Weblap.ro – Professzionális weblapkészítés

Józsa Péter

Filmtett / Cikkek /

· írta

// kritika

Origo
M. Tóth Géza: Mama

Az idő és a lét ciklikusságának gondolatát a kamera körtáncával elegyítő formai bravúr korántsem idegen a kisfilmműfajtól. M. Tóth Géza a Maestro kvázi-determinizmusának és az Ergo immanens körforgásosságának termékeny ötvözésével újra egy önálló univerzumot hoz létre és szüntet meg, méghozzá a tőle már-már természetesnek ható tökéletességgel.

Fiatalasszony kapaszkodik fel a cipekedéstől nagyokat fújtatva egy belvárosi ház lapostetőjére. Kezében hokedli, melyre másik terhét, egy frissen mosott ruhákkal színültig rakott bádoglavórt állít. Mosolyogva tekint körbe, majd gyakorlott mozdulatokkal megkezdi a teregetést. Elsőként kötelet vesz elő, melynek egyik végét az előtérben álló vasoszlophoz rögzíti fejmagasságban, a másik végével pedig megindul a tetőn. Húzza, vonszolja, egyszer sem dühösen, mindvégig mosollyal az arcán, szinte már vidáman. A kamera nem mozdul, csak elfordul utána, lágyan követi őt. A kötél a levegőben egyre fogy, lassan vége is, mikor újabb vasoszlop tűnik fel. Újabb? Nem. Ez bizony ugyanaz a rúd, ott van rácsomózva a kötél másik (egyik?) vége, mellette a szék, rajta a lavór a ruhákkal. Körbejártunk tehát, nincs mese, pontosabban dehogy nincs, épp most léptünk bele. A levegőben lebegő, egy ponton rögzített kötélkör maga a játéktér, Isten hozott a teregetés misztériumában!

M. Tóth Géza: Mama

Vágás nélkül haladunk tovább, a zsinegre sorban kerülnek fel az egyes ruhadarabok. A kamera továbbra is a helyén marad, méghozzá mozdulatlanul, a képtér is változatlan – a háttérben a tető fölé emelkedő kémények, tűzfalak, távoli toronyházak, antennák által kirajzolt nagyvárosi kontúr, ahogy az már errefelé lenni szokott – mégis egy körsvenket látunk. Mosolygós háziasszonyunk ugyanis innentől kezdve a „valóságot” igazítja a ruhákhoz: egy gatya elhelyezve, majd egy rántás a kötélen, és az, a rajta lógó ruhákkal, meg az előbb felsorolt háttérépítményekkel együtt imbolyogva odébb csúszik. Az épületek ugyanakkor, kihasználva az elmozdulásuk okozta optikai kilengéseket, tökéletesen bepasszítják magukat a ruhák, lepedők, törölközők közt szabadon hagyott résekbe, sziluettjeik összetapadnak, rögzítik a hátteret, és nem is engedik szabadon többé egymást. Az így létrejövő áthatolhatatlan fal aztán szép lassan lezárja a teret, a kiteregetett ruhákkal összenőtt épületkontúrok kitakarják a horizontot, látómezőnkben már csak az elvalótlanított tető, a civilizációs eredmények – ruha és ház –, és az egészet beborító, sötéten gomolygó égbolt marad.

A függőleges montázs közben tökéletesen illeszkedik a látványhoz. A kezdeti általános nagyvárosi utcazaj – autók, munkagépek, emberek moraja – lassan repetitív zenévé komponálódik, melybe valahonnan távolról hangszerek – oboa, hegedű – hangjai szivárognak be, melyek végül elnyomják a ricsajt és szimfonikus harmóniákká lényegülnek át. De ez is halkul, helyére kerül az utolsó textília is, egy szemfedőszerű fehér lepel, a mű elkészült, beáll a teljes csend. A pillanatnyi nyugalomban a teregető asszony is megáll, szétnéz a város fölött, majd visszafordul. Egy rántás a zsinegen, a sziluettek szétcsúsznak, fény tör be az immár szabadon maradt réseken és újra felharsan a város hangja. Ám van még egy hely a szárítókötélen, ide piros kisbabaruha kerül. Kezdődhet minden elöről…

M. Tóth Géza: Mama

Az idő és a lét ciklikusságának gondolatát a kamera körtáncával elegyítő formai bravúr korántsem idegen a kisfilmműfajtól, animációban pedig szinte közhelyszerű mozzanat. Ami igazán példamutató a Mamában, az pontosan az, hogy a rendező ezt az eszközt nem magyarázatként vagy látványelemként használja, hanem lényegi, létrehozó entitássá teszi, és nagyszerű érzékkel a lehetőségek teljes mélységéig ki is használja. Az a fajta képi látásmód, mely már a Maestroban is körforgásként értelmezte az időt – túl azon, hogy ott az óraszerkezetben játszódó események ezt fizikailag is indokolttá tették – sikeresen talált párhuzamot az Ergoban megjelenített és szintén körforgásként felfogott létszemlélettel. A képek körmozgása által generált ritmikus lüktetés ugyanakkor nem csak jól rímel ezekre a ciklikus folyamatokra, hanem termékenyen hozzájárul a főszereplő figurájának kidolgozottságához is. Az életadó és egyben pusztító természet allegorikus nőalakja végig valami felsőbb hatalom magabiztosságával és megbocsátó derűjével tekint ránk, miközben végzi monoton, körkörös munkáját, így hozva létre az eredőt, mindnyájunk origóját.

M. Tóth Géza: Mama

A Mama nagyon szép film! Nem egyszerűen csak a képek harmóniája, vagy az ötlet teljessége teszi azzá, hanem az a magasfokú életigenlés, amely minden képkockájából árad. Az Ergo talán a magasabb szintű elvontsága, ködössége, míg a Maestro a tulajdonképpeni szomorkás végkifejlete miatt adhatott okot a borongásra. Itt erről nincs szó. Az élet elfogadásának nyíltsága teszi rendkívül széppé az összes rozzant kéményt, lelakott panel- és tömbházat, meg az egész ócska világot.

Szólj hozzá!



antispamnem látszik jól, kérek újat!


A hozzászólásban ne használj HTML-tageket! A szöveget wiki stílusban lehet formázni. Formázási útmutató és segítség itt.

Kapcsolódó film

Mama

Mama – magyar kisjátékfilm, 2008. Rendező: M. Tóth Géza.

  • A Filmtett szerint
    8/10
  • A látogatók szerint
    10/10 · 6 értékelés
  • Szerinted?

Kapcsolódó cikkek

Kisfilmekről szabadon - Szemelgetés a 40. Magyar Filmszemle rövidfilmjeiből

Kisfilmekről szabadon – Szemelgetés a 40. Magyar Filmszemle rövidfilmjeiből

Az idei filmszemlén különösen finom (film)falatok közül csemegézhetett a nagyközönség. Az összesen 8 kisjátékfilmes blokk keretein belül, látványvilág és mondanivaló tekintetében igen változatos műveket szemlélhettünk. Mivel szinte mindegyikben volt valami különleges, joggal mondhatjuk: igazán jól járt, aki a kisfilmek megnézése mellett döntött.

Kapcsolódó hírek

Ingyen mozizás a gyereknapon

Ingyen mozizás a gyereknapon

Május 27-én, vasárnap Budapesten 8 helyszínen, Magyarország-szerte pedig másik 28 városban (többek között Debrecen, Győr, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Szombathely és Zalaegerszeg) és 42 helyszínen rendezik meg másodszor az Aegon-Kedd Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnepet.

9 napja

Hírek

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Ismét zsarut játszik Sandra Bullock

Újra hekust játszik Sandra Bullock, ezúttal a Koszorúslányok (Bridesmaids) rendezőjének új komédiájában...  

14 órája

Összes hír

Filmajánló

RomániaMagyarország

Friends Withs Kids

Friends Withs Kids – amerikai vígjáték, 2011. Rendező: Jennifer Westfeldt. Szereplők: Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Jon Hamm, Kristen Wiig, Maya Rudolph.

Két barát úgy dönt, közösen vállalnak gyereket, ám megtartják plátói kapcsolatukat, így kerülve el a gyerekek...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

StreetDance 2 (Streetdance 2)

StreetDance 2 (Streetdance 2) – brit–német zenés, filmdráma, romantikus, 85 perc, 2012. Rendező: Max Giwa, Dania Pasquini. Szereplők: Sofia Boutella, George Sampson, Tom Conti, Falk Hentschel, Stephanie Nguyen, Tim Murrell.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A biztonság záloga (Safe)

A biztonság záloga (Safe) – amerikai akciófilm, thriller, krimi, 94 perc, 2012. Rendező: Boaz Yakin. Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke, James Hong, Anson Mount, Chris Sarandon, Técsy Sándor.

Egy korábbi elit ügynök kettős küldetésre indul: meg kell mentenie egy kínai lányt a Triádoktól, és egy széfkombináció...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Éjsötét árnyék (Dark Shadows)

Éjsötét árnyék (Dark Shadows) – amerikai fantasy, horror, vígjáték, 113 perc, 2012. Rendező: Tim Burton. Szereplők: Johnny Depp, Michelle Pfeiffer, Helena Bonham Carter, Eva Green, Jackie Earle Haley, Jonny Lee Miller, Bella Heathcote, Alice Cooper, Christopher Lee.

Az utóbbi években Tim Burtonnel igencsak elszaladt a ló. A rendező ’80-as, ’90-es évekbeli, sötét humorú, groteszk...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Bosszúállók (The Avengers)

Bosszúállók (The Avengers) – amerikai képregényfilm, akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 142 perc, 2012. Rendező: Joss Whedon. Szereplők: Robert Downey Jr., Chris Evans, Mark Ruffalo, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson, Jeremy Renner, Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Stellan Skarsgård.

Joss Whedon grandiózus szuperhős-tablója évek óta közbeszéd tárgya, a hosszúra nyúlt várakozás kultuszt és ...  

Most a mozikban

Adalbert álma (Visul lui Adalbert)

Adalbert álma (Visul lui Adalbert) – román vígjáték, 101 perc, 2011. Rendező: Gabriel Achim. Szereplők: Cristian Balint, Coca Bloos, Mimi Brănescu, Adrian Ciglenean, Viorel Comanici, Ilie Galea.

Gabriel Achim elsőfilmes rendező frissen bemutatott produkciója arra enged következtetni, hogy a román újhullámban...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A diktátor (The Dictator)

A diktátor (The Dictator) – amerikai vígjáték, 83 perc, 2012. Rendező: Larry Charles. Szereplők: Sacha Baron Cohen, Megan Fox, Anna Faris, Ben Kingsley, John C. Reilly, B. J. Novak, Olivia Dudley.

Sacha Baron Cohen régóta várt új filmje szakít az előző három mockumentarista stílusával, és egy kanonizációs...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement)

Ötéves jegyesség (The Five-Year Engagement) – amerikai vígjáték, romantikus, 124 perc, 2012. Rendező: Nicholas Stoller. Szereplők: Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt, Alison Brie, Lauren Weedman, Mimi Kennedy, David Paymer, Jacki Weaver.

Szilveszter éjszakáján az ünneplő városban egy izgatott férfiember próbálja eljátszani a „hirtelen közbejött”...  

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

Polisse

Polisse – francia bűnügyi, filmdráma, 127 perc, 2011. Rendező: Maïwenn Le Besco. Szereplők: Karin Viard, Joey Starr, Marina Foïs, Nicolas Duvauchelle, Maïwenn Le Besco, Karole Rocher, Emmanuelle Bercot.

Most a mozikban

Megnézem a Filmtetten

A Filmtett-alkotótábor filmjei

Fordul – román–magyar filmetűd, 6 perc, 2011. Rendező: Csata Hanna. Szereplők: Kovács Kati, Kófity Annamária.

Filmtettek

A Filmtettről

Támogatóink, partnereink

Nemzeti Kulturális Alap Communitas Alapítvány  – Administraţia Fondului Cultural Naţional Bethlen Gábor Alap observer.hu - Magyarország legnagyobb médiafigyelője Shoot in Hungary port.hu kukker.ro - az erdélyi videómegosztó Kodak Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Látó – Szépirodalmi Folyóirat helikon.ro ETV – Erdélyi Magyar Televízió

© 2008–2011 Filmtett Egyesület  ·  Programozta a Weblap.ro  ·  Dizájnolta Jánosi Andrea