gyógyszerekkel is ellátja a problémás fiatalokat.

A terápia viszonylag hamar abbamarad, ugyanis el lehet képzelni, milyen következményekkel jár az, amikor minden tizenéves több doboznyi xanaxszal a zsebében rohangál az iskolában. Mindeközben Charlie privát szférájában is folyik az élet: Gardner igazgató úrral (Robert Downey Jr.) is keményen meggyűlik a baja, és Gardner lánya, Susan (Kat Dennings) személyében a szerelem (vagy valami afféle) is rámosolyog kis főszereplőnkre. A film során Charlie mindenféle kedves és kevésbé kedves dolog révén kerül közelebb a felnőtté váláshoz úgy, hogy a néző közben nem sok újdonságot lát. Ez a kevés újdonság viszont olyan bájos módon van tálalva, hogy már-már elfeledteti azt, hogy a filmnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

A film erőssége leginkább a karakterekben rejlik. Rengeteg jó arcot láthatunk, fantasztikus mimikákkal. A Charlie-t alakító Anton Yelchin kivételesen jópofa (nem is csoda, hogy a csupán 19 éves színészt már a jövő évi Star Trek és Terminator újabb részeiben is szerepeltetik), a féleszű kis punk Murphey Bivens (Tyler Hilton) is hiteles figura, valamint az enyhén fogyatékos Len (Dylan Taylor) is egyedi jelenség. Robert Downey Jr. jelenléte viszont kissé meglepett. Furcsán fog hangzani, de semmi szükség rá ebben a filmben. Napjaink egyik legsikeresebb színésze, és karakteresebb szerepeket „illik” rászabni – a kiégett igazgató-apa szerepet viszont bárki el tudná játszani, hiszen nem nagy kihívás vérben forgó szemekkel a whiskysüveg aljára nézni és egy távirányítós kishajó gombjait nyomogatni. Filmbeli lánya, Susan is csupa rejtély: állandóan, már-már idegesítően erősre van rúzsozva a szája, ami természetesen szeretkezés után is pont olyan égőpirosan virít, mint előtte. Tudnak valamit ezek az amerikai tinik!

Charlie Bartlettet a sok hiba ellenére sem kell feltétlenül elítélni (sem a filmet, sem a főhőst), a mai fingós-böfögős tinivígjátékok korszakában főleg nem. A film is és a főhős is csupán elismerést szeretne, ám mindkettejüknek szembesülnie kell azzal, hogy még nem elég érettek ahhoz, hogy tömegeket mozgassanak meg. Első próbálkozásként viszont mindketten sikerként könyvelhetők el. Hajrá, Charlie!

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Charlie Bartlett

Charlie Bartlett – amerikai vígjáték, filmdráma, 2007. Rendező: Jon Poll. Szereplők: Anton Yelchin, Robert Downey Jr., Hope Davis, Kat Dennings, Tyler Hilton, Mark Rendall, Dylan Taylor, Megan Park, Jonathan Malen, Derek McGrath.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 1 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Fele se tréfa (sajnos) - Jon Hurwitz – Hayden Schlossberg: American Reunion / Amerikai pite: A találkozó

Fele se tréfa (sajnos) – Jon Hurwitz – Hayden Schlossberg: American Reunion / Amerikai pite: A találkozó

Mi lesz abból, ha az Amerikai pite régi jó csapata összejön még egy utolsó erőbedobásra? Kitaláljuk? Gyerekes csínyek. Ízléstelen viccek. Alig takart női aktok. Kínos szituk. Részeges bulik. Baráti szívatások. Senki többet? Nem, sajnos, ha valaki többet várna el a szériától, az annyival maradna, mintha Stiflernek akarná elmagyarázni az emberi jogokat.

Kapcsolódó hír

Újra összeáll a Monty Python csapat

Újra összeáll a Monty Python csapat

A Monty Python-os John Cleese, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones ismét egy csapatot alkot az Absolutely Anything című sci-fi vígjáték kedvéért.

4 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea