Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Ritter György

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Pokoli királyság
Ridley Scott: Hazugságok hálója / Body of Lies

Az Amerikai Egyesült Birodalom XXI. századi ellensége Oszama Bin Laden. A binládista, iszlamista és az ehhez hasonlatos frázisok paranoiában tartják a tengerentúli közönséget. A tömegpszichózistól zsibbadó agyak látóközpontjaira igyekszik hatással lenni Ridley Scott rendező és William Monahan forgatókönyvíró Hazugságok hálója című legújabb filmjében.

Kettejük munkájából már született egy viszonylag kiegyensúlyozott XII. századi szentföldi keresztes kardcsörtetés (Mennyei Királyság / Kingdom Of Heaven), amelyben felhívták a figyelmet, hogy a történelem folyamán összességében az európaiak több muzulmán fejet nyisszantottak le, mint az összes dzsihád együttvéve. Ez persze nem indokolja az arabok részéről a sok vérengzést, de ez a film sem fogja megváltoztatni azt a sztereotípiát, amely szerint az iszlám elsődleges célja a gyaur kutyák kiirtása.

Leonardo DiCaprio a Hazugságok hálója / Body of Lies című filmben

A Hazugságok hálójának alkotói a jó hidegháborús ideológia alapján folytatják a terrorhullám ragozását. S erre remek alapot találtak David Ignotus (már magyarul is olvasható, s egyébként izgalmas) Body of Lies című kémbestsellerében. Scott egy közepes kémfilmet konstruált a történetből, amiből teljes egészében hiányzik a felek ideológiája. A történet két szálon fut, többnyire Jordánia környékén és Amerikában. Főszereplői Roger Ferris (Leonardo DiCaprio), a felemelkedő CIA ügynök, és főnöke, az amerikai Ed Hoffman (Russell Crowe), aki biztonságos washingtoni irodájából irányítja az ifjú kém ténykedését. Kettőjük célja, hogy a nagy fehér bálnát, Al Saleem terror-főmuftit kézre kerítsék. Leo belevaló, kemény gyereket játszik, aki nem éppen John Ramboként lövi folyékony halmazállapotúvá az ellent, de európai fizimiskájával és maroknyi mecénásával sikerül megtalálnia Bin Laden alteregóját. Játéka nem a legkifinomultabb, karakterét is inkább a Jason Bourne köpönyegéből előbújt toposzokból eszkábálták össze. Az acélos, egyenletlen szakállú ügynök úrból nem sokat tudunk meg: elvált, szereti az arab ápolónőket és jól bírja a kínzást.

Russel Crowe a Hazugságok hálója / Body of Lies című filmben

Amerikai „partnere” a dagi és deres hajú, ellenszenves Russell Crowe, aki kispolgári életének mindennapjai közben, egykedvűen dönt élet és halál felett. Ő sem kap túl mély karakterábrázolást: karosszékéből figyeli a vérengzéseket és mindentudóként imádja „sakktábláján” kénye-kedvére tologatni (ügynök) bábuit. Míg ő otthon tesped, addig a terepmunkás Ferrist rendszeresen laposra verik. A sikertelen akciókat és az ellenmondást néha hisztivel kompenzálja. Van felesége és gyermeke is, akiket nem szeret túlságosan – ez még „szerethetőbb” figurát varázsol belőle. Crowe hozza formáját, bár sokszor úgy tűnik, mintha sminkjére bízná a játékát. A film legérdekesebb figurája a jordániai titkosszolgálat vezetője, az elszánt és tapasztalt Hani, akit Marc Strong alakít következetes és feltűnően jó színészi játékkal. Láthatóan ki is emelkedik a két főkarakter mellett. A gonoszok teljesen haloványak és egysíkúak, az Alon Abutbul által megformált Saleen éppen ugyanolyan mimikával csodálkozik, mint kínoz.

Leonardo DiCaprio és Golshifteh Farahani a Hazugságok hálója / Body of Lies című filmben

A Scott-Monahan dolgozat egyfajta száraz krónikával, keretes modorral próbál elmondani valamit, amit igazából még talán ők sem tudnak. A végtelennek tűnő mobilcsevelyek összezavarhatják a nézőt, aki egy idő után azt se tudja, hogy mivégre ez a közel-keleti hajkurászás. A film vége felé csak egy dolog lesz teljesen világos: hogy az alkotók nem vállalják az éles politikai kritikát (se a gúnyt). S amikor látszólag rájönnek erre a hibájukra, gyorsan a film utolsó harmadában, kiutat keresve, egy bárgyú szerelmi szálat is csempésznek a történetükbe. Bár Leo néha megenged magának egy-két „csipkelődő” elszólást hazája politikájáról, a befejezés környékén kemény kolonialista „ha elfogy az olaj, maguk kinyiffannak”- féle dumával áldoz a sematikus idea oltárán. Így a néző megnyugodva távozhat, Ferris kilép a titkos hazugságok láncolatából és az araboknak sem marad sok esélyük a jövőben. Ugyanabban a kaotikus madártávlati városképben végződik a film, mint amelyben kezdődött.

Leonardo DiCaprio és Russel Crowe a Hazugságok hálója / Body of Lies című filmben

Ridley Scott filmje rossz dráma, unalmas akciófilm, amelyen Alexander Witt képei sem tudnak segíteni. Pedig Scott az említett Mennyei Királyság levegős tereit ismétli, mégsem tud annyira megkapó lenni. A zord, hűvös, sokszor esős amerikai közeg és a szikár sivatag kettőssége uralja a képeket.

A Hazugságok hálója az öregedő rendező ellentmondásos (lásd előző, remek Sebhelyesarcú-változatát, az Amerikai gengsztert), életművének haloványabb alkotásai közé sorolható, amelyből leginkább az a propagandaüzenet derül ki, hogy nem kell aggódni: „a Közel-Keleten az amerikai szem mindent lát…”

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Hazugságok hálója (Body of Lies)

Hazugságok hálója (Body of Lies) – amerikai akciófilm, filmdráma, thriller, 2008. Rendező: Ridley Scott. Szereplők: Leonardo DiCaprio, Russell Crowe, Mark Strong, Golshifteh Farahani, Oscar Isaac, Ali Suliman, Alon Abutbul, Vince Colosimo, Simon McBurney, Mehdi Nebbou, Michael Gaston, Kais Nashif.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • A látogatók szerint
    6/10 · 4 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Holdkóros szörnyeteg - Ridley Scott: Hannibal

Holdkóros szörnyeteg – Ridley Scott: Hannibal

A Bárányok hallgatnak (1991), Thomas Harris regényének Jonathan Demme rendezte filmváltozata mindmáig őrzi helyét a thrillerek pantheonjában. Semmi esetre sem poros klasszikussal van dolgunk, a filmet újranézve bebizonyosodik, hogy 10 évvel a bemutatója után sem vesztett erejéből.

Kapcsolódó hírek

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Farkasemberes thrillert forgattak Romániában

Az Untitled Werewolf Thriller munkacímmel futó projekt forgatása szeptember 26-án kezdődött és tegnap zárult le. Joe Johnston The Wolfman című 2010-es filmjének remake-jét teljes egészében Romániában forgatták. (FNE)

7 hónapja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea