Nagy Boglárka

/ / /

· írta

Miért éppen ez a film van a papíron?

Beszélgetés Adrian Sitaru filmrendezővel

Interjú

Adrian Sitaru nagy kitartással visz végig lehetetlen projekteket. Arról mesél, hogyan működnek az emberek, és hogy milyen árnyalatnyi a különbség a rossz, a kevésbé rossz és a jó között. Kérdéseket tesz fel magának, és igyekszik minél pontosabban válaszolni mások kérdéseire is.

Adrian Sitaru

Azt hiszem, a film, a moziba járás önmagában élmény, épp ezért nem szeretek sokat beszélni a filmjeimről. Meg kell nézni őket ahhoz, hogy megértsd, hogy utólag beszélni tudj róluk. A film olyan mint egy könyv: a borító nem mond el semmit, csak akkor érzed meg a hangulatát, ha időd szánsz rá, és elolvasod, ill. megnézed.

Miért választottál ilyen erős, szubjektív szemszöget a kamerának? Hagyományos médiumtudatosítási, -elidegenítési eszközt kerestél, vagy a néző tekintetét akartad irányítani?

A forgatókönyv első változatában az egész történet Mihai szemszögéből jelent meg, aztán következett Iubi szemszöge, végül pedig az Anáé. De túl unalmasnak tűnt. Megtartottam ötletként a POV-ot [point of view shot, angolul a szubjektív beállítás megnevezése – szerk.] az utolsó változatban, mert rájöttem, hogy ha a film teljes ideje alatt azt használom, a néző a végére tudni fogja, hogy az utolsó beállítás egy személynek felel meg – talán Anának, talán Istennek, végső soron nem számít, de hatásos és többértelmű.

Másrészt szeretem a POV-ot – szubjektív okokból, de úgy gondolom, hogy a POV többé-kevésbé a mozi jövője. Érdekes a közönséget a szereplővel azonosítani, erre utalnak a számítógépes játékok, a valóságshow-k, a surround hangzás stb.

Adrian Sitaru: Pescuit sportiv

Sokat beszéltek arról, hogy a Sporthorgászat (Pescuit sportiv) 100%-ban független film, hogy te vagy egy személyben a rendezője és a producere is. Melyek voltak az előnyei és a hátrányai ennek a helyzetnek?

Három évig vért izzadtam azért, hogy sikerüljön befejezni és rengeteg szerencsére is szükség volt ahhoz, hogy ez be is következzen, ami egy profi film esetében nem igazán szokott előfordulni – ezeket rendszerint befejezik, ha van rájuk pénz.

A saját filmem producereként mit is mondhatnék – Európában általában elég nagy szabadsága van a rendezőnek, még egy nagy költségvetésű film esetében is. Nem mondhatom tehát, hogy kiváltságosan szabad voltam, hogy úgy gondoljam ki és forgassam le a filmemet, ahogy én akartam. Végső soron a saját pénzemből készítettem el. Ilyen értelemben pedig kihívás volt, sokat tanultam olyan dolgokból, amiket egyedül kellett csinálnom. És ezzel tulajdonképpen bebizonyítottam magamnak és másoknak, hogy Romániában lehet minőségi filmet készíteni pénz nélkül is.

Hogyan reagáltál a kihívásokra? Érezted néha, hogy nem sikerül végigvinni a filmet?

Igen, sőt, gyakran, mert olyan emberekkel kezdtem dolgozni, akik nagyon sokat segítettek, de csak egy adott pontig. Egyedül fejeztem be a vágást digitális rendszerben. Ekkor látták és szerették meg a filmet a francia producerek. Mindez az után történt, hogy több román producernek is megmutattam a filmemet , de akkor senkit nem érdekelt annyira, hogy segítsen. Ezért aztán a filmbe vetett bizalmam is megingott, gondoltam, talán rossz: miután három évet ülsz rajta, kezded megunni a saját termékedet. Következtetésképp egy nagy tanulság van: ne szabad feladni, el kell menni a végletekig, mindent meg kell tenni, ami tőlünk telik; egy idő után elkezd magától megoldódni a helyzet, de addig harcolni kell.

Adrian Sitaru: Valuri
Adrian Sitaru: Valuri (2)

Csak a független filmek esetében voltak ilyen gondjaid vagy a hivatalosan támogatottaknál is, mint például a Hullámok (Valuri)?

