Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Csoma Emőke

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

…és a végén összeáll a kép!
Maris Martinsons: Loss

1981. november 3-a sokak számára fontos lehet. Van, aki ekkor gügyögte ki élete első szavait, van aki éppen ekkor látta élete első filmjét, van akinek ekkor volt élete első szexuális élménye, és olyan is van, aki pontosan ekkor kapott jogosítványt. Filmünk minden egyes hősének szintén rendkívül fontos: ők ekkor vesztették el minden reményüket – és még csak nem is tudtak róla.

A már évek óta Litvániában élő, ám eredetileg lett Maris Martinsons első nagyjátékfilmje teljesen egyszerű, többé-kevésbé logikus felépítésű, mégis meglepően csúfot űz a konvencionális filmkészítésből. Tele van dramaturgiai hepehupákkal és furcsa, oda nem kívánkozó operatőri mozdulatokkal, amikről nehéz elhinni, hogy tudatosan épültek be a film néhol amúgy is széteső kockái közé. A felépítés semmiképp nem mondható újszerűnek, hiszen kapásból több tucatot fel lehetne sorolni az igényesebben kidolgozott „az utolsó percben kapjuk meg a szükséges puzzle-darabot a megvilágosodáshoz”-féle produkciókból. A film varázsa tehát nem az elhanyagolható történetben és annak kivitelezésében van, az biztos.

A láncszerű kapcsokban nem szűkölködő film főszereplője a szellemileg sérült Valda, aki bármit megtenne azért, hogy intézetbe került kisfiát, Pault visszaszerezhesse és magánál tarthassa – még Írországnak is képes teljesen egyedül nekivágni. Dublinba érve legelőször öngyilkosságot próbál elkövetni, de szélsőséges önzősége percek alatt a világ legbájosabb önzetlenségébe csap át. A célsorrend tehát: 1) pénzt kell szerezni; 2) Pault ki kell hozni az intézetből; 3) Pault szeretni kell. A tervlevesbe természetesen sokan beleköpnek, így komoly akadályt jelent a Pault éppen frissen adoptáló Nora, az ő egykori élettársa (és Valda egykori szeretője), Ben, valamint Ben valamikori ágyasa (és Nora egykori barátnője), Laima. A szappanoperák forgatókönyvírói is megirigyelhetnék az ármánykodás eme bő svédasztalát: jut mindenkinek mindenből, amennyi csak belefér. Az Írországban tevékenykedő litván papot leszámítva (akinek szándékai nem túlságosan nyilvánvalóak) mindenki akarva-akaratlanul Valda ellen dolgozik.

Próbálkozásainak sikerességétől függetlenül, ahogyan ez lenni szokott, hátrányos helyzete ellenére mégis Valda bizonyul a „legnormálisabbnak” a felsorakoztatott idegroncsok közül. Az oly őszintén játszó színésznő (Valda Bickute) mellett kiemelkedik a finn alkoholista karaktereket is megszégyenítő módon viselkedő Ben (Kostas Smoriginas), aki beképzeltségével, nemtörődömségével és életuntságával valósággal kiemeli a filmet a megcsontosodott tunyaságból.

A film legnagyobb problémáját talán az indokolatlanság jelenti. Gyakran keverednek az idősíkok (ami önmagában nem is probléma, hiszen a jelen megértéséhez a múlt bemutatására is szükség van), sok a hirtelen vágás és a kézikamerázás (ami néha indokolatlanból egyenesen idegesítővé csap át), és többször is érződik, hogy az alkotók erőltetetten próbálták összekombinálni az idősíkokat és a narratív szálakat. Az aláfestő zene is állandóan ugyanaz, a rövid elemekből felépülő szólamok folyton megismétlődnek, egy rövid jelenet alatt akár többször is. Az is roppant furcsán hat, hogy Dublinba érkezve Valda egyből egy litvánul prédikáló papba ütközik, ráadásul minden ír karaktert litván színész alakít. A szálak fölösleges bonyolítása és egymásra erőltetése pedig percről percre jobban kiöli a filmből a drámát, a nézőből pedig a szorongást, így nehéz bármelyikükkel is együttérezni.

Annak ellenére, hogy van még mit tanulniuk, a litvánok nagyon büszkék az idei filmtermésük (ami ezen kívül még egy, jóval gyengébb színvonalú filmet jelent) eme darabjára – olyannyira, hogy Litvánia képviselőjeként ez a film fog versenybe szállni az Oscar-díjak öt legjobb idegen nyelvű film versenyébe való bekerülésért. Hogy realisták maradjunk: a szobrocskáról egyelőre még álmodozni sem érdemes, arról viszont igen, hogy a litván filmgyártás is lassan rügyezni kezd, majd végre pompásan kivirágzik.

És hogy pontosan mi is van 1981. november 3-ával? Nos, a film utolsó perceivel ellentétben itt nem fog kiderülni, hadd maradjon azért valami a nézőnek is: a megfejtésért tessék megnézni a filmet!

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Nereikalingi zmones (Loss)

Nereikalingi zmones (Loss) – litván filmdráma, 2008. Rendező: Maris Martinsons. Szereplők: Valda Bickute, Kostas Smoriginas, Dalia Micheleviciute, Andrius Mamontovas, Daiva Tamosiunaite, Gelmis Naujikas, Vytautas Rumsas, Gabija Jaraminaite, Arvydas Dapsys, Dalia Brenciute, Toma Vaskeviciute, Justas Tertelis.

Megnézem a Filmtetten

  • A Filmtett szerint
    7/10
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Nosztalgia nélkül - Pernilla August: Svinalängorna / Beyond

Nosztalgia nélkül – Pernilla August: Svinalängorna / Beyond

Rögtön az elején be kell vallanom: nem nehéz kissé elfogultnak lenni ezzel az alkotással szemben. Érzékeny húrokat pendít, a komolyságát helyenként csacsiságok ellenpontozzák és nem utolsósorban: remek színészi alakításokat vonultat fel.

Kapcsolódó hírek

Tarr életműve Litvániában

Tarr életműve Litvániában

Először mutatják be Tarr Béla teljes életművet Litvániában. Az október 1-én kezdődő kaunasi filmfesztiválon személyesen vesz részt a világhírű magyar rendező.

2 éve

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

13 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea