„Kicsit sötét lett!” – figyelmeztette a nézőket a rendező az első vetítés előtt néhány perccel. Bár ő ekkor a hibás kópiára gondolt, ezt a sötétséget nyugodtan a film egészére is lehet érteni: egy egészséges, néhol roppant morbid, sötét komédiát láthattunk. Azt hiszem, eddig ez volt a legszórakoztatóbb film a szemlén.
Nem meglepő, hogy a pajzán, kissé korhatáros cím teltházat eredményezett, hiszen mindenki sejthette, hogy nagyjából milyen téma körül forog majd a film. Szex, nemiség, érzékiség, perverziók, komplexusok – minden benne van. Szajki Péter legelső nagyjátékfilmje végletesen drámai (és mégis tagadhatatlanul komikus) epizódokból áll: négy férfi történetét ismerhetjük meg, akik egy katasztrofális nap után végül ugyanabban a sztriptízbárban kötnek ki. Ők nem ismerik egymást, a néző viszont abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy megtudhatja: igenis sok közös vonás van ebben a négy férfiban.
A film négy epizódra oszlik, és mindegyik epizódban egy férfi társas interakcióinak (konkrétabban: eddigi többé-kevésbé kiegyensúlyozott életük összeomlásának) lehetünk tanúi. A film első néhány percében megismerhetjük Ákost és Marit (Gáspár Tibor, Nagy-Kálózy Eszter), Gábort és Évát (Szabó Győző, Várkonyi Eszter), Balázst és Hajnit (Huszár Zsolt, Botos Éva), Tomit és Katit (Kovács Lehel, Gáspár Kata). A film elején a szereplőket kibontakozófélben levő szituációkban látjuk, mindegyik epizódban maximálisra nő a feszültség, amikor hirtelen átvált a következőre. A rendező mondhatni tökéletesen tetőzi az izgalmakat – hiszen mohón magunkévá tesszük az elindított szálakat –, akarva akaratlanul a durva szituációk részesei leszünk, akarjuk a drámát, és követeljük, hogy minél szélsőségesebb és minél meglepőbb kimenetele legyen a rügyező botrányoknak.
Mind a négy férfi története igen szaftos meglepetéseket tartogat, de egyáltalán nem áll szándékomban elmesélni őket, hiszen minden elhangzott mondat, minden apró gesztus és megszólalás erős meglepetést okoz. A friss, morbid humortól csöpögő párbeszédek hihetetlenül eredetinek hatnak, a színészek pedig – túlzás nélkül – zseniálisak! Rég láttam egy ennyire jól összeforrt csapatot, nagyon ritka, hogy ilyen hitelességgel nyilvánuljanak meg ilyen extrém szituációkban (igen, még Szabó Győző is!).
A film alatt – a Jarmuschra emlékeztető elemek mellett – igen erős dogma-szag csapott meg, ám ez a lehető legpozitívabb értelemben értendő. Kapkodó kamerák, naturalista képek, csak semmi szerkesztettség, semmi szépség, semmi mű(fajiság) – Szajki mintha Lars von Trier és Thomas Vinterberg szabályrendszere szerint építkezett volna. Kézikamerás dinamizmus és egyszerű megvilágítás jellemzi, mindenféle trükközéstől mentes, életszagú alkotás ez a férfi és női lét örökös viszálykodásairól. Az sem mellékes, hogy a filmet fényképező Petrik András a két évvel ezelőtti szemle dokumentum-fődíjas Balkán bajnok operatőre.
A nagyszerű színészi játék mellett nagy szerencséje a filmnek, hogy ilyen népszerű témája van: a szex (mert szegről-végről mind a négy történet magja ez, mindenki szexuális problémákkal küzd, ebből adódnak a konfliktusok). Örök aktualitása van, egyszerre nevettet és borzongat, kiborít és megnyugtat, hiszen mindannyiunk életében jelen van, volt vagy lesz. Szajki nem magyaráz, nem rág szájba, csak teljesen lecsupaszított szituációkkal olyan helyzeteket mutat be, melyek gyakorlatilag bárhol, bárkivel megtörténhetnek – ettől lesz olyan élvezetes ez az intim mozi.