Igen, a Hullámok – és szerintem más produkciók – esetében is komoly gondokba ütközhetsz. Úgy volt, hogy a Hullámokat sem sikerül befejeznem, de teljesen más okokból, pedig volt pénzem és minden, ami szükséges. 2006-ban fejeztem be a Hullámok forgatását és csak egy év múlva került bemutatásra, pedig csak egy kisjátékfilm. Most nem számítanak az okok, de igen, bármelyik projektnél óriási gondokba ütközhetsz.

Néhány évig tévénél is dolgoztál. Onnan kaptál-e támogatást a projektjeid befejezéséhez?

Soha nem kaptam tőlük közvetlen támogatás a saját projektjeimre.

Különben érdekes, hogy többek között éppen a televízió visszajelzése miatt ábrándultam ki nagyon; ők ugyanis fesztiválokra szánt mozifilmeket támogattak. Ebből azt gondoltam, hogy a filmem értéktelen. és fölöslegesen kínlódom, de ahogy „kivittem az országból”, a reakciók ellentmondtak ennek.

Te jelentkeztél a filmmel vagy a fesztiválok hívtak meg? Ha már egyszer fogadtak egy neves fesztiválon, megnyílt-e előtted minden kapu?

Mindkét eset előfordult. Eleinte rendszerint küldeni kell a filmet – igazából az foglalkozik ezzel, aki eladja a filmedet és kiépíti a stratégiáját. Ebben az esetben a francia cég, amely képviselt, a velencei fesztivál egyik versenyprogrammal párhuzamos szekcióját választotta a bemutatásra, a locarnói fesztivállal szemben. Különböző okokból döntöttek így – elég bonyolult, de bízni kell bennük. Amikor már nagy fesztiválokon bemutatták a filmet, érkeznek a további meghívások is.

Több fesztiválon is részt vettél, a Sporthorgászat jól szerepelt és nyert három díjat. Melyik volt a kedvenc fesztiválod, illetve melyik díj a legkedvesebb neked és miért?

Mindegyik díj kedves nekem. Estoril például egy kis fesztivál, a második kiadásnál tart, de a zsűriben volt Paul Auster és [John Maxwell] Coetzee, aki irodalmi Nobel díjat nyert. Tudva azt, hogy ezek az emberek ítélték oda a díjat, nagyon megtiszteltetésnek éreztem; tehát nem maga a díj számít, hogy Cannes-ban vagy Estorilban kaptam.

Azt hiszem, fesztiválok szempontjából Szalonikiben volt a legjobb a közönség visszajelzése; nevettek a film közben. Más fesztiválokon adott ponton az angol feliratot hibáztattam, amikor nem működött jól a film, amikor a közönség nem úgy reagált, ahogy Romániában reagált volna. De hát nem is lehet minden árnyalatot lefordítani. Szalonikiben az volt a meglepetés, hogy úgy reagáltak, mintha mindent értettek volna románul. Lehet, hogy a nyelv is jobban hasonlít, talán néhány szó, nem tudhatom. Többet nevettek, mint gondoltam volna – nem vígjáték a film, de vannak olyan pillanatok benne.

Pusan is nagyon tetszett, olyan ázsiai közönség volt, ahol a nagy kulturális különbségek miatt nem tudtam, mit fognak érteni a filmből – hát sokkal többet, mint vártam volna. Azt hiszem, ez volt a második legjobb vetítés a reakciók szerint és abból a szempontból, hogy mit értett a közönség; hihetetlen fesztiválközönség volt, nagyon értelmes kérdéseket tettek fel film után; meg is kérdeztem tőlük „filmes hallgatók vagytok vagy honnan veszitek a kérdéseket?” Azt mondták, nem. Teljesen más világ volt, mély benyomást gyakorolt rám.

Adrian Sitaru: Pescuit sportiv (2)
Adrian Sitaru: Pescuit sportiv (3)

Sok filmet készítettél, főképp rövidfilmeket, amelyek viszont alig ismertek. Eszedbe jutott-e már, hogy terjeszd vagy elérhetővé tedd őket a nagyközönség számára is most, hogy ismertebb lettél?

