1981. november 3-a sokak számára fontos lehet. Van, aki ekkor gügyögte ki élete első szavait, van aki éppen ekkor látta élete első filmjét, van akinek ekkor volt élete első szexuális élménye, és olyan is van, aki pontosan ekkor kapott jogosítványt. Filmünk minden egyes hősének szintén rendkívül fontos: ők ekkor vesztették el minden reményüket – és még csak nem is tudtak róla.
A már évek óta Litvániában élő, ám eredetileg lett Maris Martinsons első nagyjátékfilmje teljesen egyszerű, többé-kevésbé logikus felépítésű, mégis meglepően csúfot űz a konvencionális filmkészítésből. Tele van dramaturgiai hepehupákkal és furcsa, oda nem kívánkozó operatőri mozdulatokkal, amikről nehéz elhinni, hogy tudatosan épültek be a film néhol amúgy is széteső kockái közé. A felépítés semmiképp nem mondható újszerűnek, hiszen kapásból több tucatot fel lehetne sorolni az igényesebben kidolgozott „az utolsó percben kapjuk meg a szükséges puzzle-darabot a megvilágosodáshoz”-féle produkciókból. A film varázsa tehát nem az elhanyagolható történetben és annak kivitelezésében van, az biztos.
A láncszerű kapcsokban nem szűkölködő film főszereplője a szellemileg sérült Valda, aki bármit megtenne azért, hogy intézetbe került kisfiát, Pault visszaszerezhesse és magánál tarthassa – még Írországnak is képes teljesen egyedül nekivágni. Dublinba érve legelőször öngyilkosságot próbál elkövetni, de szélsőséges önzősége percek alatt a világ legbájosabb önzetlenségébe csap át. A célsorrend tehát: 1) pénzt kell szerezni; 2) Pault ki kell hozni az intézetből; 3) Pault szeretni kell. A tervlevesbe természetesen sokan beleköpnek, így komoly akadályt jelent a Pault éppen frissen adoptáló Nora, az ő egykori élettársa (és Valda egykori szeretője), Ben, valamint Ben valamikori ágyasa (és Nora egykori barátnője), Laima. A szappanoperák forgatókönyvírói is megirigyelhetnék az ármánykodás eme bő svédasztalát: jut mindenkinek mindenből, amennyi csak belefér. Az Írországban tevékenykedő litván papot leszámítva (akinek szándékai nem túlságosan nyilvánvalóak) mindenki akarva-akaratlanul Valda ellen dolgozik.
Próbálkozásainak sikerességétől függetlenül, ahogyan ez lenni szokott, hátrányos helyzete ellenére mégis Valda bizonyul a „legnormálisabbnak” a felsorakoztatott idegroncsok közül. Az oly őszintén játszó színésznő (Valda Bickute) mellett kiemelkedik a finn alkoholista karaktereket is megszégyenítő módon viselkedő Ben (Kostas Smoriginas), aki beképzeltségével, nemtörődömségével és életuntságával valósággal kiemeli a filmet a megcsontosodott tunyaságból.
A film legnagyobb problémáját talán az indokolatlanság jelenti. Gyakran keverednek az idősíkok (ami önmagában nem is probléma, hiszen a jelen megértéséhez a múlt bemutatására is szükség van), sok a hirtelen vágás és a kézikamerázás (ami néha indokolatlanból egyenesen idegesítővé csap át), és többször is érződik, hogy az alkotók erőltetetten próbálták összekombinálni az idősíkokat és a narratív szálakat. Az aláfestő zene is állandóan ugyanaz, a rövid elemekből felépülő szólamok folyton megismétlődnek, egy rövid jelenet alatt akár többször is. Az is roppant furcsán hat, hogy Dublinba érkezve Valda egyből egy litvánul prédikáló papba ütközik, ráadásul minden ír karaktert litván színész alakít. A szálak fölösleges bonyolítása és egymásra erőltetése pedig percről percre jobban kiöli a filmből a drámát, a nézőből pedig a szorongást, így nehéz bármelyikükkel is együttérezni.
Annak ellenére, hogy van még mit tanulniuk, a litvánok nagyon büszkék az idei filmtermésük (ami ezen kívül még egy, jóval gyengébb színvonalú filmet jelent) eme darabjára – olyannyira, hogy Litvánia képviselőjeként ez a film fog versenybe szállni az Oscar-díjak öt legjobb idegen nyelvű film versenyébe való bekerülésért. Hogy realisták maradjunk: a szobrocskáról egyelőre még álmodozni sem érdemes, arról viszont igen, hogy a litván filmgyártás is lassan rügyezni kezd, majd végre pompásan kivirágzik.
És hogy pontosan mi is van 1981. november 3-ával? Nos, a film utolsó perceivel ellentétben itt nem fog kiderülni, hadd maradjon azért valami a nézőnek is: a megfejtésért tessék megnézni a filmet!