Nem hiszem. Sok rövidfilmet készítettem, nagyjából úgy mint a Sporthorgászatot, egy kamerával, még azelőtt, hogy filmes hallgató lettem volna. Leforgattam, megvágtam, néhány nagyon kicsi fesztiválon szerepeltek is, de nem tartom őket értékesnek, és nincs értelme olyasmit terjeszteni, ami nem értékes. Szeretem őket, viccesek, volt valamiféle barátok közti „házi sikerük”, de nem venném őket újból elő.

Melyik forgatáshoz kötődik a legkedvesebb, legpozitívabb emléked?

Azt hiszem, hogy a Hullámokhoz. Amint mondtam, a Hullámok olyan film volt, ami majdnem el sem készült.

Mondanál valamit az okokról?

Bonyolultabb, gyártási gondjaink voltak, nehéz forgatás volt, tengerparton, mindent kint forgattunk. Például: ha egy nap esett volna, nem tudtuk volna meghosszabbítani a forgatást. Egyfajta csodának tartom, hogy nem esett az eső. De ez csak részletkérdés volt.

A Hullámok forgatásán egyszer sem kellett azt mondanom, hogy leállunk, mert „nem lehet ilyen körülmények között”. Úgy tűnt, hogy minden le fog állni, tőlem független okokból, de végül mégsem így történt, hanem a „gyerekből”, aki lehetett volna sérült is, végül győztes lett – és ez csoda. Nem vagyok vallásos, de ez a tapasztalat elgondolkoztatott, hogy nem mondhatsz le az életről, ha te teremtetted – nem vagyok abortuszellenes, meg nő sem vagyok, hogy meg tudjam ítélni, de... nem támogatnám, hogy valaki elvetesse a gyerekét. Akkor ott nem csak tőlem függött az egész, a művészi, rendezői részen kívül nem tudtam mást ellenőrizni. Egyszercsak megtörtént a csoda, ennek a filmnek el kellett készülnie – és miért? Azért, mert végül mostanig 27 díjat nyert és több mint 100 fesztiválon vett részt. Tehát nekem a Hullámok egyfajta misztikus élmény, és külön helye van az emlékeimben.

Mi történt a Hullámok főszereplőjével, Sergiu Costacheval?

A Hullámok főszereplője most elsőéves színis hallgató. Nagy tehetségnek tartom, remélem, segít neki az iskola és örülök, hogy bejutott. És még fogok vele dolgozni tavasszal egy rövidfilmben, amiben ő lesz a főszereplő. Örülök neki.

Adrian Sitaru: Valuri (3)
Adrian Sitaru: Valuri (4)

Mikor forgatod a következő projektedet, Szeretetből, a legjobb szándékkal (Din dragoste, cu cele mai bune intenţii) című kisjátékfilmet?

2009 júniusára terveztem, és jó volna szeptemberig befejezni. Van valamennyi pénzünk az Országos Filmközponttól, nem túl sok, de lehet még Franciaországban vagy különböző európai intézményekben támogatást keresni. A forgatókönyvírás végső fázisában vagyok, de még dolgozom rajta.

Nehezebb olyan forgatókönyvet írni, ami személyes tapasztalatból ered?

Igen, ez nagy gond volt számomra, mert szubjektív a történet, és én nem tudtam megítélni, hogy a megtörtént események közül mi lényegtelen és mi fontos a történet szempontjából. Ezért kértem a franciaországi Cinéfondation támogatását, ami minden körülményt biztosított a forgatókönyv megírásához, de szakmai támaszt nem adott. Utóbbiért a Binger Filmlabhez mentem Amsterdamba: egy forgatókönyvíró, -fejlesztő programon vettem részt. Itt különböző workshopok zajlottak, és egy személyes tanácsadót is adtak mellém, akivel megbeszélhettem a tervemet, és aki segített tisztázni a forgatókönyv egyes részleteit. Talán egyedül is megtaláltam volna a válaszokat a forgatókönyvvel kapcsolatos kérdéseim többségére, de nem szeretném, hogy megint másfél évet tartson az írás folyamata, mint a Sporthorgászat esetében.

Van-e olyan szereplő, aki téged képvisel a filmben?

Persze, ez magától értetődik. Ő a főszereplő, mert a történet rólam szól, egy olyan emberről, aki nehéz helyzetbe került egy hozzá közel álló ember miatt. Ha az, akit szeretsz élet és halál között van, általában más dimenzióba jutsz, közel kerülsz a paranoiához, a gondokhoz, a hisztériához, olyan tapasztalat ez, ami véglegesen megváltoztat.

Gondolkoztál már azon, hogy kiket válassz szereplőknek, hogy ki felelhetne meg a valós személyeknek?

Nagyon nehéz lesz, leginkább a főszereplő, vagyis az én szereplőm esetében, mivel annak nem kell feltétlenül hasonlítania hozzám. Nem tudom, mi a legmegfelelőbb kor a szereplőnek. Vagy három különböző korú színészre gondoltam eddig, akik közül akárki megfelelhet, de ez csak a színészválogatáskor fog végleg eldőlni. Adrian Titienire gondoltam az egyik orvos szerepére – nagyon jól illene rá, de egyelőre csak ennyi biztos.

Szerinted mitől jó egy film?

Azt hiszem, nekem az a legfontosabb, hogy felfedezzem, mi van a történet mögött; a történettől függetlenül – lehet az dráma vagy animáció – fel kell fedeznem egy második réteget, amiben felsejlik a rendező üzenete… vagy nem is az üzenet, inkább a filozófia, a film filozófiai rétege, a rendező véleménye az életről, a dilemmái. Felfedeztem a Ratatouille-nál és Tarkovszkij filmjeiben is – nem a műfaj számít: az a fontos, hogy a történetben több legyen, mint amit látsz. Ez a különbség Stan és Bran és Chaplin között is: Chaplinnél többel maradsz – szerintem ez a lényege egy jó filmnek.

Szerinted szándékos vagy önkéntelen egy adott filozófia filmes megjelenítése? Te megpróbálsz filozófiát vinni a filmjeidbe?

Azt hiszem, ez elsősorban a forgatókönyvírótól függ, ha pedig ő a rendező is... a szerzőn múlik, ha több van a fejében, minthogy „filmet” akarjon csinálni. Ahogy visszanézek a filmjeimre, amiket régebb, 30 évesen, 27 évesen készítettem, viccesek, de nem különlegesek. Nem hiszem, hogy többek mint aranyos, érdekes filmek, amelyek mögött nincs filozófia; talán mert fiatalabb és butább voltam, ha fogalmazhatok így, talán egy bizonyos koron túl felfedezel néhány dolgot, amiről – tudatosan vagy öntudatlanul – szeretnél beszélni. A filozófia benned kell, hogy legyen és érződnie kell a filmen. Nem kell feltétlenül erőltetned, nem kell úgy beszélned róla, ahogy azt Kant tenné; benned van.

Adrian Sitaru: Valuri (5)

Hogyan írsz forgatókönyvet? Egy történetből, egy helyzetből vagy egy szereplőből indulsz ki?

Azt hiszem, egy helyzetből indulok ki. A Horgászat alaphelyzete például Radu Jude egyik történetéből ihletődött, amit könnyen el tudok beszélni filmben: az emberi viselkedésről, a manipulálásról, a hazugságról és így tovább. A legutóbbi forgatókönyvemben, amit még írok, egy olyan helyzetből indultam ki, amit én magam az édesanyámmal éltem meg: megbetegedett, súlyos lehetett volna, de végül minden rendbejött. A filmkészítéssel választ keresek magamnak azokra a dolgokra, amik foglalkoztatnak vagy nyomasztanak.

Megírod a valós helyzet változatait?

Nem. Nem változatokat írok. Megpróbálom felboncolni a helyzetet, hogy megértsem: pszichológiailag mi történik. A saját dilemmámra keresek választ: miért viselkedünk így, miért történnek velünk ezek a dolgok, miért követjük el a hibáinkat. Végső soron a helyzetekre épülő történet mögötti emberi viselkedésről van szó. Vagyis ha a szereplő megy és visszafordul – miért teszi ezt? Ez egy háttér, ami nem egyértelmű; vagyis csak egy rossz filmben lehet egyértelmű. Azt keresem, hogy miről szól a történet; miért foglalkoztat, miért épp ez a film és nem egy másik? Vagyis, hogy miért éppen ez van ott előttem a lapon?

(Az interjú eredeti, román nyelvű változata elolvasható itt.)

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.